Ellenség a fedélzeten!

Még meg sem kezdték a fordulómanővert, a szonár hirtelen jeleket észlelt a közelben. Gallery kiküldött két Wildcat vadászgépet, hogy azonosítsák a mindössze 800 yardnyira (1 yard körülbelül 1 méter) lévő tárgyat. Kisvártatva megérkezett a remélt igazolás: egy német tengeralattjáró járőrútvonalába ütköztek. Gallery sorhajóhadnagy minden hajót támadásra utasított. A terv az volt, hogy mélységi aknákkal sebzik meg annyira a német „farkast", hogy az kénytelen legyen a felszínre emelkedni.
A cél pontos behatárolására a két Wildcat rövid sorozatokkal lőtte a vízfelszínt, ahol a tengeralattjárót megpillantották.

Az U−505-ös tengeralattjáró parancsnoka, Harald Lange főhadnagy igyekezett elszlalomozni az őket üldöző hajók és aknáik között. Bízott benne, hogy biztonságba viheti hajóját és embereit. De a közelben robbanó mélységi aknák megtették a hatásukat. Az U−505-ös egyre csak veszített erejéből, és ezzel a megmenekülés esélyéből is. A hajtóműkamrákba áradt be a víz, az irányítólapátok beszorultak, így a tengeralattjáró csak körbe-körbe tudott úszni. Az egymást érő, pánikszerű jelentések hallatán Lange főhadnagy sorra vette lehetőségeit. Tudta, hogy a tengerfenéken a biztos halál várja őket. Az egyedüli lehetőség a túlélésre, ha felemelkednek és megadják magukat. Kiadta a felszínre emelkedés parancsát.

Pillanatok alatt felértek a vízfelszínre, a hajó orra magas ívben tört ki és csapódott vissza. Megszólalt a hajó elhagyására felszólító riadójelzés. Ám a kapkodó tengerészek olyannyira siettek, hogy elfelejtették leállítani a motorokat, így az U−505-ös lassan, de folyamatosan körözött. Az amerikai hadihajók körbevették a foglyul ejtett prédát, s míg a legtöbb a vízben úszó németek kiemelésével foglalkozott, addig a USS Pillsburyről egy gyorsnaszád indult a tengeralattjáró felé, nyolc fővel a fedélzeten. Albert David hadnagy embereinek feladata nem kevesebb volt, mint megmenteni az elejtett tengeralattjárót és hazavezetni.

Amint bejutottak a német hajóba, kódkönyveket és enigma-készülékeket kezdtek keresni. Minden, amit találtak, átkerült a naszádra, majd a tengerészek elkezdték a rések, lékek eltömítését. David hadnagy jelentette Gallery sorhajóhadnagynak, hogy az U−505-ös német tengeralattjáró hajózható, alkalmas a vontatásra. Miután kimerték belőle az összes vizet, vontatókötelet erősítettek orrára, amelynek másik végén a USS Guadalcanal volt. Végül 1944. június 19-én az amerikai hajók elértek Bermudára, ahol az 505-ös a háború végéig rejtve maradt.

A német flotta sosem tudta meg, hogy mi történt elvesztett hajójával. Mindvégig úgy tudta, hogy teljes legénységével elsüllyedt. Holott az összecsapás közepette egyetlen tengerész vesztette életét, mindenki más hadifogságba került.