Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bulgária kész a harcokra!

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. augusztus 1. 16:36

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Bark pénzügyminisztertől tegnap Parisból távirat érkezett, amely szerint Ribot francia pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásai arra az eredményre vezettek, hogy az orosz hitelt franciaországi lőszermegrendeléseire a háboru végéig meghosszabbitották. Ugyancsak meghosszabbitották Oroszország valamennyi korábbi franciaországi hitelműveleteinek kamatfizetési határidejét is" – tudtuk meg a Népszavából.

Szintén a napilapban olvashatjuk, hogy Oroszország és Japán egyezményt kötött. „Az egyezmény, amelyet Sassonov és Motono báró írtak alá, szó szerint a következő: Az orosz császári kormány és a japán császári kormány elhatározzák, hogy a tartós békének a távoli Keleten való föntartására irányitott minden törekvésüket egyesitik és a következő egyezményt kötik: 1. cikk. Oroszország nem fog résztvenni olyan szövetségben vagy politikai koalicióban, amely Japán ellen irányul. Japán nem fog résztvenni olyan szövetségben vagy politikai koalicióban, amely Oroszország ellen irányul. 2. cikk. Ha bármi is veszélyezteti valamelyik szerződő fél területi jogait vagy különös érdekeit, amelyeket a másik szerződő fél elismert, akkor Oroszország és Japán a foganatositandó intézkedésekre nézve megállapodnak, hogy a föntemlitett jogok és érdekek megvédelmezésére egymást támogatásban és segítségben részesitsék."
A Pesti Hírlap augusztus elsejei száma arról ír, hogy Bulgária minden pillanatban kész a harcokra: „(…) Bulgária hü szövetségben a központi hatalmakkal minden pillanatban kész arra, hogy a harcot a közös ellenséggel fölvegye."

1596017446

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)