Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A világtörténelem leghosszabb háborúi

Szöveg: Snoj Péter |  2014. május 4. 11:31

Egy héttel ezelőtt sorra vettük a világ legrövidebb háborús konfliktusait, így most ideje górcső alá venni a leghosszabbakat. Lássuk az emberi történelem megdöbbentő hosszúságú, akár több száz éven is átnyúló ellenségeskedéseit!

A vietnami háború

A nem is annyira távoli múltban zajlott a kegyetlen vietnami háború, amelynek végén az Amerikai Egyesült Államok kénytelen volt belátni, hogy nem képes győzni az észak-vietnami kommunista csapatok felett. Ám a dzsungelháború csak az amerikai katonák számára kezdődött 1965-ben. Valójában már 1954-55 körül is folytak a harcok a térségben; a rendfenntartással próbálkozó franciák ekkorra egymás után szenvedték el a vereségeket. Közben az Egyesült Államok és a dél-vietnami államvezetés már folytatta a tárgyalásokat az amerikai katonai tanácsadók Vietnamba küldéséről. Feladatuk hivatalosan a déli, szövetséges erők kiképzése volt. Ma már tudjuk, hogy a „tanácsadók" valójában aktív résztvevői voltak az akkor még nevén nem nevezett háborúnak. A vietnami háborút így 1956-tól számítjuk, s az amerikaiak 1975-ös kivonulásáig, vagyis a konfliktus lezárásáig 19 év telt el.

1595971270
A vietnami háború – 19 év

A nagy északi háború

Az 1700-ban kezdődött és 1721-ben véget ért nagy északi háború időtartamát egyszerű kiszámolni. A 21 esztendőn keresztül tartó csatározásokban Svédország és az Oroszországból, Lengyelországból és Szászországból összetömörült koalíció feszült egymásnak. Történt ez azután, hogy Svédország évtizedeken át küzdött azért, hogy birodalommá nőhesse ki magát. Mikor már a Balti-tenger vidékét is megkaparintotta, Oroszország európai szövetségesekre lelve megálljt parancsolt a svédeknek. A konfliktus huszonegyedik évében végül sikerült felülkerekedni az északi országon, Nagy Péter orosz cár végérvényesen legyőzte ellenfelét.

1595971270
A nagy északi háború – 21 év

A peloponnészoszi háború

Krisztus előtt 431 és 404 között, 27 éven át zajlott háború Athén és a peloponnészoszi szövetség városai között. Az athéni és spártai államvezetés köztudottan ellenségei voltak egymásnak a görögök korában. Az első konfliktus akkor kezdődött, mikor Athén beleavatkozott két város (Korinthosz és Kerküra) vitájába, Kerküra javára. Korinthosz vezetése ezt a béke sárba tiprásának tartotta és Spárta igazságtételét követelte. Válaszul Athén szankciókat és korlátozásokat vezetett be Korinthosszal és a vele szövetséges államokkal szemben. A háború több szakaszában születtek békék, de mindegyik hamvába hullt, mígnem Kr. e. 404-ben Spárta dicsőséges diadalt aratott Athén felett, ami 27 év után lezárta a háborút.

1595971270
A peloponnészoszi háború – 27 év

A rózsák háborúja

Anglia történelmétől sosem állt távol a háború, főleg nem, ha az a királyi trónért folyt. A York-ház (címerében fehér rózsával) és a Lancaster-ház (címerében vörös rózsával) között 1455-ben szított háborút a hatalom iránti vágy. A főnemesek támogatását élvező Lancaster-ház – ironikus módon leányági – örököse, Tudor Henrik végül 1485-ben, 30 évvel a háború kitörése után került trónra, ami véget vetett a hadakozásnak. Henrik uralmával 116 évre a Tudorok szerezték meg a hatalmat Anglia felett.

1595971271
A rózsák háborúja – 30 év

A harmincéves háború

Az 1618−1648 között zajló konfliktust a 17. század világháborújának is nevezik, hiszen becslések szerint 11 millió ember veszítette életét, amíg tartott. Hivatalosan ugyan a katolikusok és protestánsok között kialakult vallási háború eredményezte a szinte véget nem érő hadakozást, valójában azonban a Német-római Birodalom belső instabilitása okozta kirobbanását. A császári hatalom egyeduralkodói vágyai ütköztek a választófejedelmek akaratával, míg a Habsburg-ház a Bourbon-dinasztiával vetélkedett az európai hegemónia jegyében. Míg véget nem ért, a birodalom mindvégig megosztott maradt. Az 1648-as vesztfáliai békét a történészek az első lépésnek tekintik az európai hatalmi egyensúlyra törekedő diplomácia felé.

1595971271
A harmincéves háború – 30 év

A görög-perzsa háború

Jól ismert történelmük van a görögök és perzsák között vívott hősies, legendákat teremtő csatáknak. A háború Kr. e. 499-ben robbant ki, amikor Perzsia úgy döntött, szüksége van a görög területekre. Ám az invázió – többszöri próbálkozás ellenére – sosem járt sikerrel. Több mint fél évszázaddal később, egészen pontosan 52 év háborúskodás után, Kr. e. 449-ben véget ért. Valódi győztes nem született, mégis a görögök arattak diadalt, hiszen sikerült megfékezniük a perzsa hódítást.


A százéves háború

A százéves háború valójában 116 éven át tartotta lángoktól perzselve Franciaország földjét. 1337-ben III. Edvárd király megszállta Franciaországot és kinevezte magát francia királynak – is. A kocka csak 1429-ben fordult, amikor a franciák skót segítséggel képesek voltak visszaverni az angol hadakat. A háború végül Anglia megfutamodásával zárult, 1453-ban.

1595971271
A százéves háború – 116 év

A 335 éves háború

Felsorolásunk fináléja és egyben a világ leghosszabb háborúja nem is olyan régen, 1986-ban zárult le, 335 év hadban állás után. A keservesen hosszúnak tartó hadiállapot ne tévesszen meg senkit! A leghosszabb mellett a legemberibb és legkevesebb véráldozattal járó háborúnak is nevezik a Hollandia és a Scilly-sziget közötti konfliktust. Az Angliához tartozó sziget nevének kiejtése egyébként megegyezik a silly angol szóéval, ami amúgy ostobát jelent. 1651-ben, az angliai polgárháborút követően a királypártiaknak el kellett hagyniuk Londont és a szigetországot. Scilly szigetére menekültek, ahová az Oliver Cromwellt és a parlamenti erőket támogató hollandok követték a gyáva árulóknak megbélyegzetteket. A holland haditengerészet körbevette a szigetet, ám végül vereséget szenvedett. Ez a holland királyi vezetést olyannyira felbőszítette, hogy hadüzenetet küldött a sziget ellen. Ugyan a parlamenti erők elfoglalták a szigetet és tulajdonképpen lezárták a háborút, a konfliktus azonban egészen 1986-ig tartott, mert a hollandok megfeledkeztek a békekötésről. Az ünnepélyes békekötés előtt egy évvel holland kutatók találtak rá a levéltári leletre, s tudták meg a szörnyű hírt, miszerint hazájuk már 334 éve háborút vív. Így ért véget a világ leghosszabb és legkevésbé véres háborúja.

1595971271
A világ leghosszabb háborúja – 335 év