Retro-mozi: Ellenállók

Szöveg: Révész Béla | 2015. június 24. 14:25

Edward Zwick elég rutinos rendezőnek számít a katonai filmek terén. Az 54. hadtest, A bátrak igazsága és Az utolsó szamuráj alkotója 2008-ban a második világháborúba tett látogatást, csak éppen nem a frontvonalra.

1941-ben járunk, amikor a nácik által elfoglalt belorusz területeken az
SS tömegével deportálja vagy gyilkolja meg a zsidó lakosokat. Három
testvér azonban megszökik a biztos halál elől, és a környékbeli hatalmas
erdőségbe veti be magát. A történet akkor kezd bonyolulttá válni,
amikor egyre többen csatlakoznak hozzájuk, menedéket, biztonságot, ételt
és életet remélve. A két idősebb testvér, Tuvia (Daniel Craig) és Zus
(Liev Schreiber) hamarosan azzal szembesül, hogy immár nemcsak a szűk
család, hanem több száz másik ember túlélését is biztosítaniuk kell.

A konfliktusok a táboron kívül és belül egyaránt hamar felszínre
kerülnek. Míg a testvérpár (de főleg Zus) bosszúhadjáratot folytat a
vidéken, németekre és árulóvá vált honfitársaira vadászva, az
élelemhiány, a kegyetlen tél és a nők jelenléte a menekültek között is
előcsalogatja az addig szunnyadó agressziót és állati ösztönöket. A film
szempontjából sokkal érdekesebbek az utóbbi, belső problémák, mint a
külsők. A két testvér eltérő egyénisége, habitusa, viszonyulásuk a
körülöttük tomboló pokoli világhoz újabb feszültséget rejt magában,
amely egy dühödt verekedésbe torkollva (a Káin és Ábel történet
szájbarágós megjelenítésével körítve) egészen a szakításig vezet. Zus
maga a bosszú. Nem érdekli semmi és senki, csak gyilkolni akar kiirtott
családjára gondolva. Vele szemben Tuvia, aki többször hangoztatja az
állatok, emberek plusz gyilkolás közötti összefüggés kliséjét, s
megpróbál (zömében eredménytelenül) értelmet és célt találni az
értelmetlenségben és a céltalanságban.

Zwick alkotása időnként elveszik ugyan a forgatókönyv
részleteinek sűrűjében, túl sok a felesleges mellékepizód (ezt a film
hossza bosszulja meg), de arra vigyáz, hogy ne egy szimpla
bosszútörténetet fogalmazzon meg. Munkája sterilen korrekt. Bár remekül
ért a kapcsolatok finom ábrázolásához, és testvérekről szóló mozit sem
először jegyez (Szenvedélyek viharában), valamilyen hiányt,
bizonytalanságot végig érezni lehet alkotásában. Néhány karakter menet
közben elsikkad, másoknak túlzott jelentőséget biztosít. Nem bont ki
lényeges szálakat, lényegteleneknél azonban hosszú percekre képes
elidőzni. Színészeit sem tudta teljesen kihasználni, élükön Daniel
Craiggel, akinek alakítása persze meggyőző, de tudjuk, hogy ennél sokkal
többre képes. Zwick is, éppen ezért állunk némileg értetlenül, s nézünk
pazarul kidolgozott munka helyett egy inkább háromnegyedéig kész,
negyedéig vázlat szintjén maradt mozit.

Zwick nem a
holokausztról rendezett filmet, hanem a családi kötelékekről és a
felelősségről. Éppen ezért első pillantásra kínosan igyekezett
elkerülni, hogy a nagy elődök munkáit vegye bármilyen formában alapul.
De csak elsőre. Minden holokauszt-filmek alapvetése, a Schindler listájaugyanis annyira erősen van jelen az Ellenállókban,
hogy a néző néha belepirul. És nem csak hangulatában, hanem konkrét
megoldásaiban és háttérmunkájában is túl egyértelműek a párhuzamok. Itt
van mindjárt a nyitójelenet, ahol a falu lakosainak deportálása során
direktben köszönnek vissza a Schindler gettóban játszódó képkockái. Vagy
az erdőben tartott házasságkötés, amely az ábrázolást és a párhuzamos
jelenetfuttatást egy az egyben a Schindler házasságkötési részéből
vette. És akkor még nem beszéltünk a zenéről. Profi és kiváló, időnként
giccsbe hajló munka James Newton Howard kottájából, ám nem lehet nem
észrevenni, mennyit „kölcsönzött" John Williams Spielberg-filmre írt
zenéjéből. Felépítésében, pozicionálásában kísértetiesen köszönnek
vissza a Schindler motívumai, ezért is meghökkentő, hogy a zenét Golden
Globe-ra, és Oscarra is jelölték 2009-ben.

A film nagy előnye, hogy nem szájbarágós ad választ a saját maga
által feltett kérdésekre. Mikor, hogyan és meddig válik egy ember
hőssé, életek megmentőjévé? Melyik módszer fogadható el? És legfőképpen:
mi történik a külső ellenség ideiglenes hiányában? A zárt közösségben
felbukkanó konfliktusok, azok kezelése vagy kezelhetetlensége, a
testvérpár brutalitásig fajuló rivalizálása jól mutatja be az emberi
természet egyik legfőbb tulajdonságát, az ellenségkeresést. Zwick volt
annyira dörzsölt már akkor is, hogy mindezt nem klisékkel és
közhelyekkel operálva jelenítette meg, hanem a tőle és színészeitől
telhető legnagyobb természetességgel. Egy jobban meghúzott forgatókönyv
még jobban segíthette volna munkáját, így néhol tévédráma színezetet
kapott az alkotás. A megállapítás hatványozottan igaz az
akciójelenetekre, amelyek technikai megoldásaiban és kivitelezésükben is
árasztják a low budget-szagot, ráadásul még azoknak is nehezen hihető,
akik csak filmekből ismerik a fegyverropogást.

Zwick írt és rendezett már az Ellenállóknál sokkal jobb filmeket is,
mégsem intézhetjük el művét egy szimpla vállrándításnál. Munkája messze
elmarad a Szenvedélyek viharában vagy a Véres gyémánt
mesteri megkomponálásától, de így is erősen ajánlott mindenkinek, aki
kedveli a háborús mikrokörnyezetet felvillantó műveket. Nem
garantálható, hogy megtekintése után néhány évvel halvány foszlányokon
kívül bármi is megmarad a néző emlékeiben róla, de élvezhető, helyenként
egészen erős jelenetekkel és színészi játékkal megspékelt alkotás. Egy
próbát feltétlenül megér.