A békéért cserébe kapta meg Németország a Szudéta-vidéket

Miután Hitler 1936-ban sikerrel szegte meg a versailles-i rendelkezéseket azzal, hogy újra militarizálta a Rajna-vidéket, megjött az önbizalma. Arra számított, hogy a nyugati demokráciák nem fognak megkockáztatni egy újabb háborút azért, hogy megállítsák. A magabiztos német diktátor két évvel később ismét büntetlenül tudta emelni a tétet Ausztria megszállásával, amit az egységes német nemzetállam megteremtésével indokolt. Bár Hitler célja valószínűleg már ekkor egy háború kirobbantása volt, Angliában és Franciaországban úgy ítélték meg, hogy ha engednek a német követeléseknek, és hagyják, hogy létrejöjjön az egységes német nemzetállam, elkerülhetnek egy újabb véres háborút. De a követelések csak nem akartak elfogyni, az anschluss után Hitler hamarosan „felfedezte", hogy a Csehszlovákiához tartozó Szudéta-vidéken hárommilliónál is több német anyanyelvű lakos él, ami lehetőséget adott a feszültségkeltésre.

A szudétanémetek között is működött náci párt, amelyen keresztül el lehetett hinteni a viszály magvait. Ennek hatására 1938 őszén a németek tömegesen kezdtek tüntetni, ami pedig komoly összecsapásokhoz vezetett. Több sem kellett Hitlernek, aki pont erre hazardírozott – a véres összetűzésekre hivatkozva fegyveres beavatkozásról kezdett beszélni, majd a Szudéta-vidék Németországhoz csatolását követelte. Természetesen Csehszlovákia ezt elutasította, ám angol és francia szövetségesei továbbra sem akartak háborút. Edvard Benes csehszlovák elnök csupán a Szovjetunió támogatására hagyatkozhatott volna, így viszont nem mert szembeszállni Németországgal. Ebben a nemzetközi környezetben kezdődött el szeptember 29-én a müncheni konferencia, ahol végleg eldőlt a kérdés és egyben Európa további sorsa.

A brit Chamberlain és a francia Daladier minden áron meg akarta őrizni a békét, ami jól jött Hitlernek, aki kész tervekkel érkezett a bajor városba. A kétnapos egyeztetésen a csehszlovák fél nem lehetett jelen, az ország közvéleménye többek között ezért is tekintette árulásnak az itt hozott döntést. A felháborodás nem volt alaptalan, ugyanis a nyugati nagyhatalmak Hitler szinte minden követelését elfogadták, jóváhagyva a Szudéta-vidék elcsatolását, sőt még azt is sikerült elérnie, hogy a későbbiekben rendezzék a Csehszlovákiával szembeni lengyel és magyar követeléseket is, amelyeket később Bécsben igyekezett rendezni egy német-olasz bizottság. A megegyezéssel ideig-óráig valóban sikerült megőrizni a békét Európában. Szeptember 30-án Chamberlain még őszintén állíthatta Angliába hazatérve, hogy békét hozott Németországból, és ez „korunk békéje".

Az egyezménybe foglaltak alapján a német Wehrmacht már másnap elkezdte a Szudéta-vidék megszállását, amely tíz nap alatt be is fejeződött. Sokan úgy vélik, a Csehszlovák hadsereg többre is képes lett volna, ha szemtől szemben felveszi a kesztyűt a német hadsereggel szemben, de legalábbis fegyverarzenálja akár komoly ellenállásra is lehetőséget adott volna – de erre, mint tudjuk, nem került sor. A megszállás során nem történt fegyveres összetűzés. Ám a „fékezhetetlen turista" sem érte be ennyivel, a következő év tavaszán tovább folytatta Csehszlovákia feldarabolását, szeptemberben pedig, dacára Chamberlain kincstári optimizmusának lerohanta Lengyelországot, kirobbantva ezzel a második világháborút.