A partraszállás csak a kezdet volt

A partraszállás utáni előrenyomulás legfőbb hátráltatója az utánpótlás biztosítása volt. Bár a szövetségesek már több száz kilométerre benyomultak a Ruhr-vidék felé, a szállítmányokat még mindig a partvidékről kellett a csapatok után szállítani. Montgomery tábornagy olyan tervvel állt elő, ami elméletben kivitelezhető lett volna, ezért Eisenhower, a szövetséges erők főparancsnoka is áldását adta rá. A Market Garden-terv lényege abban állt, hogy több tízezer deszantost dobnak le az ellenség háta mögé, akik elfoglalják a területen lévő legfontosabb rajnai hidakat, ezzel „szőnyeget terítve" a 30. hadtest szárazföldi előrenyomulásának, amelyhez aztán további hadtestek csatlakoztak volna, kiszélesítve az offenzívát.

A deszanthadtest egy brit, két amerikai ejtőernyős-hadosztályból, valamint egy lengyel ejtőernyősdandárból állt. A fő csapás Arnhem körzetére, konkrétan az arnhemi híd elfoglalására irányult, a 30. hadtestnek ide kellett volna megérkeznie a tervek szerint két nappal később. Bár több híd szerepelt a tervben, minden a legfontosabbon, az arnhemin múlt.

Montgomery szeptember 14-én kiadott M 525-ös műveleti parancsa a Market Gardenről papíron nagyon jól mutatott, elméletileg működhetett is volna, ám a parancsnoknak nem volt tudomása egy csomó olyan körülményről, amely a végkimenetelt nagyban befolyásolta. Emellett ő maga is elkövetett néhány kapitális hibát, amelyért vállalta is a felelősséget, de felmentésképpen és a felelősségen osztozás miatt emlékirataiban betű szerint közölte Eisenhower levelét, amelyben a főparancsnok meleg szavakkal dicséri elgondolását, ami hajszálra megegyezik az övével.

Apró, de megmosolyogtató érdekesség: Montgomery az 525-ös parancshoz fűzött megjegyzésében külön kiemelte az orvlövészek veszélyességét, ezért utasította a magas rangú tiszteket, hogy közlekedjenek óvatosan a németektől hemzsegő területeken. A hadügyminisztérium azonnal lecsapott erre a kiegészítésre, táviratban utasítva a tábornagyot, hogy akkor talán mutasson jó példát, és haladéktalanul cserélje le a védjegyévé vált baszk sapkát, magas nyakú pulóvert és bő szárú, kordbársony nadrágját, ha nem akarja, hogy az elsők között legyen, akit levadásznak.

Hogy mit nem vett figyelembe Montgomery? Többek között azokat a jelentéseket és felderítőfotókat, amelyek bizonyították, hogy a normandiai körzetből kivont 2. SS-páncéloshadtest éppen Arnheim mellett tölti fel tartalékait, azaz gyakorlatilag harckész állapotban állomásozik a legfontosabb célpont mellett. A szövetségesek tudták, hogy ott van, de biztosra vették, hogy nem tud hatékonyan beavatkozni. Máig érthetetlen, mire alapozták ezt pontosan. A németek részéről ráadásul színre lépett von Rundstedt tábornagy, akit újból nyugati főparancsnoknak neveztek ki. Montgomery német ellenfele azonnal átlátta, hogy a szövetségesek erőösszevonása csak a Ruhr-vidék elérésére irányuló hadművelet holland előzménye lehet.

Rundstedt azonnal készenlétbe helyezte a páncéloshadtestet, s a legenda szerint abban reménykedett, hogy a támadást nem Patton, hanem Montgomery fogja irányítani. Az előbbi csavaros taktikázásától tartott, az utóbbiétól cseppet sem.

1944. szeptember 17-én megkezdődött a hadművelet. A 82. ejtőernyős-hadosztály a Maas híd két oldalára ereszkedett le, a 101-esek Eindhoven mellé, míg a brit 1. hadosztály ejtőernyősei Urquhart tábornok parancsnoksága alatt Arnhem térségében, pontosabban nyolc kilométerre a hídtól értek földet. A helyszín kiválasztása óriási hibának bizonyult, hiszen a rajtaütésszerű támadás helyett több órát kellett gyalogolniuk, hogy elérjék a hidat. Ez megtörtént ugyan, de Frost alezredes csapatának csak a híd északi oldalát sikerült ellenőrzése alá vonni, a délit a németek tartották.

Időközben a 30. páncéloshadtest is megindult Arnhem felé. Ez 100 kilométeres távot jelentett, amelyet 2-3 nap alatt kellett volna megtenni, ám rövidesen kiderült, hogy ez lehetetlen lesz. A németek folyamatosan lőtték az utat, amely „a pokol országútja" néven vonult be a krónikákba, minduntalan megakasztva a páncélosok haladását. A Son folyó hídját ráadásul felrobbantották, s mire a ponton elkészült, a 30. hadtest már másfél napos késésben volt.

A térségben növelte a káoszt a kommunikáció hiánya. A rádiók nem működtek, így a szétszórt szövetséges csapatok csak nagyjából tudták, hol lehetnek a többiek, de nem tudtak velük kapcsolatba lépni. Súlyosbította a helyzetet, hogy a készülékek hibája miatt az utánpótlást szállító repülők nem a saját csapataiknak, hanem a németek által ellenőrzött területek felett dobták ki az élelmiszert, lőszert és gyógyszereket tartalmazó pakkokat.

Arnhembe közben benyomultak a németek, Urquhart a városban rekedt. A város melletti parancsnokságán a jelen lévő főtisztek egyik legnagyobb problémája az volt, hogy ki is a főnök ilyenkor. Az Arnhembe indított zászlóaljak elérték ugyan a kijelölt területet, de annyira súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy esélyük sem volt érdemben felvenni a harcot az egyre magabiztosabb németekkel. Frost ezredes északi hídfőállását már páncélosokkal lőtték, a heves harcok miatt pedig gyakorlatilag romba dőlt az egész város. Frost nem tudta tovább tartani magát. A megígért támogatás sehol nem volt, elfogytak a készleteik, több sebesültjük és halottjuk volt, mint harcképes emberük. Maradék katonáival végül megadta magát a németeknek.

A lengyel ejtőernyősdandár bevetése is teljes katasztrófa volt. Szeptember 21-én a híd déli területén ereszkedtek le, ahol a németek már várták őket. Aki túlélte a vérfürdőt és biztonságosnak mondható helyre húzódott, az sem bizakodhatott sokáig. Másnap csónakkal próbáltak meg átkelni a Rajnán, hogy segítsenek Urquhartnak, ám a németek a világítórakéták fényében a még megmaradt katonákat is megtizedelték. Összesen ötvenen érték el a túlpartot.

Arnhemben Urquhart emberei kilenc napig tudták tartani magukat, végül megkapták a visszavonulási parancsot. A támadás mentőakcióba váltott. Ki kellett hozni a német gyűrűben rekedt több ezer szövetségest a halálos kelepcéből. A fekete humorral Berlin névre keresztelt akció végül sikerrel zárult, de a 35 000 katonából mintegy 17 ezren haltak meg, estek fogságba vagy tűntek el.

A Market Garden 1944. szeptember 25-én ért véget. Bár a szövetségesek elfoglalták Grave és Nijmegen városának hídjait, a legfontosabb akció kudarcba fulladt. Montgomery 90 százalékos sikernek könyvelte el a műveletet, ám ő is érezte, hogy a sebtében összetákolt terv bukása rendkívül kínosan mutat életrajzában. Össze is állított egy listát, hogy szerinte min bukott el a Market Garden. Elsősorban azon, hogy a szövetségesek nem kiemelt akcióként kezelték. Montgomery viszálya az amerikaiak legendájával, Patton tábornokkal legendás volt. Mindketten maguknak szerették volna a dicsőséget a német vonalak áttörésénél, ám ezúttal Montgomery kapott zöld utat. A parancsnok szerint azonban a hadtápforrások elosztásánál nem kezelték seregét kiemelten, Eisenhower pedig nem állította meg Patton délebbre harcoló csapatait, hogy mindenki a Market Gardennek rendelje alá magát. A kicsit sántító vád mellett Montgomery az időjárást is hibáztatta, amely miatt a tervezett deszanttevékenységet nem úgy és nem akkor tudták végrehajtani, ahogyan és amikor tervezték. Megengedően hozzátette: az időjárás bizony kiszámíthatatlan. Végül két tényezőt sorolt fel, amelyek közül az egyiket részben, a másikat egészében a saját hibájaként ismerte el. Az első a 2. SS-páncéloshadosztály figyelmen kívül hagyása (valóban érthetetlen baki, miközben a felderítés figyelmeztette a parancsnokságot az ellenséges erőkről), a másik pedig az Arnhemnél bevetett ejtőernyősök ugrási zónájának kijelölése. Azzal, hogy több kilométerre a hídtól értek földet, elegendő időt adtak a németeknek az erők gyors átcsoportosítására, elveszítve ezzel a híd déli oldalát.

90 százalékos értékelés ide, részsikerek oda, Montgomery keserű csalódásként élte meg Arnhem fiaskóját. A háború nem ért véget karácsonyra, sőt, több hónappal átcsúszott 1945-be. 1958-as emlékirataiban, 14 évvel a történtek után még mindig az önigazolással volt elfoglalva, amelyben túl sok a „mi lett volna, ha…"

„Az én – elfogult – véleményem szerint, ha a hadművelet kezdettől fogva támogatásban részesül és megkapja a feladat végrehajtásához szükséges légierőt, szárazföldi erőket és hadtáp-erőforrásokat, az én hibáim, a kedvezőtlen időjárás vagy az Arnhem térségében tartózkodó 2. SS-páncéloshadtest ellenére is sikert érünk el. Továbbra is a Market Garden bűnbánatot nem érző védelmezője maradok."