Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harmincnyolc éve kezdődött a falklandi háború

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2020. április 2. 10:03

1982. április 2-án, azaz harmincnyolc évvel ezelőtt tört ki a falklandi háború. A mindössze két és fél hónapig tartó fegyveres konfliktust gyakran szokás a második világháború utáni korszak legértelmetlenebbjeként emlegetni, valójában azonban mind Nagy-Britanniában, mind Argentínában komoly hatása volt.

1596077846

Az argentin partoktól mintegy ötszáz kilométerre elterülő, két nagyobb és több száz kisebb szigetből álló Falkland-szigetcsoportot a hollandok fedezték fel a 17. században, majd a britek gyarmatosították a területet. Az angolok egészen az amerikai függetlenségi háború kitöréséig katonákat is állomásoztattak a szigeteken, ekkor azonban sem élőerőt tekintve, sem anyagilag nem nélkülözhették az itteni csapatokat, vagyis kivonták őket a területről. A spanyol fennhatóság alatt működő Rio de la Plata-i Alkirályság – Argentína tulajdonképpeni elődje – kihasználta a hatalmi vákuumot, és benyomultak a flottszempontból komoly stratégiai és hadászati jelentőséggel bíró szigetekre. A britek természetesen nem nézték mindezt jó szemmel, és ha nem is egyből, de 1833-ban visszafoglalták a szigeteket.

Noha a fenti állapot megkövesedett, a függetlenedett Argentína soha nem ismerte el a korona fennhatóságát a Falkland-szigetek felett, amelyek ráadásul mindkét világháborúban bizonyították fontosságukat. Buenos Aires a második világháború után konkrétan benyújtotta igényét a szigetekre, London azonban tárgyalni sem volt hajlandó a kérdésről. A brit fennhatóságot egy helyi népszavazás is „szentesítette", a falklandiak túlnyomó többsége ugyanis arra szavazott, hogy Nagy-Britanniához szeretne tartozni.

1596077847

Mindez nem tántorította el az argentinokat: az 1976-ban hatalomra került katonai junta újult erővel vetette magát a Falkland-kérdésbe, 1982-ben pedig elérkezettnek látták az időt a cselekvésre. Az év április 2-án Argentína támadást indított a szigetek megszerzésére, és el is foglalta azokat, hiszen Falklandon Nagy-Britannia nem állomásoztatott komoly katonai kontingenst. London persze nem hagyhatta mindezt, bár Margaret Thatchert és kabinetjét teljesen váratlanul érték az események. Ennek ellenére már három nappal később megindult a térségbe a brit haditengerészet harminc hajója a megfelelő légi támogatással.

Katonailag nem igazán volt kérdéses, végül ki diadalmaskodik majd, de a britek ezzel együtt is komolyabb veszteségeket szenvedtek, mint előzetesen számítottak rá. A szárazföldi alakulatok végül május 21-én kapcsolódtak be a harcokba, és nem egészen egy hónap alatt dűlőre vitték a kérdést, Argentína június 14-én kapitulált. A háború hetvennégy napja alatt 649 argentin és 255 brit katona halt meg, a civil áldozatok száma három volt. A brit kormány június 20-án befejezettnek nyilvánította a háborút.

Falkland ügye mindkét országban komoly politikai következményekkel járt. Az argentín junta belebukott a kudarcba, miközben Thatcher kormányának és pártjának népszerűsége hatalmasat nőtt, amire szükségük is volt, hiszen a kőkemény gazdasági intézkedések következtében mind a konzervatívok, mind a miniszterelnök népszerűsége a padlón volt, az Egyesült Királyságot szinte szétvetették a belső feszültségek. A két ország 1989-ig nem is tárgyalt egymással. A viszony azóta valamennyire normalizálódott, ugyanakkor érdemes megjegyezni: Argentína továbbra sem ismeri el a Falkland feletti brit fennhatóságot.

1596077846