Hille Alfréd és a katonai meteorológia

Az 1891-ben, Szegeden született Hille Alfréd igen sanyarú sorsból küzdötte
fel magát. Tehetségével hamar kitűnt, piarista tanárainak is köszönhetően a
Pázmány Péter Egyetemen földrajz−történelem szakos tanárnak készült. Ám
érdeklődése csakhamar a matematika, fizika és a csillagászat felé fordult.
Tanulmányai végeztével Kövesligethy Radó világhírű szeizmológus (egyben
az egyetemi obszervatórium igazgatója) maga mellé fogadta, s beavatta a
tudományok rejtelmeibe.

Hille Alfréd fényes pályáját az I. világháború, később a II. világégés akasztotta
meg. Mindkét fronton, de a hadifogságban is helytállt, volt statisztikus és
favágó, s megtanult oroszul.

A „nagy háborúból" hazatérve a trianoni tragédiától sújtott országban
meteorológusként vették állásba, mert kitűnő szakembernek és jó hazafinak
tartották már akkor is.

Hille légállapotmérés ürügyén, úttörő magaslégkör-kutatási eredményei
révén elérte, hogy e vizsgálatok okán a Szövetséges Ellenőrző Bizottság
engedélyezzen – idővel egyre bővebb létszámú és gyakoribb – repülőgépes
felszállásokat. Így gyakorolhattak a pilóták, végrehajthatóvá váltak a beruházások,
fejlesztések.

1923–24-ben megalakult a Magyar Légügyi Hivatal, időjárás-kutató állomás
jöhetett létre Szegeden − mindez Hille támogatásával; a Kolozsvárról idementett
egyetemen pedig a meteorológiával is foglalkozó földrajz tanszék szervezésének
részese, vagyis a helyi geotudomány első képviselőinek egyike volt.

Hille nem volt szobatudós, gyakorta repülőre szállt. Hazánkban elsőként,
1925. május 14-én emelkedett tízezres rekordmagasságba, hogy úttörőnek
számító megfigyeléseket végezhessen. 1925–43 között 1380 felszállást hajtott
végre, átlagosan 4000 méter feletti magasságban. Nyitott gépeken, kezdetleges
eszközökkel, felhősebb időben valóságos istenkísértésként…

1925. január 25.: létrejött a Magyar Meteorológiai Társaság, a szakmai
tekintélyek (így Réthly Antal meteorológus) között ott ült Hille Alfréd is.

Napi munkája közben, a Magyar Meteorológiai Intézet mellett a honvédségnél
Hille Alfréd tíz tanár meteorológussá képzését is megszervezte, ami szintúgy
az újjáéledő magyar meteorológia egyik pillérének számított. Másrészről
folyamatossá vált a pilótaképzés; az úgynevezett időjelző csoportok valójában vadászrepülők voltak.

E gyakorlatias tudós munkáját úgy képzeljük el, hogy tíz éven át váltott 24 órás
műszakban mért, elemzett, saját kezűleg rajzolt időlapokat, térképeket 1932-ig a honi katonai repülés akkori központjában, Mátyásföldön. Ezt követően az
Országos Meteorológiai és Földmágnesességi Intézetben a 2. emeleti, tűzfal
melletti kicsiny, igen szerény szobában dolgozott.

Az 1930-as években szenzációnak számított a napi időjárás-jelentés, amit a Pesti
Hírlap honosított meg. Hille Alfréd személyes szikratávírós, telefonos
adatgyűjtés után maga elemezte s írta meg (nagy műgonddal) a jelentést,
rajzolta meg a térképet, s vitte át a szerkesztőségbe. Pedig a katonai és a polgári
repülésmeteorológiai hálózat, valamint a hasonlóan máig nagy jelentőségű
balatoni és a dunai viharjelzés megszervezője, a szegedi egyetem magántanára
volt!

1945-ben sem tudták rábírni arra, hogy hazáját elhagyja. Tovább ingázott
Ormódi utcai szerény, de virággal borított lakhelye és a szolgálatok között.
Döntő szerepet játszott az 1946-ban meginduló polgári repülőforgalom
megszervezésében; a budaörsi, majd a ferihegyi repterek és repülési útvonalak
kijelölésében. Elévülhetetlen érdemei sorát gyarapította a felsőfokú
meteorológusképzés megindításával. Emellett az ELTE-n tanított, folyamatosan
publikálta tanulmányait, cikkeit. Repülésmeteorológiai tankönyveit hosszú időn
át használták az egyetemen.

A Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálata, valamint az MH
Összhaderőnemi Parancsnokság állományába beosztott meteorológiai csoportok számára Hille Alfréd példaképül szolgál. Ez a tatáros, szikár alkatú
ezredes rendkívül képzett, abszolút szaktekintély volt; világnyelveket beszélt,
a „Használni, segíteni, sosem ártani!"  alapelvet vallotta.

Szerfölött szorgalmas, szerény, szívós, kollegiális, kitartó tulajdonságai mellett
az ízes dél-alföldi – káromkodásmentes, halk – beszéde, családiassága vagy
épp kertszeretete tette kedvelt kollégává. Matuzsálemi korban, a virágai között
hunyt el. Munkatársai, tanítványai kísérték utolsó útjára, emlékét azóta híven
őrzik. Emléktáblája ott függ a siófoki viharjelző obszervatórium falán, amelyen
minden év szeptemberében koszorút helyeznek el.