Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetven év után találtak rá az amerikai hős maradványaira

Szöveg: honvedelem.hu / mult-kor.hu |  2015. július 14. 9:41

Harminchat amerikai tengerészgyalogos, köztük egy posztumusz Medal of Honorral kitüntetett főhadnagy maradványaira bukkantak rá a csendes-óceáni Gilbert-szigeteken található Tarawa-atollnál.

http://mult-kor.hu/hetven-ev-utan-talaltak-ra-az-amerikai-hos-maradvanyaira-20150712
A Kiribati fővárosának részét képező Betio szigetén az amerikai és a japán hadsereg 1943 novemberében háromnapos véres csatát vívott egymással, amelynek következtében az amerikaiak végül elfoglalták a területet. Az ütközetben közel 1700 amerikai és több mint 4500 japán katona vesztette életét.

Bár az amerikai Vezérlő Hadbiztosi Hivatal már 1949-ben lemondott arról, hogy a tengerészgyalogosok maradványaira valaha rábukkannak, egy, az elesett amerikai katonák maradványainak feltárását és hazaszállítását célul kitűző floridai alapítvány irányításával mintegy 10 éven át zajló kutatás végül eredményesnek bizonyult. A régészek nemrég 36 amerikai katona maradványaira bukkantak rá.

1595997330

Többek között a csata második napján elhunyt, posztumusz Medal of Honorral (magyarul Becsület érdemérem vagy Becsületérem) kitüntetett Alexander „Sandy" Bonnyman Jr. főhadnagy maradványait is sikerült azonosítani. Bonnyman csontjait találták meg utoljára a három, tarawai csatában elesett, posztumusz Medal of Honorral kitüntetett amerikai katona maradványai közül.

A kutatócsoporthoz Bonnyman unokája, Clay Bonnyman is csatlakozott. „Ötször jártam Tarawán, gödröket ástam a homokban, homokot szitáltam, csontokat tisztítottam a laboratóriumban, családokat hívogattam, hogy DNS-mintákat kérjek tőlük, de valójában mindenki úgy gondolta, tűt keresünk a szénakazalban" – mondta Clay Bonnyman.

Ezek után a főhadnagy unokája szinte szóhoz sem tudott jutni, amikor a régészek azzal keresték meg, hogy feltehetően megtalálták a 27-es számú temetőt, ahol valószínűleg a nagyapja is nyugszik. Alexander Bonnyman maradványait végül fogászati feljegyzések segítségével sikerült azonosítani.

A főhadnagy maradványait a tennessee-i Knoxville-be szállítják, ahol a családi sírboltban egy nyilvános temetés keretében fogják végső nyugalomra helyezni. A kutatók remélik, hogy nyár végére a fogazatuk, valamint a családoktól kapott DNS-minták segítségével az összes katona maradványait sikerül azonosítani.

1595997330