Ha meglátunk egy Tigrist, nekimegyünk!

Gorman hadnagy 1942-ben jelentkezett a brit hadvezetés alá tartozó ír gárdához. Az alakulat harckocsizó alegységéhez vezényelt tiszt egy amerikai gyártású, de brit felségjelzésű Sherman harckocsi parancsnokaként csatlakozott be a normandiai partraszállást követő ütközetekbe. Caen városának felszabadításakor az ő egységét is bevetették. Páncélosának kezelőszemélyzete kimondhatatlanul aggódott, hiszen tudták, hogy a németek a legjobb lánctalpasaikat fogják bevetni a szövetségesek megfékezésükre. A hetven tonnás Királytigris vastag páncélzata és 88 milliméteres ágyúja messze felülmúlta a Sherman képességeit. Éppen ezért jogosan merült fel Gorman egyik emberében a kérdés: „Mi lesz, ha szembe találjuk magunkat eggyel?" A hadnagy erre csak annyit felelt: „Haditengerész taktika. A mi harckocsink fürgébb. Ha meglátunk egy Tigrist, nekimegyünk!"

Gondolhatnánk, hogy csupán értelmezési vagy fordítási hiba lehet a kijelentés, azonban Gorman a szó szoros értelmében így gondolta. És végül így is történt. A támadó szövetségesek erős német ellenállásba ütköztek. A harc káoszában az ír hadnagy harckocsija és egy másik Sherman leszakadt a támadóéktől és egy erdősávon keresztül vágtatva nem várt társaságra bukkantak. Négy német páncélos nézett velük farkasszemet, köztük a hírhedt Királytigris is. Az első, amelyet a normandiai hadszíntéren megpillantottak. Noha a Sherman igen hangos jószág – ahogy Gorman fogalmazott egy interjújában –, a német kezelőszemélyzetek mégis meglepetten pattantak fel pihenőjükből és rohantak gépeik felé.

A hadnagy azonnal tűzparancsot adott a legnagyobb fenevadra célozva, ám a brit harckocsi csendben maradt, elsődleges fegyvere, a mindössze 75 milliméteres ágyú meghibásodott. Hogy ekkor emlékezett-e ígéretére, vagy csak felmérte lehetetlen helyzetet, nem tudni, de John Reginald Gorman teljes erővel előre parancsot adott embereinek. A dombtetőn álló Sherman elismerésre méltó sebességre tett szert a lejtőnek köszönhetően. Hatalmas robajjal csapódtak bele a német páncélosok büszkeségébe, ám annak mintha ez a különleges találkozás meg se kottyant volna. Noha a Sherman lepattant német ellenfeléről, olyannyira közel maradt hozzá, hogy annak lövege képtelen volt ráfordulni az öngyilkosjelölt harckocsira. Ezért a másik, még hitetlenkedve egyhelyben álló Shermant vette célba, amely pillanatokon belül égig érő lángokba borulva robbant fel.

Kihasználva a pillanat szülte lehetőséget, Gorman és emberei kipattantak a mozgásképtelen páncélosból és futásnak eredtek. Egyes történetmesélések szerint az egyik harckocsizó késedelmes kikászálódása miatt nem látta társait, s csak négy homályos, távolodó alakot követve kezdett el szaladni, akikről később kiderült, hogy német katonák voltak. Szintén ezen históriák szerint, mikor utolérte őket, Hugh Andrew Agnew felismerve végzetesnek tűnő hibáját, gúnyos mosollyal tisztelgett a meghökkent ellenfeleinek, majd élete leggyorsabb sprintjét teljesítve eliszkolt előlük.

Gorman és csapata egy közeli falu szélében lelt rá új harckocsijára, egy, a sajátjukhoz képest módosított Sherman Firefly-ra. A már 76 milliméteres ágyúval szerelt páncélos súlyosan sebesült személyzete itt keresett menedéket magának. A hadnagy azonnal lefoglalta az üresen tátongó gépet és embereit újra rohamra vezényelte.

Visszamentek, hogy újra szembenézzenek a német fenevaddal, amelyiknek kezelői még éppen próbálták eltávolítani az oldalába fúródott Sherman maradványait. Gorman nem késlekedett, kihasználta a németek pillanatnyi védtelenségét és tűz alá vette a Királytigrist. Pár pontos találattal sikerült célpontját és vele együtt korábbi harckocsiját is véglegesen ártalmatlanítani. Ekkorra azonban a németek rendezték soraikat és minden páncélos erejükkel az őrült ír ellen fordultak. A hadnagy tudta jól, hogy tovább maradni öngyilkosság lett volna, így embereivel angolosan elhagyták a csatateret.

John Reginald Gorman hadnagy vakmerő bátorságát katonai szolgálati kereszt kitüntetéssel jutalmazták. A háború után rendőri és politikai babérokra tört, 2014-ben hunyt el.