A krími háborúban elesett francia katonákat találtak
Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu | 2013. március 5. 20:42A krími háborúban (1853-1856) elesett, a cári Oroszország ellen harcoló francia katonák földi maradványait rejtő temetőt tártak fel a dél-ukrajnai Szevasztopol területén.
Alekszander Natalich először úgy hitte, hogy a csontok második világháborúban elesett német és orosz katonáké lehetnek, akik a dél-ukrajnai, stratégiailag jelentős szerepet betöltő Szevasztopol feletti uralomért küzdöttek. Később azonban a fellelt télikabátok maradványaiból és a gombokból megállapították, hogy a katonák a kikötővárost megostromló 39. francia gyalogosezred kötelékébe tartoztak.
Az elesettek átlagéletkora 30 év volt, de a személyes tárgyak és dokumentumok hiányában szinte lehetetlen személyazonosságukat megállapítani.
A nyugati tájolású sírokat 80 centiméter és 1,4 méter mélyen találták meg; a temető szakértők szerint az eddigi legjelentősebb olyan terület, ahol nyugati katonákat helyeztek végső nyugalomra.
A csontokat minden valószínűség szerint a közeli francia katonai temetőben temetik újra; a területet a szovjet időkben egyszer már lerombolták, s csak a 2000-es években állította helyre a francia kormány. A három éven át tartó harcok alatt a francia hadsereg összesen 45-95 ezer embert veszített, akik jórészt a táborokban kitörő járványok – főleg kolerában – következtében hunytak el.