Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A bukaresti parlament elfogadta az új román nemzetvédelmi stratégiát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 24. 13:22

Nagy szavazattöbbséggel elfogadta június 22-én, kedden a bukaresti parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját, amelyet előző nap Klaus Iohannis államfő terjesztett a törvényhozás elé.

Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök a parlamenti vita során rámutatott, a kormány támogatja a dokumentum elfogadását. Hozzátette: amikor az ország biztonságáról, nemzetközi kötelezettségei betartásáról, a NATO-ban vállalt szerepéről van szó, nincs helye a pártpolitikai taktikázásnak.
A NATO-tagországok kollektív védelmére és az ország saját intézményrendszerének megerősítésére alapozó új román védelmi stratégia főleg Oroszországgal összefüggésbe hozható fenyegetésekkel számol.

Bár a dokumentumról előzőleg a kormányoldallal és az ellenzékkel is konzultált az államfő, Iohannis parlamenti beszéde előtt egy nappal az állam második emberének számító Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök váratlanul bírálni kezdte a stratégiát, arra hivatkozva, hogy azzal „elnöki köztársasággá" akarják tenni Romániát.
A kormánykoalícióban részt vevő, új szabadelvű pártot alapító Tariceanu azt kifogásolta, hogy a dokumentum – az energiától a környezetvédelemig – olyan területekre is kiterjesztette a nemzetvédelem fogalmát, amelyek sosem tartoztak az elnöki hivatal hatáskörébe. Tariceanuék javaslatára elhalasztották a nemzetvédelmi stratégia eredetileg hétfőre tervezett megvitatását, ezért a politikai elemzők már azt sem tartották kizártnak, hogy a szociáldemokrata kormányt támogató parlamenti többség egésze szembefordul a jobboldali államfővel és elutasítja az általa előterjesztett nemzetvédelmi stratégiát.

A román alkotmány szerint az államfőnek hivatalba lépése után fél éven belül kell a nemzetvédelmi stratégiát a parlament elé terjesztenie. Az elnökhöz közel álló jobbközép ellenzék szerint Iohannis az első államfő, aki betartotta a határidőt.
Az új román nemzetvédelmi stratégia vitájáról az ellenzők többsége hiányzott, végül a dokumentumot egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el a bukaresti parlament.