Ausztrália első kormányzója
Szöveg: Snoj Péter | 2016. január 26. 15:23Az ausztrál kontinens gyarmatosításáról szólva mindössze az a tény közismert, hogy az angolok ide toloncolták az összes közveszélyes bűnözőt, akik aztán országot kovácsoltak a börtönszigetből. Persze a valóság – mint mindig – ennél sokkal árnyaltabb.
Noha az igaz, hogy 1770-ben tett teljes felfedezését követően hamar – hét éven belül – már elindultak az első rabokat szállító hajók a déli kontinens felé, nem egy hatalmas börtön kialakítása volt a fő elképzelés. Mindössze az óriási távolság odázta el a gyarmatosítás kezdetét. Ellenben ugyanezen távolság épp kapóra is jött a Brit Korona számára, hiszen a társadalom előtt még ismeretlen és beláthatatlan földrész tökéletes megoldást jelentett a túlzsúfolt angliai börtönök mentesítésére. Mindamellett, hogy a szigetet körülvevő óceán természetes „falak" közé szorította a deportált egyéneket, a kitoloncolás az ismeretlenbe önmagában is hatalmas büntetésnek számított. Hiszen a hétköznapi emberek számára Ausztrália olyan volt, mintha csak egy másik bolygóra telepítették volna át a bűnözőket.
Ez a vélekedés nem is állt messze a valóságtól, hiszen még a korszak legújabb hajóival is legalább nyolc hónapig tartott eljutni a szigetig. Éppen ezért, hiába lebegett a királyi ház szeme előtt a gyarmatosítás gondolata már a kezdetek kezdetén, a siker érdekében hosszas előkészületek kellettek. Először is szükség volt egy olyan hajóra, amelynek gyomrában biztonsággal el lehet szállítani minden olyan építőanyagot, ami a déli félteke új világában való kezdetekhez nélkülözhetetlen volt.
Az 1780-ban befejezett HMS Sirius lett az első flotta zászlóshajója, a vízi jármű szolgálatának első feladata pedig az új kontinens elérése volt. A tizenegy hajós flotta parancsnokává Arthur Philip kapitányt tették meg. A hajóhad 1877. május 13-án hagyta el Európát.
Philip kapitány azon kevesek közé tartozott, aki elítélte a rabszolgatartást és kijelentette, hogy az új gyarmat – ami reményei szerint egyszer országgá nőheti ki magát – mindig a szabadok állama lesz. Talán a szokatlan gondolkodásmódnak köszönhetően, vagy csak az expedícióra szánt keretösszeg szűkössége miatt, a Korona elutasította Philip azon szándékát, hogy matrózain és a leendő lakosokon túl tapasztalt földműveseket és állattartókat vigyen magával. Ezzel szemben csaknem nyolcszáz elítéltet kapott útitársul, valamint az őket fegyelmező és rájuk vigyázó királyi tengerészgyalogosokat.
Az út során Arthur Philip kapitány többször is pedzegette tiszttársai előtt a visszafordulás esélyét, ugyanis a velük tartó bűnözők számára a halálos ítéletnél is súlyosabbnak számított, hogy otthoni cellájukból kitessékelve munkavégzésre akarták bírni őket az új, ismeretlen világban. Ugyanilyen kelletlenül viselték az utat a rendért felelős katonák is, akik, ha lehetett, kerülték a rabokkal való érintkezést.
Megelégelve a kaotikus állapotot, Philip az elítéltek között keresett olyan foglyokat, akiket megtehetett felügyelőnek, rajtuk keresztül nyugalomra bírva a láncra vert utasokat. Noha a helyzet továbbra is feszült maradt, a kapitány mégis folytathatónak találta az expedíciót.
Arthur Philip kapitány a ma ismert Sydney város területén lépett először partra 1878. január 26-án. Miután megkezdték a kolónia kiépítését, felmérve a terep adta lehetőségeket, különítményt szervezett a tőlük keletre fekvő Norfolk-sziget elfoglalására is, elorozva azt a franciáktól. Az országok közti hódító verseny megnyerése mellett leendő gyarmatának határait kívánta kiszélesíteni. Kiváltképp azért, mert a Sydney környéki területek szinte alkalmatlannak tűntek bármiféle földművelésre, így szükség volt minden bevethető területre, amit csak találtak. A gyarmatosítás első időszaka még így is keserves nélkülözések közepette zajlott, hiszen az elítéltek csitítására élelmiszerkészleteiket a vártnál gyorsabb ütemben, szinte teljesen felélték még az út során.
Persze a munkát vonakodva végző rabok a szárazföldön is folytatták a lázongást, így az építkezések és a termőföldek kialakítása lassan haladt. Csak 1790-re sikerült kialakítani elfogadható lakókörülményeket és ellátást. Az ekkor kétezer fős kolónia élete rendeződni látszott. Philip elérte, hogy az elítéltek is tiszteljék és saját érdekükben dolgozzanak, hiszen az első sikeres földművelő rabot, James Ruse-t saját földbirtokkal jutalmazta. Innentől kezdve minden újrakezdeni vágyó követte a példáját.
Ám sorsuk újra kedvezőtlen fordulatot vett, amikor a Sirius a Norfolk-szigetnél zátonyra futott és elsüllyedt az élelmiszer-rakományával együtt. Ezért túl sokat vártak a második flotta rakományától és az újonnan érkező csaknem kétezer elítélttől.
Amikor a hajók befutottak, Philip kapitány inkább hitte őket egy tengeri csata menekültjeinek, mintsem segítségnek. Az utasok betegek, a rakományoknak helyet adó traktusok szinte üres voltak. Mint kiderült, járványt szerencsére nem hoztak a gyarmatra, de így is szinte duplájára nőtt az ellátandók száma, munkaerőt pedig alig kaptak érte. Keveset javított a helyzeten a harmadik flotta 1791-es befutása, amin – a kapitány számára váratlanul – ismét kétezer új fogoly érkezett a szigetre. A hatalmas létszámnövekedés miatt az élelmiszerkészletek elfogytak, és a termelés nem volt képes lépést tartani a szükséglettel.
A súlyos vétséggel Sydney-be került bűnözőkből – részben büntetésként, részben a helyzet javításaként – bálnavadászcsapatokat formáltak azzal az ígérettel, hogy az otthon kapott büntetés lejártával ők is földet kapnak, amit természetesen művelniük kell. A flották tisztjei ugyanis saját kapcsolataikat megmozgatva haszonállatokat és honosításra váró termények magjait is elvitték magukkal a hosszú útra. Ennek is köszönhető, hogy lassan, de biztosan újra rendeződni látszott Új-Dél-Wales gyarmatának sorsa. A tisztek próbálkozásainak hála, kereskedőhajók is egyre gyakrabban bukkantak fel Sydney kikötőjében.
Az évek során felfedezték Ausztrália északi és nyugati vidékeit is, és idővel újabb és újabb kolóniák alakultak ki, belakva a sziget arra alkalmas területeit. Arthur Philip kapitány, Ausztrália első kormányzója egyre romló egészségi állapotára hivatkozva 1793-ban a Korona engedélyével hajóra szállt és hazautazott. Gyarmatát ekkor közel ötezer fő – köztük nagyjából háromezer elítélt − lakta és tartotta el.
Philip kapitány végső nyugdíjazása előtt még számtalan tengeri csatát vívott meg a franciákkal szemben, majd 1805-ben, admirálisként végleg letette az uniformist.