A Darwin-díjas tengeralattjáró
Szöveg: Snoj Péter | 2015. június 7. 9:10„A Darwin-díj egyfajta tisztelgés Charles Darwin, az evolúció atyja előtt, és azoknak állít emléket, akik saját maguk megsemmisítésével nagyban hozzájárultak az emberi faj genetikai tökéletesedéséhez. Emellett rámutat arra a tényre is, hogy a józan ész nem is annyira magától értetődő dolog, mint ahogy azt mi gondolnánk” – áll a különös kitüntetés egyik magyarázatában. És hogy mindez mennyire igaz, arra jó példa az alábbi, második világháborús eset.
A farkasfalkának is nevezett néhány tengeralattjáróból álló csoport végül 1945. április 6-án futott ki a norvég Kristiansandból. A tengerészek büszkék voltak hajójukra, hiszen azt a legújabb technológiával szerelték fel. Még a mosdó lefolyórendszere is vadonatúj volt. S ennek a részletnek a történet során még fontos szerepe lesz…
Karl-Adolf Schlitt kapitány fényes karrier előtt állt, hiszen 1944-ben éppen csak kikerült a tiszti iskolából, máris egy rettegett fegyvert, egy tengeralattjárót kapott a kezébe. Szerencsére volt elég ideje arra, hogy összeszoktassa és megfelelően kiképezze legénységét. Nem kétséges, a német haditengerészet sokat remélt az utolsó „farkasvadászattól". Schlitt kapitány hajójának feladata az volt, hogy minden Anglia és Franciaország közötti utánpótláshajót megsemmisítsen, míg csak ki nem fogy a torpedókból. Mind a kapitány, mind az emberei szent küldetésként tekintettek a bevetésre, amitől azt remélték, hogy fordíthatnak a háború sorsán.
Már nyolc napja szelték a habokat, amikor Schlitt kiadta a merülési parancsot. A feljegyzések szerint április 14-e volt…
A kapitány, mint minden reggel, ezen a napon is meglátogatta a mosdót. Amíg a felszínen tartózkodtak, semmi probléma nem volt, ám a víz alatt a vadonatúj berendezés nem működött megfelelően, eldugult. Karl-Adolf Schlitt tanácstalan volt, végül az egyik technikus matrózát hívta segítségül. A duguláselhárítás során az ifjú tengerész azonban véletlenül rossz szelepet nyitott meg, így sós tengervíz tört föl a kagylón át. Először csak idegesítő kellemetlenségnek tűnt az eset, ám csakhamar kiderült, hogy bizony a szelepet képtelenség lezárni, így a víz beáramlását sem lehet megakadályozni. A kapitány néhány perc után döntött, vészhelyzeti felszínre emelkedést rendelt el. Visszaemlékezések szerint a hangosbemondóban ugyan nem fedte fel parancsa okát, de mindenkit a tengeralattjáró elhagyására utasított.
S ahogy a szerencse sem, úgy a szerencsétlenség sem jár egyedül. A megalázott legénységnek tudomásul kellett vennie, hogy kapitányuk egy amerikai konvoj kellős közepén emeltette fel bajba jutott hajójukat. Saját meglepődésükön talán az amerikai őrszemek hitetlenkedése lehetett csak nagyobb.
Schlitt kapitány utolsó parancsa az volt, hogy elrendelte: süllyesszék el az U-1206-ost még mielőtt a szövetséges gyorsnaszádok odaérnek hozzájuk. A tengeralattjáró legénysége végül úgy esett hadifogságba, hogy még közelébe sem kerültek a tengeri győzelemnek.
