Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tíz kiváló háborús film legjobb csatajelenete

Szöveg: Szűcs László |  2015. május 16. 14:27

Elkényeztették az utóbbi években, évtizedekben a háborús filmek rajongóit a híres és a kevésbé ismert filmrendezők. Szinte összeszámlálhatatlanul sok olyan alkotás született, amely a háborúk borzalmait mutatja be a filmvásznon. S rendszerint ezeknek a filmeknek is van egy-egy olyan csatajelenetük, amelyik szinte beégeti magát a néző retinájába. Heti – szokás szerint szubjektív szempontok szerint összeállított – listánkban ezen jelenetek közül gyűjtöttünk össze tízet.

Ryan közlegény megmentése

Sokan szeretik, még többen utálják, szó nélkül elmenni azonban nem lehet mellette: a háborús filmek történelmének egyik legmeghatározóbb műve Steven Spielberg 1998-as alkotása, a Ryan közlegény megmentése. A film − amelyről itt írtunk bővebben – a mai napig megosztja a közvéleményt, azt azonban nem lehet elvitatni tőle, hogy a 169 perces alkotás első fél órája, az Omaha-parti mészárszék full realisztikus bemutatása az egyik legsokkolóbb filmes élmény, amit a háborús filmek szerelmesei valaha átéltek.

A dicsőség zászlaja

Ha már második világháború, és ha már ikonikussá vált alkotás, akkor e listáról nem hiányozhat a Clint Eastwood rendezte monumentális ikerfilm egyik darabja, A dicsőség zászlaja című mozi sem. A csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb csatáját, az Iwo Dzsima-i ütközetet, illetve a szigeten felállított és a háború egyik szimbólumává vált amerikai lobogó történetét bemutató 2006-os mozi általunk kiválasztott csatajelenete is a partraszállás pillanatait mutatja be. Kevésbé brutális képek peregnek előttünk, mint a Spielberg-alapműben, a háború pokla azonban még így is szinte mellbe vágja az embert.

Sztálingrád

Folytassuk a sort még mindig a második világégéssel: Fjodor Bondarcsuk 2013-as alkotása, a Sztálingrád jó példa arra, hogy ma már nemcsak a hollywoodi szuperstúdiók képesek látványos háborús mozit alkotni. Természetesen magáról az egész filmről sem lehet azt mondani, hogy unalmas és látványvilágában szegényes, de a nyitó csatajelenetet annyira jól összerakta a direktor, hogy erre nem lehet más jegyet adni, csak csillagos ötöst.

Harag

A 2013-as Bondarcsuk-féle Sztálingrád után 2014-ben David Ayer Haragja (Fury) jelentett igazi vizuális katarzist a háborús filmek rajongóinak. Amíg a kritikusok szidták is, magasztalták is a Brad Pitt főszereplésével elkészült 134 perces produkciót, addig az ítészek véleményével nem foglalkozó átlagos mozinézők elkönyvelhették: igazán jó alkotás született, amiben vannak ugyan „amerikás túlzások", de ezeket leszámítva tökéletes a film. Listánkra mi most az amerikai Shermanek és a német Tigris összecsapását vettük fel.


A halál 50 órája

Henry Fonda, Charles Bronson, Telly Savalas, Robert Shaw, Robert Ryan, Dana Andrews – parádés névsor, és akik egy kicsit is otthon vannak a háborús filmekben, azok már most jól tudják, hogy listánk következő helyére A halál 50 órája című örökzöld került fel. Az 1965-ös film csatajelenetei mai szemmel nézve néha már-már megmosolyogtatóak, azonban egész egyszerűen a mai napig nem lehet olyan második világháborús filmes listát készíteni, amelyben nem kapna helyet az ardenneki német áttörésről készült – a történelmi eseményektől némileg elvonatkoztatott – mozi. Ez az a film, amiből nem lehet csak egy, „legjellemzőbb" csatajelenetet kiemelni, így hosszas tépelődés után úgy döntöttünk, hogy ezúttal a németek és az amerikaiak közötti páncéloscsata jelenetét nézzük újra.

Nyugaton a helyzet változatlan

Az első világháború nyugati frontjának poklát bemutató Nyugaton a helyzet változatlan című film 1930-as és 1979-es feldolgozása is alapműnek számít a háborús filmek sorában, utóbbiban azonban annyira jól sikerült a gáztámadásos jelenet, hogy feltétlenül itt a helye ezen a listán.

A szakasz

Ha a vietnami háborúról szóló filmekről beszélünk, akkor elsőként szinte mindenkinek A szakasz jut eszébe. Az 1986-os, Oliver Stone rendezte alapmű talán minden más filmnél jobban megmutatja a háború kegyetlenségét és a harcokba mentálisan belerokkant katonák életét. A film záró csatajelenete pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy A szakasz 1987-ben négyet is elhozzon a legismertebb filmes kitüntetés-szobrocskák közül.


A
Sólyom végveszélyben

A mai napig sokat és sokat vitatkoznak arról, hogy vajon jogszerű volt-e az amerikai katonák 1993-as szomáliai beavatkozása. E kérdést nekünk sem tisztünk eldönteni, az viszont tény, hogy az esemény ihlette A Sólyom végveszélyben című film az egyik legismertebb, legnézettebb és leglátványosabb háborús mozi. A Ridley Scott által 2001-ben a mozivászonra álmodott alkotás számos jelenete érdemelné ki a „legjellemzőbb" jelzőt, mi azonban most azt tettük fel listánkra, ami az egész film egyik leglátványosabb része.


9. század

Nyolc évvel a Sztálingrád előtt is alkotott egy remekművet az orosz zseni, Fjodor Bondarcsuk. A 9. század a szovjetek afganisztáni háborújának utolsó néhány hónapját és egy teljesen reménytelen − mi több, mint később kiderül, teljesen értelmetlen − harci küldetés eseményeit mutatja be egy századnyi katona szemszögéből, a maga véres és tragikus valójában. A filmben egymást érik a látványos megoldások, a legnaturalisztikusabb viszont az a jelenet (egyben a film záró csatajelenete), amit most listánkra is feltettünk.

Assembly

Heti összeállításunk végén egy igazi egy különlegesség: Magyarországon a 2009-es kínai filmhéten mutatták be azt a filmet, ami látványvilágában messze felülmúlja az összes eddigi alkotást. Retro-mozi című rovatunkban megjelent kritikánkban azt írtuk az Assemblycímű kínai filmről, hogy olyan brutális mozi készült, amely mellett még a Ryan közlegény megmentése is elhalványul. Állításunkat a mai napig fenntartjuk, aki viszont nem hisz nekünk, az nézze meg a kínai polgárháború idején játszódó film alábbi jelenetét. Garantáljuk, hogy utána nekünk fog igazat adni!

(Korábbi Top 10-es összeállításainkat ide kattintva olvashatják!)