Ezerháromszáz halott honvéd – és Petőfi Sándor

A magyar szabadságharc sorsa nem a különböző kimenetelű csaták során dőlt el. Amikor I. Miklós cár – meghallgatva Ausztria rimánkodását – 1849 tavaszán egy 200 ezres sereget indított útnak Magyarországra, kisegítendő a magyarokkal sehogyan sem bíró osztrákokat; a szabadságharc ügyének befellegzett.

A Paskijevics-vezette orosz intervenció természetesen nem egy hadoszlopban özönlött hazánkba. Délről, Erdélyen át egy nagyjából ötvenezres sereg igyekezett a magyarországi hadszínterek felé, Lüders tábornok vezetésével. Velük szemben Bem József – elméletileg – negyvenezer főnyi serege állt, így a helyzet eleinte nem is tűnt reménytelennek.

Ám Bem erői nem voltak egyben bevethetők, hiszen a havasalföldi román felkeléshez, egy moldovai hadjárathoz, illetve a Temesközbe küldött csapatainak hiánya már jócskán meggyengítette hadi potenciálját.

Lüders csapatai nagy iramban indultak meg az Alföld irányába, így Bemnek nem volt mit tennie, mint ütközetet vállalni velük foghíjas seregével; erőinek java ráadásul újoncokból állt. A magyar taktika része volt, hogy a Dobay József, Kemény Farkas és Stein Miksa által vezetett segédcsapatok időben csatlakoznak Bemhez – oldalba támadva Lüders seregét, ám a remélt csatlakozás nem sikerült, lévén a magyar segédcsapatokat az oroszok ügyesen elvágták a magyar főseregtől.

A „fősereg"-titulus ekkor már talán fellengzősen hangozhatott, hisz a Székelyföld megsegítésére szerteszét küldött hadak híján, Bemnek alig háromezer honvéddel kellett volna megállítania a vele szemben érkező tízezernyi oroszt.

Az oroszok kezdetben el sem hitték, hogy mindössze egy maréknyi magyar kíván velük megküzdeni, így Lüders erőinek java részével – közel 6000 fővel – nem mert elmozdulni a marosvásárhelyi útról, cseltől tartott és várta az „igazi" magyar haderőt.

Amíg Lüders a csatatértől néhány kilométerre az utat őrizte, addig az ütközet kimenetele bizonytalan volt: hol nekünk, hol nekik „állt a zászló". Nem beszélve arról, hogy már a csata kezdetén elesett az oroszok egyik legnépszerűbb főtisztje, vezérkari főnökük, Skarjatyin tábornok.

Délután azonban kiderült, hogy semmiféle magyar haderő nem rejtőzik a dombokon túl és Bemnek bizony, nincs tartaléka, vagy várható segítsége. Lüders otthagyta a marosvásárhelyi utat és a 10 vadászzászlóaljból, 4 utászszázadból, 8 lovas- és 6 kozákszázadból álló, 20 nehéz- és 8 könnyű löveggel felszerelt – immár teljes seregével rázúdult a csatatérre.

A magyarok közt beálló zűrzavar hamar átterjedt Bem teljes hadára, így már mi sem állhatta útját az egész sereg rendezetlen menekülésének, miközben a kozákok és dzsidások egészen Ördögfalváig üldözték őket. Bem maga is megsebesült és kis híján fogságba esett.

A magyar honvédsereg 1300 halottal adózott a segesvári csatának, ezen kívül 8 ágyúját, valamennyi tartaléklőszerét és minden társzekerét elveszítette. Az orosz veszteség 200 sebesültből illetve halottból állt.

A segesvári csata talán a legismertebb ütközete a ’48-49-es magyar szabadságharcnak, lévén itt esett el Petőfi Sándor is. Dacára annak, hogy előző nap, július 30-án Bem szigorúan megtiltotta neki, hogy a haddal tartson, nemzetünk nagy költője mindenképp szemlélője kívánt lenni az eseményeknek – egyenruhát nem viselt és fegyvere sem volt. Ám július 31-én délután túl közel került a szomorú végjátékhoz, a reményvesztett futáshoz. Futni kezdett ő is Fehéregyháza felé. A történészek szerint Gyalókay Lajos századossal még találkozott menekülés közben, aki a közelben várakozó kocsijára invitálta, ám a költő Héjjasfalva irányában látta biztonságosabbnak az utat, így a századosnak istenhozzádot kiáltva, egyedül ment tovább. Ekkor látták őt utoljára. A Héjjasfalva felé vezető úton eshetett áldozatul az üldöző dzsidásoknak.

Bem segesvári veresége után szinte hihetetlen gyorsasággal újból egy tekintélyes hadat kovácsolt össze, mellyel – átmenetileg – meglepte az oroszokat, augusztus 5-én még Nagyszebent is bevette, ám másnap mindent elveszítve súlyos vereséget szenvedett a nagy-csűri csatában.

Minden nehézség és vesztett ütközetek ellenére a lengyel tábornok derekasan teljesítette, amit vállalt: Lüders, illetve az orosz haderő nem tudott kijutni a magyarországi hadszíntérre, ám Bem hősiessége a magyar szabadságharc egészének kimenetelén sajnos már nem változtathatott.