Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ritka fotókon a börtön helyett a katonai szolgálatot választó Jimi Hendrix

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2017. február 4. 17:13

Az 1960-as évek elején, miután kirúgták a középiskolából, és a hatóságok kétszer is azon kapták rajta, hogy lopott kocsit vezet, James Marshall Hendrix választhatott: börtönbe vonul vagy jelentkezik az amerikai hadseregbe. A 18 éves fiú utóbbit választotta.

http://mult-kor.hu/ritka-fotokon-a-brtn-helyett-a-katonai-szolgalatot-valaszto-jimi-hendrix-20170202
1596027073

Hendrixet 1961. május 31-én sorozták be a sereghez. Miután a kaliforniai Fort Ordban átesett egy nyolchetes alapkiképzésen, a 101. légi szállítású hadosztályhoz került, a kentuckyi Fort Campbellbe. November 8-án érkezett meg a bázisra, és nem sokkal később megírta első levelét édesapjának: „Itt két hétig nem folyt más fizikai kiképzésen és zaklatáson kívül, aztán amikor az ugróiskolába mész… maga a pokol fogad. Balhézva és veszekedve halálra dolgoztatnak."

Következő, családjának írt levelében Hendrix, aki barátnőjénél, Betty Jean Morgannél hagyta a gitárját Seattle-ben, megkérte az apját, hogy küldje el neki, amilyen gyorsan csak tudja. „Tényleg most van rá szükségem" – tette hozzá. Az apja teljesítette kívánságát, és elküldte neki a Silvertone Danelectro gitárt, amelyre Hendrix ráfestette Betty Jean nevét. Hangszere iránti megszállottsága hozzájárult ahhoz, hogy feladatai teljesítésében nem mutatott kellő szorgalmat, ami miatt társai verbális és fizikai erőszakot is alkalmaztak vele szemben, és akik legalább egy alkalommal elrejtették a gitárját, és egészen addig nem adták vissza neki, míg nem könyörgött.

1596027074

Még 1961 novemberében történt egy alkalommal, hogy egy Billy Cox nevű katona meghallotta Hendrix gitárjátékát, és azonnal megérezte, hogy különleges zsenialitással van dolga. A fiú játékát „John Lee Hooker és Beethoven" zenéje keverékének nevezte. Cox kölcsönkért egy basszusgitárt, és a két fiú jammelni kezdett. Néhány héttel később már néhány társukkal a Casuals nevű banda tagjaként léptek fel a katonai bázis klubjaiban.

Hendrix ejtőernyős kiképzése nyolc hónapon át tartott, és eredményei elismeréseként C. W. G. Rich vezérőrnagytól 1962 elején kapott egy Screaming Eagles (üvöltő sasok – a hadosztály jelképe) felvarrót. Februárban a magatartása azonban már egyre több kritikát váltott ki feletteseiből. Szakképzetlen lövésznek bélyegezték, gyakran kapták rajta, hogy szundikál kötelessége teljesítése helyett. Május 24-én Hendrix szakaszának őrmestere, James C. Spears egy feljegyzésben kijelentette: „Egyáltalán nem érdekli a hadsereg… Véleményem szerint Hendrix közlegény sohasem lesz képes megfelelni egy katona elé támasztott elvárásoknak. Úgy érzem, a katonai szolgálat számára előnyös lenne, ha a lehető leghamarabb elbocsátanák."

1596027074

Hendrixet Gilbert Batchman százados 1962. június 29-én alkalmatlanságra hivatkozva elbocsátotta a hadsereg kötelékéből. A leszerelési kérvényen a következő szerepelt indoklásként: „Magatartásbeli gondok, túlzott mértékű felügyeletre van szüksége szolgálatteljesítés közben, kevés tisztelet az előírások iránt, tetten érték, hogy önkielégít a szakasz területén, miközben eligazításon kellett volna lennie." Hendrix később gyakran beszélt a hadsereggel szembeni ellenérzéseiről, és azt állította, hogy azt követően szerelt le, hogy huszonhatodik ejtőernyős ugrásánál eltörte a lábát.

1596027074