Hétszáznegyven éve történt
Szöveg: Zilahy Tamás | 2012. október 3. 15:42IV. László, Kun László (1262–1290) Árpád-házi magyar király 1272. szeptember 3-i koronázásától haláláig uralkodott. Apja V. István magyar király, anyja Erzsébet kun hercegnő volt. A „kun” nevet nem származása miatt kapta, hanem úgy ragasztották rá. A trónra lépő László szívesebben tartózkodott „szeretett kunjai”, mint a magyarok között.
1273. október 1-jén Frankfurtban a cseh Ottokár ellenében Habsburg Rudolfot választották német királlyá. Mivel a cseh király nem fogadta el a választást, a birodalmi gyűlés felhatalmazta Rudolfot, hogy Ottokárt megfossza tartományaitól. Egyik fél számára sem volt közömbös, hogy Magyarország melyik fél oldalára áll, mert az ország katonai ereje a belső problémák ellenére is jelentős volt. A magyar sereg 1276-ban az akkor 14 éves László magyar király vezetésével Bécs felé vonult, hogy Rudolf hadaival egyesüljön.
1277-ben László még csak 15 éves volt, pedig az Árpád-ház hagyományai szerint az uralomra való képesség feltétele a 16. életév betöltése. A püspöki kar kezdeményezésére 1277. május végére országos gyűlést hívtak össze a Rákos melletti mezőre, melynek célja a „közjó" helyreállítása és „az országot és az egyházakat ért károk és pusztítások" ügyének megtárgyalása volt. A gyűlés törvényes korúnak nyilvánította a királyt, és kezébe adta az ország kormányzását. László 1277 közepén gyorsan és eltökélten látott hozzá a rákosi határozatok végrehajtásához, és jelentős eredményeket ért el. A királyi hadak leverték a lázadókat, László Hainburgban 1277. november 11-én megerősítette a Rudolffal kötött szövetségi szerződést.
Bár a siker nem volt teljes, 1278 nyarára László a rákosi országgyűlés határozatait jelentős részben végrehajtotta. A király megnövekedett presztízsét a konszolidáció teljessé tételére kívánta felhasználni, de a Szentszék is elérkezettnek látta az időt arra, hogy beavatkozzon Magyarország belügyeibe, így 1279 szeptemberében III. Miklós pápa kinevezte magyarországi legátusává Fülöp fermói püspököt. Az indok az volt, hogy Rómába sok panasz érkezett a polgárháborús állapotok miatt.
A legátus 1279 elején érkezett az országba, és figyelmét hamarosan a „kun probléma" rendezésére fordította. Fülöp szerint a szabad nomád kunokat rá kell szorítani a letelepedésre, de az országnak az 1270-es évek végén nem ez volt a legfőbb problémája. A kérdés végül a konszolidáció bukását okozta, mert a kunoknak a kormányzati mechanizmusban fontos szerep jutott. Ők jelentették azt a haderőt – a király katonai „kíséretét" –, amelyet a király szükség esetén a főurakkal szemben fel tudott vonultatni.
A pápa felszólította az országot, hogy keljen fel a király ellen. László válaszul elfogatta a legátust, Aba Finta viszont a királyt ejtette fogságba. Végül a legátus és a király is kiszabadult, és László hozzákezdett a kun törvények végrehajtásához, mire a kunok keltek fel ellene. IV. László a mai Hódmezővásárhely mellett, Hód tavánál csak 1282 nyarán győzte le őket.
A talaját vesztett, többszörösen megalázott király rövid, viharos életének utolsó éveiben uralkodói feladatait egyre kevésbé látta el. A belpolitikai helyzetet súlyosbította, hogy 1285 elején ismét tatár hadak támadtak az országra.
IV. László tragédiájának betetőzése, hogy végül szeretett kunjai kezétől veszett el. 1290. július 10-én Körösszeg váránál kun előkelők embereikkel rárontottak a sátrában alvó Lászlóra és megölték.
