Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aláírjuk a fegyverszüneti szerződést

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. november 20. 14:42

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1599196262
A Pesti Hírlap az alábbi címeket közli november 12-i címlapján: „Az osztrák császár elismeri Német-Ausztria jövendő államformáját", „Az entente és Németország aláírták a fegyverszüneti szerződést", „A francia kormányt megbuktatták a szocialisták", „Forradalmi mozgalmak egész Európában".

Mindeközben a napilapban olvasható, hogy a csehek ellen fegyverkezünk. „A csehek tovább folytatják előnyomulásukat. Ma már Pozsonyt fenyegetik. Ez az előnyomulás nem megy rendben és simán. Sok menekülő érkezik Budapestre, akik amiatt panaszkodnak, hogy a csehek megszállása alá került területen a csőcselék rabol és garázdálkodik. A cseh-magyar kérdésnek fontos fordulatát jelenti be a nemzeti kormánynak az a kiáltványa, melyben bejelenti, hogy fegyveres erővel védekezünk, a cseh betöréssel szemben. Remélni lehet, hogy a kormánynak ez a deklarációja eredményesebb lesz, mint a Prágába cimzett tiltakozás, annál is inkább, mert amint erről más helyen megemlékeztünk a kormány ma utasitást adott a fegyverszünet aláírására. A fegyverszünet aláírása után pedig a csehek még akkor sem formálhatnak jogot a magyarországi előnyomulásra, ha őket mint az entente fegyvertársait, kénytelenek lennénk hadviselő felnek tekinteni."

„Nagy mozgalom zajlik minden kaszárnyában. Hangos Budapest és hangos az egész ország a leszerelő katonák lármájától, készülődésétől és sürgésétől. Ezrével tolonganak, boldog nyüzsgés hömpölyög a leszerelő bizottságok asztalai előtt. Mind alig győzi megvárni, amig rákerül a sor, amig kezébe kapja az elbocsátás igazolványát, amig kiutalják a neki járó pénzeket. Mind reszket a türelmetlenségtől és ha ki is húzta a négy és egynegyed esztendőt, most már alig birja kivárni még hátralevő néhány órát. Annyi szenvedés után, a lövészárok annyi véres és szennyes kinja után most végre ujra emberré lehet a katona, ujra civillé, a véres gyilkolás eszközéből ujra a békés termelő munka dolgosává" – írja a Népszava a leszerelő katonákról.

„Magyarország népköztársaság" – írja a Népszava az 1918. november 17-i címlapján. „Szombaton délben a magyar nép nemzetgyülése köztársasággá kiáltotta ki Magyarországot. Nagy esemény, nagy ünnep és hatalmas forradalmi cselekedet a magyar népköztársaság megszületése. A szombati nap örökre véget vetett a Habsburg-dinasztia 400 éves átkozott uralmának és jogaiba iktatta az elnyomott magyar nép uralmát. (…) A szombati nap gyászt hozott az uralkodó családnak és gyászt a nevében zsarnokoskodó magyar kiskirályoknak."

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)