Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcos öntudat

Szöveg: Snoj Péter |  2015. november 8. 16:52

„Szerencsétlenek! Fogalmuk sem volt, hogy tengerészgyalogos vagyok!” – hangzott Edward Ahrens őrvezető utolsó mondata. A büszke harcost Guadalcanalon, egy lövészárok mélyén találták meg, japán kardot szorongatva, körülötte 13 ellenséges katona holttestével.

Ahrens 1942 februárjában jelentkezett a tengerészgyalogsághoz. Jó fizikumának hála hamar beválogatták abba a különleges támadó egységbe, amit ma a felderítők elődjének mondhatnánk. Egyike volt azon keveseknek, akik a fő erők előtt, gumicsónakokkal szálltak partra Guadalcanalnál 1942. augusztus 7-én. Miután biztosították maguknak egy menekülőutat, a sziget belseje felé vették az irányt.

Kezdetben sikerült észrevétlenül mozogniuk, de a japánok végül felfedezték őket. Pillanatok alatt tűzharc alakult ki, ami a támadó tengerészgyalogos századokat elszakította egymástól. Úgy tűnt, hogy a tengerészeket kiszorítják a dzsungelből. Ahrens századparancsnoka már a visszavonulást fontolgatta, ezért Edward raját figyelemeltereléssel bízta meg. A pár fős alegység előre nyomult, magával ragadva az ellenséget.

1596003662

A terv sikeresnek bizonyult, a japánok pillanatok alatt bekerítették a tengerészgyalogosokat.

Habár a később érkező utánpótlással az amerikaiak visszaszorították a japánokat, a „csalirajból" csak pár fő maradt életben. Bajtársai Edward Ahrenst utoljára akkor látták, amikor lőszer híján puszta kézzel vetette magát az ellenfélre.

Miután a frontvonal továbbhaladt, Ahrens őrvezetőt egy lövészárokban találták meg. A ziháló, magáról alig tudó tengerész egy japán kardot szorongatott kezében és habár mozogni már nem nagyon bírt, erőtlenül, de szüntelenül pásztázta közvetlen környezetét, harcot keresve. Tizenhárom japán katona holtteste hevert körülötte.

1596003662

Parancsnoka, Lew Walt őrnagy így emlékezett vissza a látványra: „Amikor odaértem Ahrens őrvezetőhöz, nem hittem a szememnek. Az alig hatvankilós ember összerogyva feküdt a lövészárok egyik sarkában, tetőtől talpig vérben úszva. Egy halott japán hadnagy és egy őrmester feküdtek közvetlenül mellette, és még tizenegy másik a lövészárok közelében. Ahrens egy pillanatra sem engedte el a kardot."

Amikor az őrnagy fölé hajolt, Edward Ahrens utolsó leheletével annyit mondott: „Szerencsétlenek! Fogalmuk sem volt, hogy tengerészgyalogos vagyok!" Önfeláldozó tettéért kiérdemelte a haditengerészet keresztje kitüntetést.


Fotó: internet