Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Fiatal életükkel pecsételték meg azt az új, szabad országot…”

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. október 31. 17:02

Sorozatunkban a hatvan évvel ezelőtt megjelent Magyar Honvédból, az 1956-os forradalommal kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596022301

„Főpapi áldásomat küldöm a magyar fegyverekre" – nyilatkozta Mindszenty József bíboros, hercegprímás a Magyar Honvéd újságírójának. „Csodálatom fejezem ki a magyar ifjúsági fegyveres harcának, a katonáknak, a munkásoknak, az egyetemistáknak, a parasztoknak, a vidékieknek és a fővárosiaknak egyaránt. Nyolc esztendő után magyar katonák tépték börtönöm lakatjait. A derék rétsági honvédek és tisztek voltak azok, akik szívük cselekedete szerint beállítottak hozzám és elhoztak magukkal. Meg is pihentem a kaszárnyájukban. A magyar fegyverekre főpásztori áldásomat küldöm, azt kívánom, hogy azt a dicsőséget, amit a magyar fegyvereknek szereztek, sokasítsák, gyarapítsák majd, amikor arra szükség lesz."

Az október 31-i lapszám második oldalán szinte végig csak a sebsültek neveit lehet olvasni. Mint megtudjuk: „Már az első napon tömegével vitték a sebesülteket a Honvéd Központi Kórházba, amely azonnal megnyitotta kapuit a magyar szabadságért küzdő fiatal szabadsághősök előtt. (…)"


A lap a Honvédelmi Minisztérium közleményében beszámol az egyenruhák és rendfokozati jelzések ideiglenes módosításáról. „Az intézkedés, számolva népünk törekvéseivel, eltörölte a hagyományainktól idegen sapkajelvényeket és a legszebb eszményeket, hősi múltunkat jelképező Kossuth címert rendszeresítette helyette. (…) 1956. október 31-től a honvédség egész személyi állománya rendfokozati jelzéseit nem a vállapon, hanem a zubbony és köpeny hajtókán viseli."

1596022302

A Magyar Honvéd beszámol arról is, hogy olimpikonjaink útban vannak Prága felé, ahonnan francia légitársaság segítségével folytatják majd útjukat Melbourne-be. Persze csak akkor, ha: „a magyar követség kifizeti az útiköltség 40 százalékát."

Végezetül Baktai György írásából idéznék: „Károly-kert… Nem rég még vidám gyermekzsivaj töltötte be itt a levegőt, s esténként messze szárnyaltak a művészi dallamok. Mára… temetővé vált a Károly-kert, szemben a játszótérrel három sír domborul. A virággal borított sírokat embergyűrű veszi körül. (…) Hősi halottak ők hárman, hősi halottak valamennyien. Fiatal életükkel pecsételték meg azt az új, szabad országot, amelyben büszkén mondhatjuk már, hogy magyarok vagyunk, s amelyben Németh Mártikák (15 évet élt), Szabó Gyuszik (15 évet élt), Klics Józsefek (28 évet élt) sírja fölött sohasem hervad el virág."

* * *

Az október 31-i Magyar Honvédot cikkünk alatt, digitalizált dokumentumként olvashatják. A lapszám Sziráki Szabolcs magángyűjteményéből származik.

(A sajtószemlét a hatvan évvel ezelőtt megjelent Magyar Honvéd átolvasásával Takács Vivien készítette, fotó: Rácz Tünde)

Címkéklapszemle