Hetven éve döntötték el véglegesen, hogy nézzen ki a háború utáni Európa

Nem először ültek tárgyalóasztalhoz a szövetséges nagyhatalmak vezetői a Berlin mellett fekvő Potsdamban tartott konferencián 1945. július 17. és augusztus 2. között. A háború utáni rendezés alapelveit már Casablancában, Teheránban és Jaltában megvitatták, a háború európai szakaszának lezárulása után azért gyűltek össze, hogy véglegesítsék a korábbi egyezményeket.

A történész elmondta: tervek arról szóltak, hogy nézzen ki a világ, és ezen beül kiemelten Európa a második világháború után. Itt született meg az a döntés, hogy Németországot nem három, hanem négy megszállási zónára osztják majd fel, így egy francia zóna is helyet fog kapni. Tárgyaltak Ausztria felosztásáról is.
Lengyelország helyreállításáról is döntöttek, ezt a szakirodalom Lengyelország eltolásának nevezi, mivel a döntés értelmében az ország négyzetkilométerben számított területét csaknem visszaállították, viszont eltolták a határait nyugati irányban. Sztálin azt is elérte, hogy felségterületét terjesszék ki az Odera folyóig, cserébe keleten maradjon meg az 1939 utáni szovjet–német határ, s a Szovjetunió kapja meg ezen felül Kelet-Poroszország egy részét Königsberggel, a mai Kalinyingráddal együtt.

A konferencián az Egyesült Államokat az áprilisban elhunyt Franklin D. Roosevelt helyett az alelnökből elnökké lett Harry S. Truman képviselte, aki az atombomba létezéséről Potsdamban nem beszélt ugyan, de utalt rá, hogy egy új, minden korábbinál hatékonyabb fegyverre tettek szert, amit be is fognak vetni Japán ellen azzal a céllal, hogy a háború mielőbb véget érjen. Ezt egyébként a többi nagyhatalom, továbbá a Kína (Csang-kaj-Sek) is támogatta.

A konferencia előrevetítette a későbbi hidegháborút . Sztálin, ha nem is követelt, de megpróbált többet elérni, mint amiben a szövetségesek korábbi konferenciákon megállapodtak. Potsdamban érte el többek között azt, hogy Magyarország teljes egészében a szovjet megszállási zónába kerüljön, annak ellenére, hogy Churchill korábban úgy egyezett meg vele, hogy hazánk mind Nagy-Britannia, mind a Szovjetunió befolyási övezetébe bele fog tartozni. Potsdamban azonban a legendás angol vezető utódja, Clement Attlee nem bizonyult elég erős tárgyalópartnernek Sztálinnal szemben, ami Magyarország további sorsát is meghatározta – mutatott rá Ravasz István.

Ezen felül a harmadik csúcstalálkozón azért is harcolt a szovjet vezető, hogy Jugoszlávia is szovjet befolyás alá kerüljön.

Rólunk egyébként már korábban elhatározták azt, hogy a trianoni határokat visszaállítják, ezen felül Eduard Beneš lobbitevékenységének hatására a Duna déli partjáról is elcsatoltak később Pozsony-környéki falvakat.

Bár a Potsdamban ülésező szövetséges vezetők nem hoztak bölcsebb és körültekintőbb döntéseket a háború utáni rendezésről, mint az néhány évtizeddel korábban a Párizs környéki békék során történt, a második világháború utáni párizsi békerendszer mégis tartósabbnak bizonyult. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a korábbi Népszövetséget, amely nem rendelkezett a béke fenntartásához szükséges jogosítványokkal, felváltotta az ENSZ, amely hatékonyabban tudta feladatait ellátni. Később aztán a megszállási övezetek határai mentén létrejött a két nagy hidegháborús katonai szövetség, a NATO, majd a Varsói Szövetség, amely hosszú időre konzerválta a békét Európában.