Fegyverszünet, kapituláció, béke

Oroszország hatalmi rendszerét 1917 novemberében elsöpörte a bolsevik forradalom. Az I. világháború gyötrelmei között az új vezetés semmi mást nem akart jobban, mint kiugrani a konfliktusból, hogy saját dolgaival foglalkozhasson. Rövid puhatolózás után decemberben Trockij vezetésével már le is ültek egy béketárgyalásra a tengelyhatalmak képviselőivel, hogy az azonnali békéről meg tudjanak egyezni. Trockij (és maga Lenin is) azonban túl magabiztos volt. Úgy vélte, a németeknek legalább olyan sürgős ez a béke, mint nekik. Tévedett, és csúnyán elszámította magát.

Létrejött ugyan egy ma már inkább fegyverszünetnek mondható békemegállapodás, ám a szovjet-oroszok nem számolnak azzal, hogy a német tárgyalóknak az evés közben jött meg az étvágyuk. Februárban az addig annektált részek rögzítésén túl szó szerint követelni kezdték az ún. „Hoffmann-vonaltól" nyugatra eső, több mint 150 ezer négyzetkilométernyi területet is. Ez már sok volt Trockijnak. Azonnal felmondta a fegyverszünetet, s a háború folytatásával fenyegetőzve delegációjával együtt elviharzott. A németek nem késlekedtek a válasszal. Február 18-án olyan támadást indít, hogy Lenin haladéktalanul utasítást adott az azonnali fegyverszüneti kérelemre. Trockij belátta, jobban tette volna, ha engednek a „Hoffmann-vonallal" kapcsolatos ultimátumnak, hiszen így sokkal rosszabbul jártak.

Szovjet-Oroszország február 28-án az összes feltételbe belement, ami a központi hatalmak diktáltak neki. A békét Breszt-Litovszkban írták alá 1918. március 3-án, és igen érzékeny veszteséget okozott Oroszországnak. Majdnem 800 ezer négyzetkilométernyi területet vesztett el, beleértve a Baltikumot és Ukrajna nagy részét. A legnagyobb csapás az ipari területek elvesztése volt, jellemző adat, hogy az orosz szénbányák 90 százaléka az elcsatolt területeken helyezkedett el. A béke részeként Szovjet-Oroszország kötelezte magát a demitilarizálásra, s elismerte Lengyelország, Finnország és Ukrajna függetlenségét. Bármilyen furcsa, végső soron a szovjet-oroszok profitáltak nagyobbat a békéből. A háborúból való kiugrással ugyanis lehetőségük nyílt a bolsevik vezetésnek arra, hogy uralmukat elkezdjék megszilárdítani, és rendet próbáljanak tenni az anarchia felé sodródó belső állapotokban. A központi hatalmak békediktátumai ráadásul rövid életűnek bizonyultak: a keleti front megszűnésével ugyan tudtak nyugatra koncentrálni, de az idő már vészesen kevés volt. November 11-én a német hadsereg kapitulált, s a békeszerződések semmisnek nyilvánították az addig részéről kötött békéket, így a szovjetek a maguk részéről is érvénytelennek nyilvánították azt.