Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háborús hétköznapok

Szöveg: Faragó Fanny |  2016. november 14. 10:12

Az első világháború centenáriumi ünnepségsorozatához kapcsolódóan a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kétnapos, közös tudományos konferenciát tartott Háborús hétköznapok II. címmel, november 10-11-én.

Dr. Závodi Szilvia tanácsos, a HM HIM tudományos titkára és kutatója, a kétnapos program szervezője a honvedelem.hu-nak elmondta: az idei szimpózium a 2015. október 6–7-én megtartott esemény folytatása. 2016-ban is helyet kaptak a muzeológusok, történészek mellett egyéb tudományágak képviselői: néprajzkutatók, könyvtárosok, művészettörténészek, szociológusok, sőt orvosok is.

1596023136

A konferenciát dr. Hermann Róbert, a HM HIM parancsnokának tudományos helyettese nyitotta meg. Beszédében nagy hangsúlyt fektetett a két intézmény több évre visszanyúló jó kapcsolatára, szót ejtett a 2008 óta megrendezett hátország-konferenciák sikeréről és kiemelte a háborús hátország történéseinek fontosságát is: „Azt gondolom, ha a jelen lévő érdeklődők meghallgatják ezeket az előadásokat, akkor több és alaposabb tudásuk lesz arról, hogy hogyan vészelte át a magyar társadalom a Nagy Háború éveit."

A konferencia első napján a komolyabb témák kerültek terítékre. Veres Emese Gyöngyvér A százezer koronás segély című előadásában visszaemlékezett az erdélyi román betörés elől menekültek fogadásának körülményeire 1916 második felében, amelynek kapcsán József főherceg 20 000, az uralkodó ezzel szemben 100 000 koronás magánpénztárából fizetendő segéllyel igyekezett enyhíteni a rászorulók helyzetén. Sallay Gergely és Szentváry-Lukács János közös előadásban ismertette a IV. Károly koronázása alkalmából avatott aranysarkantyús vitézek ügyét. Polgár Balázs referátumában a hadtörténeti régészet egyetemes és magyar kialakulásába, elért eredményeibe engedett betekintést, részletesen bemutatta az ostffyasszonyfai hadifogolytábor leleteit.

1596023136

A nap hátralevő részében további izgalmas előadásokat hallgathattak meg a résztvevők. Oravec Éva a háborús alatti Gödöllő társas életét vázolta fel, kihangsúlyozta ezek jótékonysági jellegét. Kreutzer Andrea a budapesti Pénzintézetek Hadikórházának létrejöttéről és működéséről adott áttekintést, bemutatva a kórház évkönyveit, valamint a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményeiben fennmaradt kapcsolódó műtárgyakat. Papp Barbara a háború lélekre gyakorolt hatásával foglalkozott, előadása középpontjában a doberdói hadszíntér léleknyomorító következményeiről beszélt. Papp Zoltán, a szentesi kórház főorvosa a háborús években elhunytak halálának okait vizsgálta és bemutatta a városi kórház első világháborús hétköznapjait. Bepillantást nyertük abba, hogy gondolkodik egy orvos az első világháborúról.

A délutáni szekció a Postamúzeum muzeológusainak előadásaival folytatódott. Urbán Gyöngyi a harctér és a hátország közötti kapcsolattartás fontos eszközéről, a tábori postaszolgálatról tartott előadást, Jakab László pedig az osztrák-magyar fegyveres erők által az első világháborúban használt távközlési eszközöket ismertette. Tóth Orsolya az oroszországi Berezovkában felállított hadifogolytáborban raboskodó mintegy 30-35 000 osztrák–magyar hadifogoly magyar értelmiségi csoportja által szervezett pezsgő színházi életről tartott beszámolót. Bálint Ferenc az 1914. október 24-étől a világháború végéig működő budapesti Önkéntes Őrseregről tartott látványos vetítéssel gazdagított előadást. Balla Tibor alezredes az első világháború osztrák–magyar tábori bordélyairól tartott beszámolót. A konferencia első napjának záró előadásán Stencinger Norbert a halottégetéssel kapcsolatos társadalmi vita történelmi előzményeit, sajtóvisszhangját, illetve világháborús vonatkozásait vázolta fel.

1596023137

A konferencia másnap, november 11-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban folytatódott. A múzeumvezetőség köszöntője után Kincses Katalin Mária – folytatva a tavaly megkezdett témát – újabb adalékokkal szolgált Házi Jenő levéltáros háborús élményeivel kapcsolatban. Bogdán Melinda, aki 2016 nyarán első világháborús gyermekrajzokból rendezett kiállítást, most „A nagy ceruzaháború" címmel számolt be ennek tapasztalatairól. Süttő Mihály gazdagon illusztrált előadásában az első világháborúhoz köthető gyermekjátékokat mutatta be. A konferencia helyet adott a fiatal kutatóknak is: Trádler Henrietta beszámolójában azt vizsgálta, hogy mi történt a cselédséggel az első világháború idején, miből keresték meg a mindennapi betevőjüket, milyen alternatív pénzkereseti forrást találtak ezekben az időkben.
Bálint Angelika előadása pedig bemutatta, milyen hatással volt az első világháború a szegényügyre, ezen belül a hajléktalanellátás támogatására. A Hajléktalanok Menhelye Egylet éves pénzügyi jelentései alapján azt is körbejárta, mi vezetett az egyesület csődjéhez.

Závodi Szilvia előadása a hadi ékszerekkel foglalkozott, gazdag képi anyaggal kiegészített előadásában kitért az ékszerészek által készített propagandaékszerekre, valamint a frontkörülmények között készített tárgyakra is. Németh Ildikó adalékokkal szolgált a védőnői szolgálat korai történetéhez a Soproni Anya- és Csecsemővédő Szövetség 1917-es megalakulása kapcsán. Csekő Ernő előadása Simon Elemér és Ifj. Leopold Lajos, a Magyar Vöröskereszt későbbi vezetőinek szerepvállalását mutatta be az első világháború idején. Török Róbert pedig a pezsgőgyárosok, köztük a híres Törley és Francois-család első világháborús tevékenységével foglalkozott. Czeglédi Noémi előadása a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottságának tevékenységét tekintette át, míg Szoleczky Emese Korpona hátországi életét mutatta be egy tanítónő által írt napló segítségével. A konferencia utolsó előadásában Vukov Anikó a háború hatását vizsgálta a személyi higiénia, a szépségápolás és a tisztálkodás területén.

A kétnapos program záró eseményeként bemutatták a 2015. évi előadások nagy részét tartalmazó „Háborús hétköznapok" című tanulmánykötetet, amely az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával jelenhetett meg.

1596023137

Fotó: Szikits Péter