Az ítélethozatal napja

1945. november 20-án a nürnbergi igazságügyi palotában kezdődött meg az a per, amely felelősségre vonta a náci vezetés tagjait, és új korszakot nyitott a nemzetközi jog történetében. Az előzményekért azonban egészen 1943 októberéig kell visszanyúlnunk, amikor is a szövetséges hatalmak megállapodtak abban, hogy Németország kapitulációját követően felelősségre vonják azokat az embereket, akik a második világháborús kegyetlenkedésekért, mészárlásokért és kivégzésekért felelősek, illetve azokban szerepet vállaltak. Ezt foglalta magába az londoni egyezmény (1945. augusztus 8.), amely létrehozta a Nemzetközi Katonai Törvényszéket. A bíróság főügyésze Robert Jackson volt, tagjai pedig angolok, franciák, amerikaiak és szovjetek voltak.

A vádirat négy vádpontot tartalmazott: béke elleni bűncselekmények, háborús bűncselekmények, emberiség elleni bűncselekmények (kivégzések, népirtás), valamint összeesküvés az előző három elkövetésére. A tárgyalást azért tartották a nürnbergi Igazságügyi Palotában, mert az túlvészelte a bombázásokat. Az első azaz az előkészítő ülést 1945. október 18-án tartották. Az összesen 403 nyilvános tárgyaláson, amelynek csak a jegyzőkönyve meghaladja a 15 ezer oldalt. 236 tanút hallgattak meg, továbbá kétezernél is több írásos tanúvallomást olvastak át, és a vádlottaknak minden lehetőséget biztosítottak, hogy az ellenük felhozott vádakban megvédhessék magukat.

A legfőbb háborús bűnösök -Hitler, Goebbels, Himmler – öngyilkosságot követtek el, a szintén megvádolt Robert Ley − aki a munkaszolgálatot szervezte a náci rezsimben − pedig a cellájában akasztotta fel magát. Így a nürnbergi vádlottak névsora a következőképpen alakult: Hermann Göring (légügyi marsall, a Luftwaffe parancsnoka), Rudolf Hess (Hitler helyettese 1941-ig), Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter, Wilhelm Keitel tábornok, Ernst Kaltenbrunner (a titkosszolgálat, majd a Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetője), Alfred Rosenber (Hitler és a náci párt főideológusa), Hans Frank (a lengyel területek kormányzója), Wilhelm Frick (belügyminiszter, majd a Cseh-Morva Protektorátus kormányzója), Julius Streicher (a zsidóellenes propaganda egyik vezéralakja, a Der Stürmer című antiszemita lap szerkesztője), Walther Funk (gazdasági miniszter), Karl Dönitz tengernagy (a haditengerészet parancsnoka), Alfred Jodl (a Wehrmacht vezérkari főnöke), Albert Speer (fegyverkezési miniszter), Erich Raeder (Dönitz elődje a haditengerészet parancsnokaként), Baldur von Schirach (a Hitlerjugend vezetője), Fritz Sauckel (munkaügyi főmegbízott, a kényszermunka-táborok „ellátója"), Franz von Papen (diplomata, egykori kancellár, majd alkancellár), Arthur Seyss-Inquart (Ausztria, majd Hollandia helytartója), Konstantin von Neurath (külügyminiszter, később a Cseh-Morva Protektorátus kormányzója), Hans Fritzsche (Goebbels propagandaminiszter fő munkatársa), Hjalmar Schacht (gazdasági miniszter), Martin Bormann (a pártkancelláriáért felelős miniszter). Ő egyébként a háború utolsó napjaiban eltűnt, senki nem tudott róla, hogy életben van-e még, így távollétében fogták perbe és ítélték halálra.

Jackson főügyész keménykezűen és következetesen képviselte a vádat. Például a koncentrációs táborok szörnyűségeit nem csak írásos formában tárta a jelenlevők elé, hanem levetített egy filmet is, amit a szövetségesek vettek fel, mikor felszabadították a lágereket. A filmkockák sokkolták a vádlottakat, a közönséget és az újságírókat is.

Az ítéletet 1946. október 1-jén hirdették ki. Tizenketten (Hermann Göring, Joachim von Ribbentrop, Wilhelm Keitel, Alfred Jodl, Wilhelm Frick, Ernst Kaltenbrunner, Alfred Rosenberg, Hans Frank, Fritz Sauckel, Arthur Seyss-Inquart, Julius Streicher és Martin Bormann) halálbüntetést kaptak, hárman (Rudolf Hess, Walther Funk és Erich Raeder) életfogytiglani, négyen (Albert Speer, Baldur von Schirach, Konstantin von Neurath és Karl Dönitz) 10-20 évnyi börtönbüntetést kaptak, három vádlottat pedig (Hans Fritzsche, Hjalmar Schacht és Franz von Papen) felmentett a bíróság.

Az ítélet felolvasásakor egyedül a vádlott tartózkodhatott a teremben. Baj esetére a parancsnok kényszerzubbonyt és hordágyat is előkészített. A halálos ítéleteket október 16-án hajtották végre. Kivéve Göringét, ő ugyanis az akasztás előtti éjszaka öngyilkos lett egy fogságba esése óta rejtegetett ciánkapszulával.