Tíz emlékezetes film a nemzetközi terrorizmusról

A John McClane figuráját középpontba állító Die Hard-sorozat korszakhatárt jelentett az akciófilmek történetében: az eddig elkészült négy film összesen 1,12 milliárd dollárt hozott a mozikasszáknál a készítők konyhájára, és önálló zsánert teremtett a moziban az elvetemült terroristákkal szemben egyedül harcoló, lehetetlen helyzetből győzedelmeskedő főhős sztoriját elmesélő történetekkel. A korábban a könnyed Moonlightning (nálunk: A simlis és a szende) tévésorozatból, illetve két sekélyes komédiából ismert Bruce Willis a korszak harci gépeit, Arnold Schwarzeneggert, Sylvester Stallonét, Chuck Norrist tekintve eleinte meglepő választásnak számított a zűrös zsaru szerepére, ám a Halálos fegyver sorozat mellett végül a Die Hard alapozta meg a ‘90-es évek érzékenyebb, esendőbb akcióhőseinek kultuszát. Az 1988-as, John McTiernan rendezte első rész a mozikban még nem robbant extra nagyot, videóforgalmazása azonban minden képzeletet felülmúlt. (Érdekesség: a korabeli német szinkron nem merte bevállalni, hogy a toronyházat elfoglaló terroristák németek legyenek, mivel a ‘80-as években a német politikai terrorizmus még igen érzékeny témának számított.) Az 1990-es, Renny Harlin által jegyzett, repülőtéren játszódó folytatás már egyből elsöprő sikert aratott, az 1995-ös harmadik rész pedig egyöntetű vélekedések szerint a sorozat legjobb darabja. McTiernan itt küldte először nyílt terepre McClane-t, hogy New York utcáin kergetőzzön az amerikai államkincstárat kifosztó bűnözőkkel, majd 2007-ben a főhős már – a kor szellemének megfelelően – elvetemült cyberterroristákkal vette fel a harcot. Ha mindenáron választanunk kell, mi is az első és a harmadik részekre szavazunk, de a másodiknak, sőt, a negyediknek is megvoltak a maga értékei (Bruce Willis az elsőre és a negyedikre esküszik, a másodikat ma már kimondottan nem kedveli). Abszolút értékben egyébként a 2007-es Live Free Or Die Hard számít a franchise legjövedelmezőbb darabjának, ez ugyanis világviszonylatban 383,5 millió dollárral zárt, ha azonban az inflációs rátát is számításba vesszük, a második rész 239,5 milliós és a harmadik 361,2 milliós végeredménye is felülmúlja ezt.

Két tűz között (True Lies, 1994)
Rendezte: James Cameron
Főszereplők: Arnold Schwarzenegger, Jamie Lee Curtis, Tom Arnold, Tia Carrere, Bill Paxton, Charlton Heston

A francia Titkolt titkos ügynök szórakoztató, ám viszonylag ártalmatlan akcióvígjáték volt, amiből aztán Hollywood egyik nagyágyúja, James Cameron készített sokkal nagyobbat szóló remake-et Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben. Az alapszituáció szerint a főhős, Harry Tasker a szupertitkos Omega terrorellenes kormányszerv ügynöke, ám munkájáról még családja sem tud – amikor pedig magánéleti problémáit a cég eszközeivel akarja megoldani, a szálak hirtelen összekuszálódnak, és egy nukleáris fegyverekkel üzletelő arab terrorcsoport is belekeveredik a családi viszályba. A True Lies szintén a műfaj klasszikusa: pergő, egy pillanatra meg nem álló tempójú akciómozi A-kategóriás látványvilággal, amelynek elkészítésében az amerikai hadsereg is tevékenyen részt vett néhány látványos eszköz – például egy Harrier – rendelkezésre bocsátása révén. Az igen véres filmből emellett a humor sem hiányzik, ezért tud a mai napig népszerű lenni. A maga idejében 232 millió dollárt hozott a készítők konyhájára, amivel 1994 harmadik legsikeresebb filmjének bizonyult.

Férfias játékok (Patriot Games, 1992)
Rendezte: Phillip Noyce
Főszereplők: Harrison Ford, Anne Archer, Sean Bean, Patrick Bergin, Thora Birch, Samuel L. Jackson

A bestsellerszerző Tom Clancy kétségtelenül legmaradandóbb karaktere a CIA-ügynök Jack Ryan, aki először az 1989-es Vadászat a Vörös Októberre című filmben költözött a mozivászonra Alec Baldwin alakításában. A szerepet később Harrison Ford vette át, aki a visszavonult Ryan személyében ír terroristákkal akaszt tengelyt, és még veszélyesebbé teszi számára a helyzetet, hogy fő ellenfele részéről személyes szál is keveredik a bosszúhadjáratba. A Férfias játékok után Ford még egyszer eljátszotta Ryant az 1994-es Végveszélyben című moziban, ez azonban már nem tudta felülmúlni az előzményt, amely a mai napig etalon, nem utolsósorban a főgonosz, Sean Bean kiváló alakításának köszönhetően. A film hatalmas sikert is aratott, közel 180 millió dollárt termelt. A Ryant Ben Affleck alakításában rebootoló A rettegés arénáját azonban inkább feledni lenne jó, noha utóbbi is terroristás alaptörténet köré épült…

Tűzparancs (Executive Decision, 1996)
Rendezte: Stuart Baird
Főszereplők: Kurt Russell, David Suchet, Halle Berry, John Leguizamo, Oliver Platt, Steven Seagal

A Tűzparancs a maga idejében első ránézésre csak egy újabb középszerű akciófilmnek tűnhetett – aztán akik mégis beültek rá a mozikba, megdöbbenve tapasztalták, hogy az egy repülőgép-eltérítés történetét elmesélő alkotás megdöbbentően izgalmas és jó. Külön érdekessé teszi a sztorit, hogy a járatot eltérítő arab terroristával (David Suchet) az eredeti terveknek megfelelően nem a profi, elitkommandós hős (Steven Seagal), hanem a CIA egyik aktatologató munkatársa, az eleinte szerencsétlenül botladozó David Grant (Kurt Russell) kénytelen felvenni a harcot. Mivel az alaphelyzetet Jim Thomas és John Thomas forgatókönyve gyors ütemű, fordulatos sztoriba ágyazza, a készítőknek sikerült minden labdát leütniük a filmmel, ami aztán igazi sleeper hit is lett 1996 tavaszán, miután a szájhagyomány óriási extra reklámot csinált neki. Nem véletlenül: még azt is megkockáztatjuk, hogy ez az egyik legkerekebb repülőgép-eltérítésről szóló akciófilm, ami valaha is született.

Az elnök különgépe (Air Force One, 1997)
Rendezte: Wolfgang Petersen
Főszereplők: Harrison Ford, Gary Oldman, Glenn Close, Dean Stockwell, Xander Berkeley, William H. Macy

Az elnök különgépe elsősorban azért nem maradhat le erről a listáról, mert a Die Hard-filmek mellett a mai napig ez a legnagyobb bevételt termelt terroristamozi – annak dacára, hogy már az alapszituációját is elég nehéz komolyan venni. A filmben maga az amerikai elnök, James Marshall (Harrison Ford) kerül szorongatott helyzetbe, miután az Air Force One-t orosz szélsőségesek térítik el, és a túszok elengedéséért cserébe egy szakadár tábornok szabadon engedését követelik. Az eleinte rémült és tanácstalan elnök pedig egy idő után szinte minden átmenet nélkül átmegy John McClane-be, és egyszemélyes hadseregként leszámol a terroristákkal… A meglehetősen bugyuta, sekélyes forgatókönyvből Wolfgang Petersen látványos és pörgős akciófilmet forgatott, amin Gary Oldman remekül megformált főgonosza igen nagyot dobott a karrierje egyik legnevetségesebb alakítását nyújtó Forddal szemben. A közönséget persze nem zavarta a film közhelyessége: tódultak rá a mozikba – elsősorban természetesen Amerikában –, és több mint 315 millió dollárt hagytak a kasszáknál. Az akkor hivatalban lévő elnöknek, Bill Clintonnak egyébként tetszett a film, bár azt ő is megjegyezte, hogy minden eleme hihetetlenül távol áll a valóságtól.

Győzelem Entebbénél (Victory at Entebbe, 1976)
Rendezte: Marvin J. Chomsky
Főszereplők: Anthony Hopkins, Burt Lancaster, Elizabeth Taylor, Kirk Douglas, Richard Dreyfuss, Julius Harris

Tévéfilmnek készült, ám már a szereposztás is önmagáért beszél, és utóbb nem is csalja meg a nézőt: a magyar tévében is jó pár alkalommal feltűnt Győzelem Entebbénél kifejezetten jó film jó forgatókönyvvel és kiváló színészekkel, ráadásul – listánk nagy részével ellentétben – itt valós történet képezte az alapot. Az 1976-os ugandai túszdráma krónikája a korszak filmjeinek megfelelően számos szálon fut, több szereplő szemszögéből követi az eseményeket, és mind a túszok, mind az izraeli kormányzati szereplők – mára történelmi személyiségek – felől közelítő vonalak érdekfeszítőek, izgalmasak. Nem akciófilm, sokkal inkább az alakításokra, a karakterekre fókuszál – éppen ettől tudja végig fenntartani a feszültséget. 1977-ben egy akciódúsabb tévéfilm is készült a történetből Charles Bronson és Yaphet Kotto főszereplésével.

A Sakál napja (The Day Of The Jackal, 1973)
Rendezte: Fred Zinnemann
Főszereplők: Terence Alexander, Edward Fox, Michael Lonsdale, Michael Auclair, Cyril Cusack, Maurice Denham

A Frederick Forsyth kiváló regénye alapján készített film középpontjában egy Charles de Gaulle ellen formálódó merénylet áll, amelyet a titokzatos Sakál (Edward Fox) vállal el. Fred Zinnemann még úgy is végig pattanásig feszült, izgalmas és minden ízében tökéletes mozit forgatott az alapanyagból, hogy mindenki jó előre tudta: a merénylet törvényszerűen elbukik. A köztudatban tévesen úgy él, hogy a Sakál figurájának mintája Carlos volt, ez azonban nem igaz, hiszen Forsyth 1971-ben írta a regényt, a világtörténelem egyik legrettegettebb terroristája pedig csak pár évvel később vált igazán aktívvá és ismertté. A színészek relatív ismeretlensége ellenére a film az év egyik nagy sikere volt, és néha ma is játsszák a tévék – hatása harminc évvel készítése után is elementáris. Az 1997-es remake, a Bruce Willis és Richard Gere nevével fémjelzett A Sakál meg sem közelítette, igaz, ebben a történetet végül teljesen átszabták, és a végén a címet leszámítva köszönőviszonyban sem volt az eredetivel.

München (Munich, 2005)
Rendezte: Steven Spielberg
Főszereplők: Eric Bana, Daniel Craig, Ciarán Hinds, Mathieu Kassovitz, Hanns Zischler, Geoffrey Rush

Az 1972-es müncheni olimpián történtek megrázták a világot, Steven Spielberget pedig karrierje kezdete óta foglalkoztatta a gondolat, hogy filmet készítsen az események alapján. A végeredményt végül sokan bírálták, amiért nem ragaszkodott minden szempontból mereven a történelmi eseményekhez, Spielbergnek viszont – számos filmjével ellentétben – a Münchenben többnyire sikerült elkerülnie mind a didaktikus, szájbarágós jelleget, mind a demagóg, fekete-fehér leegyszerűsítéseket, mind a szirupos, giccses hangvételt. Mindezt úgy, hogy a terroristák nyomába eredő moszados különítmény történetét feldolgozó, sok személyes motívummal gazdagított sztori mindvégig izgalmas marad a jól felépített forgatókönyvnek köszönhetően. Az izraeli kormánykörök kifejezetten haragudtak a filmért a rendezőre, a közönség azonban többnyire szerette a Münchent. Bombasiker azonban nem lett a 165 perces drámából, sikerré csak a nemzetközi bevételek tették, mert Amerikában még a gyártási költségeit sem hozta be.

A szikla (The Rock, 1996)
Rendezte: Michael Bay
Főszereplők: Sean Connery, Nicolas Cage, Ed Harris, John Spencer, David Morse, William Forsythe

A ‘90-es évek egyik legemlékezetesebb terroristás akciófilmjében egy amerikai tábornok (Ed Harris) kattan meg, majd elfoglalja Alcatrazt és a túszul ejtett turistákkal a markában vegyi támadással fenyegetőzik San Francisco ellen. Az amerikai hatóságok dolgát egyedül az nehezíti, hogy a fegyverek kizárólag a helyszínen tehetők ártalmatlanná, az utat azonban csakis John Patrick Mason (Sean Connery) ismeri, aki éppen a börtönben tölti unalmas napjait. A kormány egy szerencsétlenkedő vegyifegyver-szakértőt (Nicolas Cage) küld Masonhöz, hogy oldják meg együtt a kilátástalannak tűnő helyzetet. Mondani sem kell, a botcsinálta páros végül sikerrel jár, ám a film nem ezért lett kora egyik meghatározó darabja, hanem mert Michael Bay ismét új szintre emelte benne az akciómozik látványvilágát. Minden túl hollywoodi elem ellenére A szikla a műfaj klasszikusa kiváló színészi alakításokkal és remek forgatókönyvvel (amelynek megírásában jelöletlenül egyébként Quentin Tarantino is részt vett), és az év egyik legnagyobb durranása lett a pénztáraknál is 335 milliós összbevételével.

Apám nevében (In The Name Of The Father, 1993)
Rendezte: Jim Sheridan
Főszereplők: Daniel Day-Lewis, Emma Thompson, Pete Postlethwaite, John Lynch, Corin Redgrave, Beatie Edney

Megrázó, mélyen felkavaró mozi egy 1974-es IRA-merénylet utóéletéről Gerry Conlon önéletrajzi regénye nyomán, amely egy kikényszerített vallomás alapján bebörtönzött fiatalember (Daniel Day-Lewis) és szintén ártatlanul elítélt apja (Pete Postlethwaite) kálváriáját meséli el igaz történet alapján. Daniel Day-Lewis feledhetetlen alakítása és a forgatókönyv egyaránt nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az Apám nevében gyakorlatilag bármely más filmnél hitelesebb képet ad a mára jóval kevesebbet emlegetett angol−ír konfliktusok hátteréről, természetéről és az IRA beágyazottságától. Megkerülhetetlen és kihagyhatatlan.