Az Isonzó völgy hagyatéka – első rész
Szöveg: Snoj Péter | 2014. július 28. 12:22Az első világháború kitörésének centenáriumi emlékévében kicsit mindenhol előtérbe kerülnek a családi történetek, a déd- és üknagyapák meséi. Számtalan visszaemlékezés említi az Isonzó-völgyét, a Doberdó-fennsíkot és a caparettói áttörést (kaparettói). Az 1915-1917 közötti harcok frontvonala a mai napig élő történelmi órákat ad az arra járóknak. Képriport.
A térség egyik legfontosabb városa Kobarid, avagy háború korabeli nevén Caparetto. Itt működik a régió egyik legátfogóbb és kiállítási tárgyai tekintetében legérdekesebb múzeuma. „Az itt található leletek, tárgyak azért egyediek, mert itt és a közelben találták őket. Önmagukban nem olyan unikális műtárgyak, de azért érdekesek, mert itt, a helyszínen kerültek elő, így kötődnek a településhez és a környékéhez. Sőt mindezek által azt is tudhatjuk, hogy az olaszok és az osztrák-magyar részről kik voltak itt két éven keresztül, milyen védelmi csapatok szolgáltak" – magyarázta Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.
A kobaridi múzeum bejárata. A múzeum minden kiállítási tárgyát a közeli frontvonal mentén találták a kutatók. Látogatóközönsége igen színes, hiszen Európa szerte számos országból érkeznek érdeklődők, sok esetben egykori katonák leszármazottai.
Német, olasz, szlovén és magyar nyelvű kisfilmeken keresztül mutatják be az 1915-1917 közötti isonzói csaták történetét és az itt szolgáló katonák életét. A múzeumot egyébként egy alapítvány tartja fent, talán ennek is köszönhető, hogy sok esetben olyan nyers témájú fotográfiák is várják az ide érkezőket, amelyekre állami és nemzeti múzeumokban ritkán akad példa.
Habár a múzeum „csak" a régióban talált relikviák bemutatására szorítkozik, termei korántsem üresek. Az 1917. október 24-i caporettói (Kobarid akkori neve Caporetto) áttörésig egészen 1915 óta tartott itt álló háború. A hegyek gyomrában és csúcsain harcoló katonák emlékét a mai napig hatalmas mennyiségben tárja fel a természet. A csatatér bejárásakor bármiféle keresgélés nélkül is sikerült százéves cipőtalpat és apró repeszdarabkákat találni a fűben.
Ugyan a famarkolat már elporladt, de a vasalkatrészek még ma is küzdenek a rozsda ellen. Egyes feltételezések szerint a ma ismert és feltárt lövészárokrendszerek és erődök mindössze 3-5 százalékát teszik ki mindannak, ami a háború két évében itt volt.
Visszaemlékezések szerint a ma méregzöld színben kanyargó Isonzót (szlovénül ma Soca) a háború során számtalanszor vörösbe borította a folyóban elesett és a medrébe borított halottak vére.
Az egyszerű felszereléseken és egyenruha kiegészítőkön túl sokszor különleges tárgyak is előkerülnek, mint például a különböző üvegekből előállított gyertyatartók. E leletek némán mesélik el, hogyan éltek akár két éven keresztül is lövészárkaikban és barlangjaikban a katonák. Távol az otthontól igyekeztek megteremteni mindazt, ami a hazájukra emlékezteti őket.
A leginkább elgondolkodtató tárgyak mégiscsak a személyes holmik, amikről hosszasan képzeleg a látogató: vajon kié lehetett? Mit élhetett át? Mi lehet a története?
Hegyivadász bakancs. Az Isonzó völgyében számos fegyvernem harcolt a gyalogságtól a hegyivadászokon és a tábori tüzérségen át a műszaki katonákig. Utóbbi alakulatok vájtak akár tizenkét szintes barlangjáratokat a hegyek gyomrába különböző fúró alkalmatosságokkal, hiszen a robbantás rögtön beomlasztotta volna a falakat.
Az egymással szemközt lévő hegyekben állomásozó katonák puskái szinte hasznavehetetlenek voltak, hiszen azok hatótávolsága korántsem volt elegendő. A barlangjáratok lőállásaiban rendszerint golyószórók és tüzérségi ágyúk álltak lesben. Előbbiek inkább az ellenséges katonák fedezékben tartására voltak alkalmasak. A tüzérségi ágyúkat sem direkt találatra vetették be, inkább hegyomlást kívántak velük előidézni.
A múzeumon túl Kobarid másik érdekessége a város felett található, messziről elsőre csak egy múzeumnak tetsző csontház. A Benito Mussolini tervezte és építette mementó egyben tömegsír is, hiszen több ezer olasz, német, osztrák és magyar katonai földi maradványait temettette ide a háborút követő években.
A monumentális mementó méltó emléket a környező hegyekben elesett hősi halottaknak. Történészek szerint az olasz diktátor nem kívánta piedesztálra emelni hazája harcosait, hiszen egy helyre temettette az olasz és a monarchiás hősi halottakat is.
Presente! Az olasz hadseregben olyan erős bajtársiasság volt, hogy a sorakozóknál halott katonatársuk helyében is elkiáltották magukat a még élő bajtársak, jelezve, hogy a hősi halottak lelke jelen van velük.
Összesen hétezer katona nyughelyéül szolgál. Az 1938-ban átadott emlékhellyel Mussolininek nem csak tiszteletadás volt a célja, de ezzel is igyekezett nemzetében erősíteni a nemzet szocialista nézetet, megerősítve hatalmát
A csontház avagy osszárium csúcsán a Szent Antal templom hirdet békét, amelyet ma szabadon látogathat minden megbékélni kívánó.
A caporettói áttörésig több mint egymillió olasz katona halt meg, tűnt el vagy sebesült meg. Az Osztrák-Magyar Monarchia 500 ezer embert veszített el. A két éven át tartó kínkeserves és gyötrődő harcok 1917. október 25-re véget értek, s a háború végéig soha többé nem tartotta senki sem stratégiailag fontos pozíciónak az Isonzó völgyét.
(Folytatjuk!)
Fotó: a szerző felvételei
