Minősítés a korhűség érdekében

A katonai hagyományőrzés – amely hazánkban nagyjából egyidős a rendszerváltással – rendszerint valamely háború vagy fegyveres konfliktus időszakát öleli fel. Ritkaságnak számít, ha egyes csapatok olyan korszakokat jelenítenek meg, amelyek békében teltek el. Mindemellett reguláris hadseregről magyar vonatkozásban csak az 1700-as évektől kezdve beszélhetünk, a korábbi korszakokra a többé-kevésbé irreguláris szerveződések voltak jellemzők, amelyek esetében sokkal nehezebb pontosan definiált irányt meghatározni és az írott szabályzók közé terelni. Éppen ezen okok miatt a nemrégiben kialakított minősítőrendszer jelenleg még elsősorban a napóleoni korszak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az első és a második világháború éveire, valamint az ezen konfliktusok katonáit megjelenítő hagyományőrzőkre koncentrál.

„A katonai hagyományőrzés mindig legalább két komponensből tevődik össze. Az egyik az egyenruha és felszerelés, a másik pedig a korszakra jellemző – természetesen a mai korban is vállalható – viselkedés. Önmagában a felszerelés nem elég, kell hozzá az ember is, aki viseli" – fogalmazott dr. Tóth Gergely, aki a katonai szolgálat mellett foglalkozik hagyományőrzéssel is, az első világháború időszakát megjelenítő Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár tagja.

A minősítőrendszer célja, hogy minél több hazai csapatnál közös nevezőre hozzák e két tényezőt. Mindez azért is fontos, mert – mint megtudtuk- a magyar katonai hagyományőrzésre, ezen belül is leginkább az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idejét megjelenítő csoportjaira nagy különbségek jellemzők. Dolgoznak igazán színvonalas és lelkiismeretes csapatok, ugyanakkor az ő tevékenységüket is beárnyékolja, hogy működnek olyan társulások is, amelyek tagjainak értékrendjében a történelmi hűség iránti elkötelezettség nem éppen előkelő helyen található meg. „Ez a terület az, ami talán a leginkább fejlesztésre és odafigyelésre szorul" – mondta dr. Tóth százados.

Nehezíti a helyzetet, hogy amíg más korszakok – mint például az első vagy második világháború vagy a mindössze néhány, de színvonalas csapat által megjelenített napóleoni korszak – esetében szép számmal léteznek külföldi, nemzetközi rendezvények, ahol a hagyományőrzők le tudják szűrni a „követendő színvonalat" egymás felszereléseiről és kiképzettségi szintjéről, addig ez a lehetőség sajnos nincs meg a szabadságharc felelevenítői számára, hiszen a korszakkal Magyarországon kívül nem nagyon foglalkoznak máshol.

Katonai hagyományőrzés tekintetében 1849 után egy nagyobb ugrással rögtön az első és második világháborúk évei következnek, utánuk pedig a jelenhez legközelebbi időszak, a néphadsereg évtizedeinek megjelenítői. Ezen korszakok és a magyar reguláris erők felelevenítése azért is fontos dr. Tóth Gergely százados szerint, mert valójában a mai Magyar Honvédség elődeiről beszélünk. Az első világháborút követő összeomlás, valamint a második világégést követő évtizedek megakadályozták azt a fajta jogfolytonosságot, amit például a briteknél meg lehet figyelni, hogy egy-egy mai alakulat közvetlen jogelődjei akár már az 1600-as években is léteztek. Ugyanakkor, az osztrák példát alapul véve, látható, hogy nem reménytelen mai alakulatok „elődeinek" megtalálása és a múlttal való kapcsolat élővé tétele. Erre vannak a Magyar Honvédségben is ígéretes példák, mint például a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység, vagy a debreceni 39. lövészzászlóalj.

A minősítőrendszert a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség hozta létre, és idén már meg is kezdték az első, alapszintű felméréseket. A szövetség szakemberei már rendeztek egy huszárminősítő napot a bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon, és még novemberben megtartják a gyalogos- és tüzérhagyományőrzők minősítését is. „Természetesen, ha van elvárás, akkor lehetőséget is biztosítani kell a felkészülésre, éppen ezért a szövetség kiadott egy táblázatot, aminek hála könnyűszerrel megtalálható, hogy az adott korszak adott alakulata képviselőjének milyen szabályzatokat kell elolvasnia és annak megfelelnie. Közös kiképzéseket is levezettünk, a korszakot legjobban ismerő szakértőktől tanulhatott, aki akart". Tanácsként hozzátette: „a minősítők és a hagyományőrzők munkáját is nagyban segíti, hogy szinte kivétel nélkül minden korszaknak megtalálhatóak a korabeli szabályzatai a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Így tehát, aki szán rá időt és energiát, bármikor felkeresheti és tanulmányozhatja a leírásokat, sőt a múzeumban az eredeti egyenruhákat is részletekbe menően megfigyelheti". Ezenfelül szintén nagy segítség, hogy a legtöbb korabeli szabályzat már digitális formában is elérhető, így könnyebben eljuthat minden érdeklődőhöz. Célszerű lenne ezek nyilvánosan letölthető formában való közzététele is.

Természetesen a minősítő program és az elvárások nyilvánosak, így minden jelentkező előre tudja, hogy milyen feladatokat kell sikeresen végrehajtania a vizsgán. Az idei, első minősítések alapszinten folynak. A legfontosabb, hogy meglegyen az az alapvető felszerelés (ideértve a ruházatot, fegyverzetet és szerelvényt), amivel korhűen be lehet mutatni az adott korabeli alakulatot, valamint hogy az alapvető alaki fogásokkal – melyeket díszben kivonulva végre kell hajtani – tisztában legyenek a hagyományőrzők. Ahogy dr. Tóth Gergely is fogalmazott, erre épülhet rá a későbbiekben a többi, emelt szintű elvárás, mint például, hogy mindenki tudástárában ott legyen a korszak és azon belül is a képviselt egység háborús története, az alapvető harcászati ismeretek, valamint – talán a legfontosabb képesség – hogy a csapatok nagyobb egységbe (szakasz-, vagy akár félszázadszinten is) összeállva képesek legyenek egységet alkotni.

A hagyományőrzők gyakran érvelnek úgy egy-egy szeretett, de nem rendszeresített felszerelésösszetétel használata mellett, hogy ők bizony látták így egy korabeli fotón, tehát az létezhetett. A minősítőrendszer célja azonban nem a szabályt elvétve erősítő kivételek alátámasztása, hanem sokkal inkább az akkori „átlag", a hétköznapi és rendszeresített egyenruhával, felszereléssel bíró katonák bemutatása és az erre való törekvés népszerűsítése.

Természetesen a szervezők figyelembe veszik, hogy a hazánkban működő katonai hagyományőrző csapatok túlnyomó többsége civil egyesület. Ettől kezdve természetesen semmi sem kötelező jellegű a minősítés terén, azonban ahogy dr. Tóth századostól megtudtuk, a részvételnek és a sikeres minősítésnek megvannak az előnyei. „A magukat megmérettető csapatok már azzal bizonyosan nyernek, hogy a kiképzésen és a megmérettetésen való részvétellel valamilyen fejlődést érnek el. Látni fognak más csapatokat, látni fogják az elvárt színvonalat és az odavezető utat." Az eszmei sikeren túl a minősítésen elért jó eredmény minden bizonnyal plusz pontokat jelenthet későbbi pályázatokon, illetve az adott csapat referenciáját is nagymértékben növeli.