Harcos öntudat

Kezdetben sikerült észrevétlenül mozogniuk, de a japánok végül felfedezték őket. Pillanatok alatt tűzharc alakult ki, ami a támadó tengerészgyalogos századokat elszakította egymástól. Úgy tűnt, hogy a tengerészeket kiszorítják a dzsungelből. Ahrens századparancsnoka már a visszavonulást fontolgatta, ezért Edward raját figyelemeltereléssel bízta meg. A pár fős alegység előre nyomult, magával ragadva az ellenséget.

A terv sikeresnek bizonyult, a japánok pillanatok alatt bekerítették a tengerészgyalogosokat.

Habár a később érkező utánpótlással az amerikaiak visszaszorították a japánokat, a „csalirajból" csak pár fő maradt életben. Bajtársai Edward Ahrenst utoljára akkor látták, amikor lőszer híján puszta kézzel vetette magát az ellenfélre.

Miután a frontvonal továbbhaladt, Ahrens őrvezetőt egy lövészárokban találták meg. A ziháló, magáról alig tudó tengerész egy japán kardot szorongatott kezében és habár mozogni már nem nagyon bírt, erőtlenül, de szüntelenül pásztázta közvetlen környezetét, harcot keresve. Tizenhárom japán katona holtteste hevert körülötte.

Parancsnoka, Lew Walt őrnagy így emlékezett vissza a látványra: „Amikor odaértem Ahrens őrvezetőhöz, nem hittem a szememnek. Az alig hatvankilós ember összerogyva feküdt a lövészárok egyik sarkában, tetőtől talpig vérben úszva. Egy halott japán hadnagy és egy őrmester feküdtek közvetlenül mellette, és még tizenegy másik a lövészárok közelében. Ahrens egy pillanatra sem engedte el a kardot."

Amikor az őrnagy fölé hajolt, Edward Ahrens utolsó leheletével annyit mondott: „Szerencsétlenek! Fogalmuk sem volt, hogy tengerészgyalogos vagyok!" Önfeláldozó tettéért kiérdemelte a haditengerészet keresztje kitüntetést.


Fotó: internet