Égi tradíciók

Szöveg: Tőrös István | 2015. augusztus 24. 10:50

„Soha nem adjuk meg magunkat, és ha, amit egy percig sem hiszünk, a sziget vagy annak egy része le lenne igázva, akkor birodalmunk tengeren túli részein a brit hajóhad segítségével folytatják a harcot.” Winston Churchill

Az 50. évfordulón a Ruhr fantomjával az oldalán repült a Lancaster.

A brit miniszterelnök 75 évvel ezelőtt megfogalmazott jövendölése szerencsére nem vált valóra. A hitleri Németország terve, a Seelöwe hadművelet igazából el sem kezdődhetett, de ehhez a brit, a lengyel és a cseh pilóták hősies helytállására volt szükség.

A nyugat-európai villámháború záróakkordjaként 1940 nyarán Franciaország is kapitulált. Hitler ezután még megpróbált megegyezni a britekkel. Elfogadja, hogy a tengeren az angol flotta az úr, ha Churchill kormánya jóváhagyja a kontinensen megszerzett pozícióit, és hozzájárul a gyarmatok újrafelosztásához. Az elutasító válasz után már a szigetország elleni hadműveletek tervezését adta parancsba. A tervek szerint Anglia elfoglalásának három szakaszban kellett volna bekövetkeznie. Az első cél a Csatorna feletti uralom megszerzése volt, majd a légi fölény kivívása, végül a szárazföldi erők partraszállása következett volna.

Az első „menetet" a németek nyerték, a Ju-87-es „Stukák" bombái halálos veszélyt jelentettek a brit hadihajóknak. Az admiralitás a veszteségek hatására kénytelen volt leállítani a La Manche-on az angol hajók forgalmát. 1940. augusztus 13-án kezdődött a támadássorozat második része, ez volt az Adlertag, a „Sasok napja". A német légi erő bombázóinak feladata akkor még csak a tengerparti radartornyok és a brit királyi légierő, a RAF repülőtereinek rombolása volt. A bombázókat a lengyelországi légi harcokban már érdemeket szerzett vadászpilóták kísérték, akik számára az első napok könnyű győzelmek sorozatát ígérték. A Bf 109-esek ellen az angolok az akkor már veteránnak számító Hawker Hurricane-okat és a vadonatúj Supermarine Spitfire-eket küldték harcba – jórészt tapasztalatok nélküli, sportrepülő-klubokból toborzott egyetemista pilótákkal. Hősök születtek és ifjú hősök haltak meg az angliai égen az egyenlőtlen küzdelmekben. Augusztus végére a királyi légierő a kifulladás határára került: 233 pilótájukat temették el, s a közel 1000 vadászrepülőgépükből mindössze 466 maradt.

2015: a Hurricane maximális sebességgel, a Typhoon az átesés határán, de tartják a köteléket.

Ám a veszteségekkel együtt a tapasztalat is nőtt, a radartornyok információi alapján a repülésirányító központok már pontosan a várható támadás légterébe küldhették a kötelékeket, így estére egyre több szék maradt üresen a franciaországi német repülőterek ebédlőiben is. A kudarc keserű ízét megérezve Adolf Galland, a németek vadászpilóta ásza Göring marsall kérdésére, miszerint mire van szükségük a győzelemhez, azt vágta a Luftwaffe parancsnokának a képébe : Adjon egy század Spitfire-t!

Szeptemberre a német légitámadások célpontja már a polgári lakosság lett, így a repülőterekre nehezedő nyomás csökkent. Hiába volt a negyvenezer civil áldozat, az angolok kitartottak, így Hitler szeptember 17-én elhalasztotta az angliai inváziót. Churchill nem felejtkezett el az angliai csata bátor pilótáiról, tetteiket így köszönte meg: „Az emberi konfliktusok történetében még soha nem köszönhettek ilyen sokan, ilyen sokat, ilyen keveseknek."

A „kevesekre" történő emlékezés a mai napig tart. 1957-ben három megmaradt repülőgépből a RAF Coningsby bázisán létrehozták a Battle of Britain Memorial Group-ot. Az egy Spitfire-ből, egy Hurricane-ból és egy Lancaster bombázóból álló kötelék óriási munkával karbantartott gépei folyamatosan új festést kapnak, az éppen aktuális évfordulókra emlékezve. Az égi hagyományőrzők még arra is ügyelnek, hogy ne feledkezzenek meg egykori szövetségeseikről sem, így volt olyan szezon, amikor a 303. lengyel (Kosciuszko) századból Jan Zumbach őrnagy 13 légi győzelmes gépének kabalafiguráját festették a Spitfire oldalára.

Szezononként változó festéssel repülnek a veteránok.

1943. május 16–17-e éjszakája ismét jeles dátum a RAF történelemkönyvében. Ekkor indultak a feketére festett Lancasterek a Rurh-vidék gátjainak rombolására, mivel a hatalmas tározók vize létfontosságú volt a német hadiipar acélgyártásához. A legendás 617. század nagy veszteségek árán, de teljesítette küldetését. Így nem csoda, hogy az 50. évfordulón a „Ruhr fantomja" festéssel repült az öreg bombázó. 20 évvel később már „fiatalítottak", 2013-ban egy Tornado GR4–es vezérsíkjára került fel a festmény.

2014: a D-day emlékére.

1944. június elején bőven akadt dolga a szövetséges légierő repülőterein dolgozó repülőgép-szerelőknek és a kezeikben lévő ecseteknek. A partraszállás előtti napokban több ezer vadászgépre és bombázóra kellett felfesteni a fekete-fehér inváziós csíkokat, hogy a légi harcokban már messziről megismerjék egymást a bajtársak. Az európai partraszállás napja, a D-day 70. évfordulójára, 2014-ben, a RAF Eurofighter Typhoonjai kapták meg egykori elődeik csíkjait, így nem lehet csodálkozni azon sem, hogy 2015 nyarán – az angliai csata a 75. évfordulójának tiszteletére – a légi harcok idején alkalmazott terepszínű festéssel ismét egy „Tájfun" repül köteléket a veteránokkal.