Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Levegőben a Grifo radarral szerelt M-346FA

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2020. augusztus 8. 19:17

Július 13-án teljesítette első felszállását az olasz Leonardo M-346-os kiképzőgép Grifo radarral szerelt, könnyű harci repülőgép változata, az M-346F

1596866193

A Leonardo elsőként a 2017-es párizsi légiszalonon mutatta be az M-346FA-t, mely a népszerű M-346-os kiképző repülőgép radarral szerelt, felfegyverzett verziója. A típus a Leonardo által fejlesztett Grifo radart kapja meg. A repülőgép többcélú, így alkalmazható mint kiképzőgép, illetve könnyű harci repülőgépként is, költséghatékonyabban mint a napjaink vadászrepülőgépei. A 7 kialakított felfüggesztési pontnak köszönhetően, a repülőgép akár levegő-levegő, vagy levegő-föld konfigurációban, továbbá felderítőként is bevethető.

A Jane’s Defence Weekly korábbi információi szerint, a típusra egyre több, különböző típusú fegyver integrációja folyik. Megtörtént már az Mk.82 és Mk.83-as bombák előzetes integrációja, valamint folyamatban van a Rafael által gyártott, RECCELITE felderítő konténer integrációja is. Tervek szerint, bevetheti majd a Diehl által fejlesztett IRIS-T rakétát, illetve a Paveway család lézervezérlésű bombáit is. Az elkövetkezendő 25 év során legalább 250 darab, különböző változatú M-346-os eladásával számol az olasz vállalat.

Az első M-346FA-t, mely a cég LFFA (Light Fighter Family of Aircraf) repülőgépcsaládjának tagja, várhatóan 2021-ben szállítja le a gyártó az első külföldi megrendelőnek, a kiképző változatot az olaszok mellett már üzemelteti Izrael, Lengyelország és Szingapúr.

Forrás: jetfly.hu