Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Valószínűleg meghalt az afganisztáni tálibok vezetője

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. július 30. 11:14

Már két-három éve halott lehet Omar molla, az afganisztáni tálibok vezetője – legalább is most közölték a halálhírét az afganisztáni hatóságok. A táliboktól ugyanakkor ezt egyelőre nem erősítették meg, közleményt ígértek későbbre.

A BBC szerint egyelőre nem tudni részleteket Omar molla haláláról. A brit köztévé oldalán megjegyzik, hogy az elmúlt években is többször elterjedt már a halálhíre, de az afgán kormány most először erősítette azt meg hivatalosan.

Omar molla vezetette a tálibokat az afganisztáni polgárháborúban, amely után a szovjet csapatok kivonultak az országból. A tálib vezető évek óta bujkált, pedig az amerikaiak komoly vérdíjat tűztek ki a fejére. Többször üzent azonban, 2013 októberében például „komoly következményekkel" fenyegette meg az afgán kormányt arra az esetre, ha megállapodást köt az Egyesült Államokkal az amerikai katonai jelenlét fenntartásáról 2014 vége után is.