Fiaskó a Disznó-öbölben

A közvetlen beavatkozást azonban el akarta kerülni, ezért a bosszúvágytól fűtött emigránsokból toboroztak sereget Castro eltávolítására. A másfél ezer embert Guatemalában képezték ki, bőségesen ellátták nehézfegyverekkel, sőt az akció kezdete előtt két nappal kubai felségjelet viselő amerikai repülőgépek kubai repülőtereket bombáztak.

A Nicaraguából indult intervenciós erők 1961. április 17-én hajnalban szálltak partra Kuba déli, mocsaras partvidékén, a Disznó-öböl (Playa Girón) két pontján. Az invázió szervezői által kidolgozott egyik – az akció legrosszabb esélyeit felvázoló – változat azzal számolt, hogy egy tekintélyes erőt képviselő csoportnak sikerül majd elérnie a közeli Escambray-hegységet, ahonnan segítségért folyamodhat az Egyesült Államokhoz. A támadók arra számítottak, hogy az invázió gyors sikerén felbuzdult kubaiak fellázadnak a Castro ellen, így – akár kívülről, akár belülről – a hatalmát mindenképpen megdöntik.

Az ország vezetése azonban mintegy 200 ezer milicistát állított ki, illetve megmaradt repülőgépeit és nehéztüzérségét is felhasználva több, gyors győzelmet aratott így keresztülhúzva az amerikaiak és az emigránsok számításait. A harcokban a két oldalon összesen több százan estek el. A foglyul esett zsoldosok közül ötöt, még a forradalom előtt elkövetett bűneikért, fél év múlva kivégeztek, többeket pedig hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Több mint ezer fegyveres gyógyszer- és élelmiszerszállítmányok ellenében térhetett vissza az Egyesült Államokba.

Az akció kudarcában közrejátszott az is, hogy a nemzetközi tiltakozás miatt Kennedy elnök leállította a légi támogatást, ezért az utánpótlás nem érkezett meg.

A látványos kudarc aláásta a frissen hivatalba lépett Kennedy-kormányzat tekintélyét, ugyanakkor óriási győzelem volt – a propaganda terén is – a Castro-rendszer számára. A forradalom végleg szocialista fordulatot vett, felgyorsult a közeledés a Szovjetunióhoz. Hruscsov szovjet pártfőtitkár rakétákat telepített a szigetre, amelynek következtében a hidegháború csúcspontján, az 1962-es kubai rakétaválság idején a világ a nukleáris háború szélére sodródott. Kennedy elnök a nyilvánosság előtt vállalta a felelősséget az akcióért, de leváltotta a CIA vezetését és vizsgálatot rendelt el.

A csak 1998-ban nyilvánosságra került jelentés lesújtó képet fest az amerikai titkosszolgálatról. Fő megállapítása szerint a CIA felkészületlensége, tudatlansága és pökhendi hozzáállása idézte elő az egyszerre „nevetséges és tragikus" művelet kudarcát: az akciót például olyan ügynökök szervezték és irányították, akik egy szót sem tudtak spanyolul. A dokumentum felmenti az elsődleges felelősség alól a néhai elnököt, aki – alig három hónapja lévén hivatalban – fel sem foghatta a vállalkozás jelentőségét, és nem lehetett tisztában a részletekkel sem.

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy létezik olyan dokumentum is – ennek a titkosítását 2005-ben oldották fel -, amely a fentiek ellenkezőjéről tanúskodik. A CIA-dokumentum szerint a cég szakértője előre jelezte, hogy valószínűleg nem következik be a remélt belső felkelés, és Castro védelmi rendszere nem teszi lehetővé tervezett meglepetésszerű támadást. A CIA ezen kívül valószínűtlennek tartotta egy olyan földdarab gyors elfoglalásának sikerét, amelyre az
utánpótlást szállító repülőgépek számára leszálló helyet lehetett volna építeni. A partraszállás helyének megválasztását is tévesnek értékelte az elemzés, és túlzottan optimistának azt az elképzelést, hogy az amerikai hadsereg komolyabb bevetése nélkül is elegendő lesz a sikerhez az akcióban a Castro-ellenes kubai önkéntesek bevetése. Máig kétséges azonban, hogy Kennedy elnököt jól tájékoztatták-e.

Fotó: internet