100 éve történt a caporettói áttörés

De ne rohanjunk ennyire előre e jeles katona életrajzában.

Bertalan Árpád 1898. október 20-án született Pozsonyban, katonacsaládban, Bertalan Mór és Behner Terézia gyermekeként. Tanulmányai befejeztével önként jelentkezett a budapesti hadapródiskolába, itt érte az első világháború kitörése. 1916-ban az iskola elvégzése után, mint hadapród tiszthelyettest az olasz frontra vezényelték, ahol a bosznia-hercegovinai 3. tábori vadászzászlóalj rohamjárőr-parancsnokaként kezdte meg katonai szolgálatát. Ezen rohamalakulatok fő feladatai közé tartozott, hogy váratlan éjszakai rajtaütésekkel, erőszakos felderítéssel, állandóan zavarják, nyugtalanítsák az ellenséget, és foglyokat ejtsenek.

Embereivel végrehajtott sikeres vállalkozásai nyomán hamarosan zászlóssá, majd hadnaggyá léptették elő.

Különösen kitűnt személyes bátorságával a 12. isonzói csatában 1917. október 24-én, a Tolmeinnél végrehajtott áttörésnél. Érdemes felidézni részletesen a haditettét:
„1917. október 24-én kezdte meg Below hadserege hajnali gázlövéssel az áttörő hadműveletet. Reggel 7 órakor következett az olasz állások bombázása nehézlövegekkel és aknavetőkkel, 8 óra után indult meg a gyalogság támadása. Ez a támadás már az első napon óriási eredménnyel járt, de azért nem ment mindenütt simán. Voltak az olasz arcvonalnak részei, amelyek a gázlövéstől és a bombázástól keveset szenvedtek. Nem sikerült mindenütt az olasz tüzérséget sem elnémítani. A gyalogság támadása tehát több helyen akadozni kezdett. Így történt ez a XV. Hadtest egyik hegyidandárjánál is. Ez ugyanis már megrekedt az első olasz állás előtt. A hegyidandár tartaléka volt a 3. bosnyák zászlóalj, s ennek egyik 15 főnyi rohamjárőrét vezette Bertalan Árpád hadnagy, akinek haditettéről az alábbiakban szó lesz.
A bosnyákokat a dandárparancsnok a délelőtt folyamán az első vonalba rendelte, hogy a megakadt támadást lendületbe hozza. A rohamjárőröknek természetesen a bosnyák zászlóalj előtt volt a helyük. A bizonytalan és tisztázatlan hadi helyzetből adódott azonban az, hogy a rohamjárőrök csak általános jellegű utasítást kaphattak. Feladatuk az volt, hogy a zászlóaljnak utat vágjanak. Ezt a feladatot Bertalan hadnagy a legragyogóbb eredménnyel végezte el.
Mint a villám repült járőrével előre.

Messze az arcvonal előtt elsőnek érte el az olasz állást a járőr, ahol mindenekelőtt azt a két olasz géppuskát hallgattatta el, amelyeknek golyózápora eddig a támadást megállásra bírta. Ezután vad kézigránátharcban sodorta el az olasz állás védőcsapatát, és ennek sorában 300 lépés széles rést vágott.
A járőr a harcnak ebben az időszakában 10 tisztet 500 katonával együtt fogott el, és néhány géppuskát is zsákmányolt. A dandár támadása ezzel lendületbe jött, és veszteség nélkül szállhatta meg az olasz állást.
Alighogy ez megtörtént, Bertalan a még működésben lévő olasz tüzérség elnémítását tűzte ki magának célul. Ehhez azonban még két olasz védőálláson kellett túlhaladni.
Bertalan hadnagy a második állás ellen zászlóalja élén – ezzel együtt − ment támadásra. Újból elsőnek hatolt be az olasz állásba.
Míg az utánanyomuló zászlóalj itt rendezkedett, Bertalan hadnagy járőre nagy vargabetűvel irányt vett egy hevesen tüzelő olasz ütegre, hogy azt oldalba kaphassa. Sikerült neki a hézagosan megszállt harmadik olasz álláson észrevétlenül átjutni. Ezen túl azonban egy előresiető olasz századra bukkant. Nyilvánvalóan tartalék volt ez a század, amelyet az elöl küzdő csapatok megerősítésére rendeltek előre. Bertalan ezt a századot meglepően megtámadta és szétugrasztotta. Ekkor 100 foglyot ejtett. Pár emberével hátraküldte foglyait, míg folytatta útját. Mielőtt az olasz üteg közelébe jutott volna, még egy olasz kórház három orvossal együtt került a kezébe. Ezeket is hátraküldte megfelelő kísérettel, és így most már csak 8 főre csökkent járőrével ment tovább az olasz üteg felé.

De még újabb akadályokat kellett leküzdenie. Olasz gyalogság akadt újból útjába, amely persze nem is gyanította, hogy ilyen kis ellenséges csapat ilyen messzire a vonalak mögé merészkedhetett volna. Az olaszok azt hitték, hogy nagyobb erő jelent meg a védővonalaik mögött. Így történt, hogy rövid harc után az olasz csapat megfutamodott, de 2 tisztjét és 50 emberét, valamint 1 géppuskáját a győztes járőr kezében hagyta.
Most már Bertalan hadnagy megkerülhette az olasz üteget, hogy azt oldalba támadhassa. Ekkor már besötétedett, és így az üteg nem vette észre a járőrt, hanem hevesen lőtte a harmadik olasz állásra támadó dandárunkat. Nehézmozsarakból állt ez az üteg, amelyet Bertalan 150 lépésre tudott megközelíteni. Itt még egy akadályt kellett elhárítani. Nagyobb számú olaszt vett észre, akik lőszert hordtak az olasz ütegnek. Bertalan meglepő rohamára azonban ezek az olaszok is, mintegy 100-an megadták magukat. Vitéz hadnagyunk nem sokat törődött velük, hanem tovább folytatta a rohamot, neki az ütegnek és ezt 13 tiszttel és az egész kezelőlegénységgel együtt elfogta. 6 nehézmozsár jutott így a járőr birtokába. Csak az volt a kellemetlen, hogy ezek a mozsarak és velük együtt a győzelmes járőr a saját nehéz tüzérségünk tüzében álltak.
Bertalan hadnagy azonban hamarosan kikerült a veszedelmes körzetből. A csatazajból ugyanis helyesen következtetett arra, hogy dandárja még harcban áll a harmadik állásban védekező olasz gyalogsággal. Ennek a gyalogságnak hátába intézett most váratlan támadást. Elszántságának meglett a hatása. 1000 olaszt fogott el – sok géppuskával együtt – mikor elölről támadó csapatainkkal egyidejűleg hátulról az olasz állásba tört.
Elöljárói teljes mértékben méltányolták Bertalan hadnagynak szinte hihetetlen tevékenységét. Megállapították, hogy elsőnek tört be az ellenség első állásába, ugyancsak első volt a második állás ellen intézett rohamnál, önállóan foglalta el az ellenséges üteget és ezután önállóan támadta hátba az ellenséges gyalogságot – ennek harmadik állásában.

Megállapították, hogy parancs nélkül cselekedett és hogy vakmerőségével az egész dandárt magával ragadta. Hadtestparancsnoka különösen hangsúlyozta, hogy a nagy jelentőségű haditettek egész sorozatát vitte véghez és hogy teljesítményei messze túlhaladták azt, amit tőle még a legszigorúbb mérték alkalmazása mellett is követelni lehetett volna, és hogy haditetteivel igen sok vért takarított meg."

Bertalan hadnagy a fenti haditettekért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet, majd tíz évvel később adományozták számára a Monarchia legrangosabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét is. A rendkáptalan indokolása így szól: „1917. október 24-én és 25-én, a Tolmeinnél végrehajtott áttörési csatában való vakmerően vitéz nekirohanással az ellenség három védelmi vonalát áttörte és ezzel a 7. hegyidandár sikeréhez lényegesen hozzájárult." Haditettével nagyban elősegítette dandárja hadműveleti sikerét.