A sajt meg a vaj nem robban
Szöveg: Mészáros József | 2020. május 7. 11:56A New York-i vámhivatalhoz eljuttatott jegyzék szerint a Lusitania főként tejtermékeket szállított – az utasok mellett – New Yorkból, ám angliai úticéljához már nem érkezett meg. Pontosan 105 éve, 1915. május 7-én a német haditengerészet U-20-as tengeralattjárója, mindössze egyetlen torpedótalálattal süllyesztette el a hajót, amely érthetetlen gyorsasággal, 18 perc alatt merült el mintegy 20 kilométerre Írország partjaitól. A fedélzeten tartózkodó 1975 emberből 1200 veszett oda.
Az elegáns, kecses építésű hajó nemegyszer az óceán leggyorsabbjának bizonyult, négyszer is elnyerve az ezért járó Kék Szalagot. A tulajdonos Cunard hajózási társaság joggal volt rá büszke.
Az óceánjárót nemcsak gyorsnak, hanem bármikor könnyűszerrel felfegyverezhetőnek is építették, ellátták mindennel, ami egy cirkálónak is becsületére válhatott volna, bár a terv szerint ráépíthető lövegeket nem kapta meg.
Bár a Lusitania szerepelt az angol Admiralitás hadihajó-jegyzékében, valójában csak szállítóhajóként használták, elképesztő szénfogyasztása miatt. A naponta közel 1000 tonna szén eltüzelése egyetlen hajóban – már vállalhatatlan terhet jelentett a szigetország háborús gazdaságának.
Németország súlyos diplomáciai nyomásra beszüntette ugyan a korábban meghirdetett korlátlan tengeralattjáró-háborút, ám a brit szigeteket övező vizeket továbbra is blokád alatt tartotta, hadszíntérré nyilvánítva.
Az Atlanti-óceánon amerikából Európába hajózó utasok előtt ez nem volt titok, a Lusitania esetében azonban úgy vélték, a hajó elég gyors ahhoz, hogy bárminemű támadás elől – legyen az tengeralattjáró, vagy cirkáló – nagy biztonsággal elmeneküljön.
Bár rendkívül korszerű, minden luxussal felszerelt hajó volt, mindazonáltal hűtőházzal nem rendelkezett, így az 1915 május eleji sajt- és vajszállítmány nyilvánvalóan nem volt igaz.
A torpedótalálat nem várt heves robbanásokat idézett elő a hajótestben, alátámasztva ezzel a német vélekedést, miszerint a Lusitania kereskedelminek álcázott hadianyagszállító-hajó volt.
A részleteket illetően vitatkoznak még a szakértők és kutatók, annyi azonban napvilágra került, hogy a megtorpedózott Lusitania több mint 4 millió kézifegyverbe való lőszert, közel 5000 shrapnel-gránátot és 3240 sárgaréz ütőszeget szállított.
Megnehezítette az eset körülményeinek tisztázását, hogy az írek csak 2012 óta adnak ki engedélyt a roncs kutatására.
A közvélekedés és a bulvár-történetírás mindmáig a Lusitania elsüllyesztését jelöli meg annak okaként, hogy az USA belépett az első világháborúba – de, ez nem igaz.
Egyrészt, az amerikaiak csak jóval később, 1917 április 6-án üzentek hadat a tengelyhatalmaknak, másrészt egy hajó 1915-ös elsüllyesztésénél jóval többet nyomott a latba a németek napvilágra került törekvése, mellyel Mexikót az USA elleni támadásra kívánták rávenni.
Így aztán legfeljebb csak a közhangulatot befolyásolhatta a torpedózást követő sajtóháború arról, hogy a Lusitania törvényes célpont volt-e, vagy sem. Az amerikai közvéleményt a nagyszámú civil áldozat még inkább a németek ellen hangolta, a német közvéleményt pedig hiába nyugtatgatta hadvezetésük védekezése, miszerint korábban 50 amerikai lapban megjelent, fizetett hirdetésekben is figyelmeztették a Lusitania leendő utasait – az USA hadbalépéséről vajmi kevéssé döntött ez az incidens.
