Szemérmetlenül nosztalgikusan, de tényleg felébredt az Erő

Már az előzetesekből is lehetett sejteni, hogy Az ébredő Erővel nem lesz gond Star Wars-érzés dolgában, azt azonban nem sejthettük, hogy a film sok tekintetben az első – azaz negyedik – rész újraforgatott verziójának tekinthető. Nemcsak a történetvonal, a karakterek egymáshoz való viszonya, illetve alapjellemzőik, hanem a hangulat is teljesen egyértelműen direktben idézi meg a széria első részét, ahol még nem az előzménytrilógia ostoba CGI-trükkjein volt a hangsúly, hanem valami ütött-kopott űrwestern-hangulat kerítette hatalmába a nézőt azonnal, ahogy átsuhant a vásznon az a bizonyos csillagromboló. A bevált recept pedig most is bejön, nem véletlenül, hiszen a több tízmilliósra rúgó Star Wars-tábor igazából már George Lucas előzménytrilógiájától sem akart volna mást kapni, akkor azonban elmaradt a katarzis, nem véletlenül emlékszik a többség elsősorban trágár vagy féltrágár jelzők keretében a Baljós árnyakra, A klónok támadására és A Sith-ek bosszújára.

Abba most ne menjünk bele, tényleg jogos-e kritikátlanul piedesztálra emelni az őstrilógiát és szintén fekete-fehér-igen-nem alapon szemlélni az előzményeket, főleg, mert nem ez a lényeg: J. J. Abrams rajongóként a rajongóknak forgatott filmet, és ennek megfelelően Az ébredő Erő egy kockájába is több szorult az 1977-től 1983-ig terjedő időszak hangulatából, mint a teljes prequel-trilógiába. Ennyiről szól itt a történet, nem többről és nem kevesebbről: akinek ez kevés, ne is váltson jegyet, aki meg valami gyökeresen újat várt, csak óvatosan közelítsen.
Azt ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy Abrams kizárólag a nosztalgiára épít. Illetve mondhatjuk, de a kép így sem teljes, ez a film ugyanis megalapozása valami újnak. Ennek megfelelően egyszerre kellett helyretennie, amit Lucas az előzménytrilógiával kisiklatott, vissza kellett hoznia az említett régi hangulatokat, és egyben be kellett mutatnia azokat a figurákat, sarokpontokat, amelyek mentén a Walt Disney égisze alatt újrabootolják a mítoszt a következő években-évtizedekben. Ezek egyenként sem tűnnek könnyű feladatnak, így egyben meg aztán főleg nem, Abrams viszont mindegyiket egyszerre teljesítette, ezért aztán tényleg nem érdemel mást, mintsem dicséretet.

Az ébredő Erő már külcsínjében is pontosan azt adja, amit a hívek várnak: az előzményfilmeket uraló, néhol egészen érthetetlenül béna és nevetséges CGI-trükkök helyett valódi, hús-vér-vas díszleteket, kézzel fogható lénymaszkokat kapunk, és ismét kietlen, sivatagos-jeges-dzsungeles világokat járunk be az ütött-kopott űrhajókkal közlekedő, viseltes fegyverekkel harcoló főszereplőkkel. Másrészt ismét visszaköltözött a filmbe az a könnyed báj és humor, amely Anakin Skywalker előtörténetéből gyakorlatilag teljesen hiányzott, pedig legalább olyan mértékben járult hozzá az őstrilógia kultikus voltához, mint a trükktechnikai forradalom, meg az, hogy ehhez hasonlót korábban ebben a formában még sehol sem lehetett látni.

És ami szintén szorosan kapcsolódik a fentiekhez: Abrams és Lawrence Kasdan olyan új hősöket mutat be a visszatérő és őket terelgető régiek között, akiket simán lehet szeretni, vagy ha azonosulni nem is tanácsos velük, akkor is mindenképpen érdekesek. Ebből a szempontból egyértelműen a keresztvasas fénykarddal hadakozó új, központi gonosz, Kylo Ren a legjobb választás, aki Adam Driver remek alakításában tényleg valami frisset vegyít a sötét oldalon harcolók eddigi palettájára, egyetlen negatív figura sem volt még ehhez hasonló a szériában, és ez jó. Szintén rengeteg lehetőség – és kérdés – merül fel a roncsvadász Rey (Daisy Ridley) figurája mentén, de bőven maradt még patron a vagány X-szárnyú-pilóta, Poe Dameron (Oscar Isaac) és a kiugrott rohamosztagos, Finn (John Boyega) alakjában is. Hogy a főgonoszról, a titokzatos Snoke fővezérről már ne is beszéljünk, bár utóbbi megjelenítése pont a film egyetlen komolyan elhibázott vizuális húzása (naná, hogy komputeranimációs alakról beszélünk, a Gollam mimikájáért is felelős Andy Serkis tevékeny közreműködésével). A régi szereplőket meg jó látni Han Solótól Csubakkán és Leia hercegnőn át egészen Luke Skywalkerig, aki nem véletlenül nem került be az előzetes látványtervekbe, poszterekre és trailerekbe, mert így tényleg nagyot tud szólni, amikor megjelenik.

A sztori – amit természetesen nem részletezünk ezen a ponton, hiszen a filmet két napja játsszák a mozik, és a többség még nem látta – néhol talán kapkodós egy kicsit, de mindenképpen izgalmas, a helyszíneket jól eltalálták (a régi minták alapján, tegyük hozzá), a karaktereket szintén, és ami a legfontosabb, a filmnek igazi Star Wars-hangulata van. Mármint tényleg, nem úgy, mint az előzményeknek. Fanyalgó hangok nyilván most is akadnak majd, de ezzel nincs mit kezdeni, ez az egész mítosz akkorára dagadt az évtizedek során, hogy óhatatlanul is túl sok hívő érzékenységét sérti majd akár a leglényegtelenebb mellékparaméter is. Mindenesetre ennél jobb hetedik részt aligha lehetett volna készíteni – a kérdés már csak az, innen merre tovább.

Gyártó: Walt Disney Pictures / Lucasfilm Limited / Bad Robot

Magyarországi mozipremier: 2015. december 18., forgalmazza a Fórum Hungary

Rendezte: J. J. Abrams

Forgatókönyv: Lawrence Kasdan, J. J. Abrams, Michael Arndt

Zene: John Williams

Operatőr: Dan Mindel

Vágó: Mary Jo Markey, Maryann Brandon

Főszereplők: Harrison Ford (Han Solo), Mark Hamill (Luke Skywalker), Carrie Fisher (Leia Organa), Adam Driver (Kylo Ren), Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Oscar Isaac (Poe Dameron), Lupita Nyong’o (Maz Kanata), Andy Serkis (Snoke fővezér), Peter Mayhew (Csubakka), Anthony Daniels (C-3PO)

Gyártási költség: 200 millió dollár