A komáromi erődrendszer: II. rész

Szöveg: Ördög Kovács Márton | 2020. április 15. 7:20

Háromrészes sorozatunkban a nagy történelmi múlttal rendelkező komáromi erődrendszert mutatjuk be, amely földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően már a Római Birodalom idejétől kezdve jelentős kereskedelmi, hadászati és kulturális központnak számított. A második részben a 16. század végétől követjük a város és a hozzá szervesen kapcsolódó és fokozatosan kiépülő erődrendszer történetét, egészen a 19. század közepéig.

Szinán nagyvezér vezetésével a százezer fős török sereg 1594 októberében érkezett meg Komárom alá, miután elfoglalták Tatát és Győrt. Az erődítmény védelmének élén Erasm Braun főkapitány és helyettese, a naszádosok kapitánya, Starsith Farkas állt. Komárom védelme a naszádosok legénységén kívül egy közel háromszáz fős német csapattal és egy ugyanennyi főt számláló magyar őrséggel egészült ki. A több hónapos ostrom alatt a törökök nem tudták elfoglalni az erődítményrendszert, hiszen annak falai és bástyái tökéletesen alkalmazkodtak földrajzi környezetükhöz, kihasználva annak természetes adottságait. Valamint a vár védői, kihasználva a Dunának és annak mellékágainak elhelyezkedését az éj leple alatt több alkalommal csónakokon pótolták kifogyófélben lévő készleteiket, valamint az őrség tagjaihoz tartozó nőket és gyerekeket időben kimenekítették. A török sereg eredménytelen ostroma után az erődítmény egészen 1663-ig nem esett át átalakításon. A bécsi udvar ebben az évben rendelte el az újabb erődítések megkezdését: az Öregvár nyugati, város felőli részét az ötszögű Újvárral erősítették meg.

Az 1673-ra elkészülő Újvár francia és olasz erődítési elvek alapján épült fel, emellett megerősítették a Vág torkolatánál épített hídfőerődöket is. Ha a török sereg nem is tudott komolyabb károkat okozni az erődítményben, az 1682-es nagy árvíz több helyen is sikeresen tette ezt. Az árvíz okozta károk helyreállítását még ebben az évben megkezdték. A török erők végleges kiűzése után Komárom fokozatosan, de elveszítette végvár szerepét, így az erődítmény fejlesztésére és fenntartására sem fordítottak energiát. A kuruc szabadságharc után a Habsburg uralkodócsalád tervei között szerepelt, hogy felszámolja az erődítményt, így minden anyagi támogatásukat megvonták. Ha ellenség nem is rontott a vár állapotán, a természet újra megmutatta erejét. Először az 1763-as, majd az 1783-as földrengés okozott komoly károkat az erődítményben és körülötte elterülő városban.

A vár sorsát a napóleoni háborúk fordították meg. Napóleon 1809-ben elfoglalta Bécset, így I. Ferenc császár Komáromba tett át székhelyét, melynek megerősítését azon nyomban megkezdték. A császár tervei között szerepelt, hogy a kiváló adottságokkal és erős védelmi rendszerrel rendelkező Komáromot a Monarchia legerősebb katonai erődrendszerévé fejleszti. Tervei igen nagyszabásúak voltak, hiszen egy olyan erődítményt álmodott meg, mely akár egy 200 000 fős őrsereg befogadására is képes. Ennek az elképzelésnek a fényében Marguis Chasteler táborszernagy hadmérnökeivel megkezdte az erődítmény bővítését és kiépítését. Az építkezések 1827 és 1839 között zajlottak, ennek során korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, valamint két védvonal kiépítését kezdték meg. Ekkor épült meg a Komáromot keletről védő Vág-vonal és a várost nyugatról védelmező Nádor-vonal. Az erődítményrendszer fejlesztési tervei között helyet kapott a már meglévő hídfőerődök megerősítése és bővítése is, valamint két faföld-szerkezetű erőd építése: egyet Nagyigmánd irányába, egyet pedig a koppánymonostori Homokhegyre szerettek volna telepíteni. Azonban a munkálatokba közbeszólt 1848. március 15. és a magyar szabadságharc…