Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Félrecsúszott invázió

Szöveg: Snoj Péter |  2016. március 6. 8:52

A modern hadviselés korában, amikor minden taktikai lépést műholdképek, digitális térképek és a különleges erők felderítése előznek meg, igencsak nehéz elképzelni olyan bakit, mint például a brit hadseregét: a szigetország tengerészgyalogosai 2002-ben teljesen véletlenül megrohamozták és halálra rémisztették a dél-spanyolországi La Linea város lakóit…

1596009922

Elhagyva az HMS Ocean helikopterhordozót, a partraszálló csónak vadul szelte a fodrozódó hullámokat, fedélzetén harminc állig felfegyverzett tengerészgyalogossal. A gyakorlat, amelynek elsődleges célja a hajnali, rajtaütésszerű invázió végrehajtása lett volna, ugyan sikerült, ám mégis teljes bukással végződött. Ahogy egyre közeledett a part vonala, a katonák egyre-másra kibiztosították fegyvereiket, felkészülve rá, hogy akármilyen ellenállásba is ütköznek, megvetik a lábukat, és az erősítés megérkezéséig tartják az alkalmi hídfőt.

1596009922

A csónak partot ért, az orrába épített rámpa fémes csikorgás mellett lenyílt. Ám a harci szellemtől túlfűtött tengerészgyalogosok várakozásaik ellenére mégsem a Ryan közlegény megmentése című mozi kezdőjelenetébe csöppentek. Az ellenerőt játszó bajtársaik helyett ugyanis halálra rémült, az ijedtségtől mozdulni sem bíró halászok néztek vissza rájuk kikerekedő szemekkel. Náluk már csak a katonák voltak jobban meglepődve, ahogy fegyveroptikáik szálkeresztjén át ellenséget kerestek, ám mindössze csak az aznapi fogást látták. Parancsnokuk értetlenkedve próbálta felmérni a nem várt szituációt, s közben minden bizonnyal elismerően gondolt a gyakorlat tervezőire: ilyen húzásra ugyanis biztosan nem számított.

1596009922

Percekkel később azonban mégis megcsillant a remény szikrája, hiszen két egyenruhás sietett feléjük a kikötőből. A helyi rendőrök a britek számára érthetetlen beszédbe kezdtek. Lassacskán kiderült, hogy a grandiózus invázió első erői az eredetileg tervezett Gibraltár helyett La Linea városában, Spanyolországban értek partot. A rendőrök ezután biztosították a szakasz parancsnokát, hogy városuk semmilyen megszállás alatt nem áll, így, habár köszönik a hirtelen jött ajánlatot, nem kérnek a felmentő seregből.

A brit tengerészgyalogosok harc nélkül visszavonultak a partraszálló csónakba, s amilyen vehemensen érkeztek, éppúgy távoztak is. Az eset után hatalmas médiaérdeklődés övezte mind La Linea „majdnem megszállt" lakóit, mind a navigációs problémákkal küszködő tengerészeket. A brit védelmi minisztérium közleményében ez állt: „Szerencsétlen és zavarba ejtő incidens történt, ám katonáink illemtudó brit állampolgárként cselekedtek: elnézést kértek, és búcsút intve távoztak." A spanyol rendőrkapitányság sem kívánta felfújni az ügyet, ekképp kezelték: „Nos, valóban nem mindennapi látvány volt. Biztosan számukra sem túl gyakori eset. Az is biztos, hogy sok leckét megtanultak a minap."

Tudomásunk szerint a tengerészgyalogosok az eset után nem kísérelték meg eredeti, gibraltári feladatuk teljesítését.