A világháború egyik legvéresebb ostroma volt a budapesti

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám | 2019. február 11. 19:15

1945. február 11-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok vezetésével közel 45 ezer német és magyar katona tört ki a szovjet Vörös Hadsereg által bekerített budai Várból, hogy elérjék a Pilisben húzódó német-magyar vonalakat. Mindezt Hitler akarata ellenére tették: az akció eleve kudarcra ítéltetett, a katonák többsége meghalt vagy fogságba esett. Két nappal később a Vörös Hadsereg átvette Budapest teljes ellenőrzését, a magyar főváros ostroma befejeződött.

1945. február 11-én került sor a budai kitörési kísérletre, azaz a budai várnegyedben rekedt, szovjet ostromgyűrűbe zárt német és magyar csapatok nyugati irányú támadására. Az akció a német arcvonal elérését célozta: keretében mintegy negyvenezer katona próbált meg az akkori Széll Kálmán tér (ma Moszkva tér) irányából áttörni a szovjet erőkön. A németek 24 ezren, a magyarok mintegy 20 ezren kezdtek bele az eleve kudarcra ítélt akcióba, de közülük csupán nem egészen nyolcszáz katona érte el a saját csapatokat.

Ostrom

A Vörös Hadsereg katonái 1944 decemberének végén, pont Szenteste napján hatoltak be Budára, és egyből harcokba bonyolódtak a Városmajor környékén, elsősorban a védelem főparancsnokságául szolgáló Várhegytől három-négy kilométerre. A védőknek itt sikerült megállítaniuk a betörő páncélos ékeket, mindez azonban egy cseppet sem enyhített a főváros lakosságát ért sokkon, miután a Vörös Hadsereg aknavetőkkel kezdte lőni Budát: hiába voltak a katonai vezetők tisztában vele, hogy a szovjet csapatok bármikor elérhetik Budapestet, a civileket meglepetésszerűen érte a Vörös Hadsereg érkezése.

December 24-én este mindjárt egy hatalmas áramszünet jelezte az új korszak kezdetét a főváros életében, másnap reggel pedig leállt a villamosközlekedés is. A közművek január elejéig kisebb-nagyobb fennakadások mellett még szolgáltattak, és a telefonvonalak is működtek, amikor azonban a Budapesten kívül felhalmozott élelmiszerkészletek december 25-én a szovjetek kezére kerültek, az már előrevetítette a később állandósuló hiányt, Budapest ugyanis egyszerűen nem készült fel megfelelően az ostromra.

1945 januárja már a pesti oldalon is fegyvertűzzel köszöntött be, az ütközetek egészen január 18-ig tartottak. A visszavonuló magyar és német csapatok ekkor felrobbantották a Lánchidat és az Erzsébet hidat. Innentől fogva már csak a budai oldalon zajlottak az összecsapások. A főváros felmentését célzó Konrád-kísérlet visszaverése egészen január végéig elhúzódott, így a fővárosban csak január 27-én lendültek ismét teljes erővel támadásba a szovjetek.

Kitörés

Miután a Konrád-hadművelet kudarcot vallott, Adolf Hitler pedig három alkalommal is kategorikusan megtiltotta a budapesti SS-erők főparancsnokának, Karl Pfeffer-Wildenbruch tábornoknak, hogy megpróbáljanak kitörni az ostromlott erődből, a parancsnok február 11-én, a Kapisztrán téren szólította gyülekezőre a Várba és a Várhegyre szorult német és magyar erők maradékát, köztük német Wehrmacht, SS és rendőri erőkkel, illetve magyar királyi honvédalakulatokkal és nyilas szabadcsapatokkal.

A kitörés este nyolckor indult meg az Ostom utcából a Széna téren át a Széll Kálmán tér felé, hogy az Olasz fasoron (ma Szilágyi Erzsébet fasor) át elérjék a budai hegyeket. A Vörös Hadsereg II. Ukrán Frontjának parancsnoka, Rogyion Malinovszkij azonban – máig tisztázatlan módon – előre értesült a szerveződő kísérletről, és hatalmas erőkkel lendült akcióba, hogy megakadályozza azt. A kitörés brutális, véres harcba torkollott: a német és magyar egységekből végül összesen mindössze 785-en érték el a német páncélos erőket.

Február 13-ára a teljes magyar főváros szovjet ellenőrzés alá került, Budapest ostroma befejeződött.