Híres magyar katonasportolók: Tersztyánszki Ödön

Szerző: Antal Ferenc |  2020. május 23. 10:34

Sorozatunkban olyan katonasportolókat mutatunk be, akiknek életműve, emberi és szakmai teljesítménye a mai napig példaértékű. Ezúttal az 1920-as évek legjobb magyar balkezes vívójának, vitéz Tersztyánszky Ödön ezredes életével ismerkedhetünk meg.

1596707084

Vitéz Tersztyánszky Ödön 1890. március 6-án született Csákváron, római katolikus családban, ifj. Tersztyánszky Károly gyógyszerész és Árpássy Etelka tanítónő gyermekeként. Születése után néhány nappal édesanyja – a szülésnél segédkező bába gondatlansága következtében – tragikusan fiatalon elhunyt. Édesapja az ország számos településén vezetett gyógyszertárat, így a család gyakran költözött. 1906-ban került a család Szarvasra, ahol féltestvére, Gábor, a helyi evangélikus főgimnázium sportköréből ellesett vívómozdulatokat gyakorolta testvéreivel.

Az ifjú Ödön ez idő alatt a pécsi hadapródiskola növendéke volt, ahol Toller Antal és Kamilly Frigyes mesterek keze alatt csiszolta tovább a testvérével gyakorolt mozdulatokat. 1908. augusztus 18-án avatták hadapród-tiszthelyettessé, majd a debreceni 3. honvédgyalogezred kötelékébe került.

1912-ben elvégezte a géppuskás tanfolyamot Debrecenben, valamint a híres Bécsújhelyi Katonai Akadémia katonai vívó- és tornatanári kurzusát is. Ebben az időben indult első vívóversenyein, a Debreceni Vívó Club színeiben – még jobbkezes vívóként. Hamar a legtehetségesebb vidéki vívók között emlegették, pengemozdulatai finomsága már ekkor feltűnést keltett.

Az első világháború kitörése után ezredét a galíciai hadszíntérre vezényelték, ahol részt vett a rohatyn-i és a lembergi ütközetekben. A visszavonulás közben egy ízben a századát üldöző orosz dandárral szembefordult, ami az ellenséget annyira megzavarta, hogy megadták magukat.

1915. március 25-ére virradóra egységét 12 orosz század nyolc alkalommal rohamozta meg. Az ekkor főhadnagyi rangban szolgáló Tersztyánszky a következő parancsot adta ki: „Mindenkinek megtiltom a tüzelést! Aki elsüti a fegyverét, azt leütöm!" A szakaszparancsnokok már a közeledő oroszokra mutogattak, ám Tersztyánszky addig kivárt, amíg az ellenség a drótakadályokhoz nem ért. Az oroszok újabb és újabb rohamai az összpontosított tűzben mind összeomlottak. A támadás elülte után Tersztyánszky kiküldte felderítőit, akiknek jelentése festette le a támadás valódi képét: 400 orosz halott feküdt a magyar állások előtt, 120 foglyot ejtettek. Tersztyánszky századának vesztesége 1 halott, 6 sebesült, 14 eltűnt volt. Ekkor soron kívül századossá léptették elő, valamint megkapta a hadidíszítményes 3. osztályú Vaskoronarendet. Augusztusban a 309. honvéd gyalogezred kötelékébe került, majd a Strypa-menti ütközetekben vett részt.

1915 novemberében került a m. kir. 30. Honvéd Gyalogezredbe, ahol a II. zászlóalj parancsnokaként teljesített szolgálatot. 1916 elején a Rarance-i „újévi csatában" zászlóalja a személyes vezetése alatt foglalta vissza az egyik magaslatot. Addigra már összesen háromszor sebesült meg: kétszer a bal vállán, egyszer bal alkarján.

1915. június 4-én, a Bruszilov-offenzíva első napján orosz hadifogságba esett, ahonnan 1918 elején kalandos úton, olykor marhavagonokba kapaszkodva szökött haza. Ekkor sérült meg a jobb keze. 1918 májusában hazatérve azonnal frontszolgálatra jelentkezett, kérését azonban parancsnokai nem teljesítették.

Végül 1918. október közepén került ki a pécsi 19. honvéd gyalogezred kötelékében az olasz frontra, ahol a Monarchia összeomlása is érte. November 1-jén parancsot kapott, hogy csoportjával Fonzaso környékén a hadtest visszavonulását fedezze. A 7 kilonéteres arcvonal megtartására mindössze 800 embere volt. Egy olasz hadtest hiába próbálta több ízben meglepni, ollóba zárni Tersztyánszky egységeit, november 2-án délután a védendő arcvonal teljes birtokában kezdhették meg csapatai a visszavonulást. Egy olasz ezred még az utolsó órában megtámadta az utolsónak maradt völgyzáró századot, de ez a kísérletük is kudarcot vallott. Tersztyánszky ezt követően a fegyelem teljes megtartása mellett vezette haza a rábízott katonákat, azt sem hagyta, hogy az egysége lefegyverzésével rendületlenül kísérletező népbiztosok sikerrel járjanak: ha kellett, lövésre készen tartott géppuskákkal riasztotta el Linder Béla embereit. Az ezredet végül Budapesten feloszlatták.

1596079905

A háború lezárását követően felkereste Borsody László vívómestert, hogy elköszönjön tőle, ugyanis a hadifogságból való szökése során megsebesült jobb keze megpecsételni látszott vívókarrierjét. Borsody mester azonban annyira szerette a magyar szívű tisztet, hogy meggyőzte: kezdjen el bal kézzel vívni.

A háború után a Magyar Athletikai Club színeiben folytatta vívópályafutását Tersztyánszky, ahol Borsody mester mellett Schlotzer Gáspár és Gellér Alfréd is pallérozták az ekkor már kora harmincas éveiben járó katonatisztet.

1924-ben kivívta magának a kerettagságot a Párizsba induló olimpiai válogatottban azzal, hogy döntős lett az igen erős mezőnyű magyar bajnokságban. A párizsi olimpián hamar ráirányult a nemzetközi figyelem: a tőrcsapatversenyen a sokkal esélyesebb argentin válogatott ellen, majd a kardcsapatversenyen a csehek és az olaszok ellen bravúrt bravúrra halmozott, amelynek következtében tőrcsapatunk bronzérmes lett, kardcsapatunkat pedig csak tusaránnyal tudta az olasz válogatott a második helyre kényszeríteni – dacára annak, hogy a bírók olyan csalásokkal hátráltatták a magyar vívókat, amelyek már az alapvetően a magyarok iránt ellenszenvvel viseltető francia közönséget is arra késztették, hogy a magyarok mellett kezdjenek tüntetni. Az olaszok legjobbja, Puliti egyedül Tersztyánszkytól félt a kard egyéni versenyen, végül a zsűri hathatós segítségével ki is ejtették az elődöntők folyamán a magyar tisztet.

Az olimpiáról hazatérve Tersztyánszky a Magyar Katonai Közlöny hasábjain megírta benyomásait, következtetéseit az olimpiáról, valamint beszámolt Borsodynak a történtekről. Borsody ekkor a Tersztyánszkyra jellemző leheletfinom vágások helyett olyan támadásokat kezdett neki oktatni, hogy azokat a következő, amszterdami olimpián ne tagadhassa le a zsűri, hanem „beleremegjen az amszterdami stadion".

Tersztyánszky hallatlan kitartással és szorgalommal tanulta Borsodytól a valódi magyar kardvívást, amely hamar meg is hozta eredményét. 1925-ben olyat vitt véghez, amit csak volt barátja, Békessy Béla volt képes elérni még a Nagy Háború előtt: egy éven belül lett Magyarország egyéni kard- és tőrvívóbajnoka. Pályafutása alatt összesen 14 magyar bajnoki aranyat nyert a csapatversenyekkel együtt, ilyen teljesítményt sem előtte, sem azóta vívó nem tudott elérni.

1927-ben megnyerte a Hágában rendezett katonatiszti Európa-bajnokságot. Ezen a versenyen a magyar kardcsapat tagja is volt, amely veretlenül diadalmaskodott a kontinenstornán. Vívókarrierje mellett katonai pályafutása hasonló tempóban haladt: novemberben alezredessé léptették elő, így 37 esztendősen ő lett a Magyar Királyi Honvédség legfiatalabb alezredese.

1596079905

1928-ban ismét duplázott Tersztyánszky: megnyerte az egyéni kard- és tőr magyar bajnokságot is és ezzel bejutott az Amszterdamba utazó olimpiai keretbe. Amszterdamban a tőrcsapat 5. helyezést ért el. Bár a kardcsapatversenyen Tersztyánszky gyengébben teljesített, a csapat aranyérmet szerzett. Két nap múlva vívták az egyéni karddöntőket, amelynek során Tersztyánszky holtversenybe került a kardcsapatdöntő hősével, a Santelli-tanítvány Petschauer Attilával, akit a világ egyik leggyorsabb vívójának tartottak. Kettejük összecsapásából végül fölényesen Tersztyánszky került ki győztesen. Véghez vitte a csodát, jobbkezes létére bal kézzel szerzett olimpiai győzelmet, amely a magyar honvéd tisztikar első egyéni olimpiai aranyérmét is jelentette. Miközben fegyverét a fegyverzsákjába tette, azt mondta: „Most elteszem a kardom… örökre."

Az olimpiát követően a küldöttség többi tagjával ellentétben nem haza indult, hanem Londonban felkereste Lord Rothermere-t, aki a magyar revíziós törekvések támogatója volt nyugaton. Tersztyánszky nekiadományozta a győzelmet hozó kardját, a Lord pedig hálája jeléül egy elefántcsont-markolatú, muzeális értékű tőrt adott viszonzásul, amelyet családja később a második világháborút követő kitelepítésben is megőrzött.

1596707084

Az olimpiáról hazatérve – szavát betartva – immár a pástokon kívülről segítette a magyar vívóéletet. 1929-ben a budapesti rendezésű Európa-bajnokság főszervezője volt.

1929. június 13-án a lezajlott Európa-bajnoksággal kapcsolatos ügyeket szeretett volna intézni a fővárosban, azonban már nem indult vonat kenyérmezői szolgálati helyéről. Előhozták az ezred új Harley-Davidson oldalkocsis motorkerékpárját, amelynek kormánya mögé Ivó József őrnagy ült. Solymár határában egy parasztszekérről leugró asszonyt akart kikerülni a sofőr, a jármű azonban a szekér hátuljának, majd fának ütközött. Ivó őrnagy kirepült, Tersztyánszky az oldalkocsiban ragadva három helyen eltörte a lábát, tiszti kardja pedig „S" alakban összehajlott az ütközés erejétől. Ivó őrnagy azonnal segítségért rohant Solymárra, azonban csak közel egy óra elteltével tudott egy magánautót szerezni, amivel aztán a fővárosba szállították a súlyosan sérült alezredest. Tersztyánszky maga kérte, hogy a Szent János Kórházba vigyék, ahol rögtön megoperálták. Bár embert próbáló kínokat kellett kiállnia – lábaiba szögeket ütöttek, amelyekre 15-15 kilogrammos súlyokat akasztva húzták ki összetört csontjait az izmok közül –, az orvosok bíztak felépülésében. Június 20-án a késő délutáni órákban a világháborúban szerzett tüdőlövése helye bevérzett, eszméletét már többé nem nyerte vissza. Június 21-én, reggel 7 órakor hunyt el. A Farkasréti Temetőben helyezték örök nyugalomra a főváros által adományozott díszsírhelyre, 1929 novemberében Horthy Miklós kivételes kegyelemből ezredessé léptette elő.

Halála nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi közösségben is mély részvétet váltott ki. Egykori legnagyobb riválisai, az olaszok a hír hallatán Renato Anselmi vezetésével bejelentették, hogy olimpiai bajnokunk emlékére örökös vándordíjat alapítanak, valamint az éppen Olaszországban versenyző Elek Ilonáék közvetítésével Budapestre küldték azt a díszkardot, amelyet a Nápolyi Akadémia az olasz csapat párizsi győzelmének alkalmából adományozott nekik.

A nevével fémjelzett emlékversenyeken az olaszok felolvastatták az indulók között Tersztyánszky nevét. Amikor elhangzott, hogy „Edmondo Tersztyánszky?" valamennyi vívó egyöntetűen elkiáltotta magát: „Presente!" (Jelen!).

Vívótársai feltétel nélkül tisztelték szerénységét, mindent felülmúló hidegvérét, intelligenciáját, sportszerűségét, becsületességét – még döntő helyzetben is rögtön bemondta a rajta esett találatot. Barátja és bajtársa, vívótársa, Schenker Zoltán, valamint Filotás Ferenc korabeli cikkeiből kiderül, hogy vívótársai „Precíz Ödön"-nek vagy „Precíz Tretyi"-nek hívták, ugyanis végletekig kielemezte valamennyi ellenfelének vívómodorát, majd ennek alapján állította össze mesterével, Borsodyval a követendő támadó- és védőstratégiát.

Vívóstílusáról a kortársak így emlékeztek meg: „Úgy, mint életében, vívásban is szűkszavú volt, felesleges szavak és mozdulatok nélkül. Nem hagyható el belőle semmi, de minden hozzáadás felesleges. Ez a fegyelmezettség a fő jellemzője."

1596079905

Akcióit a lehető legegyszerűbb kivitelezéssel, minden komplikáltságot, sallangot száműzve hajtotta végre. Indítását hallani sem lehetett, parádés lábmunkájával és a kézzel való összhang tökéletesre csiszolásával érte el, hogy egyensúlyát minden körülmények között megőrizte, súlypontja nem emelkedett és nem is süllyedt, oldalirányba sem tért ki.

Emlékét Solymáron, az egykori baleset helyszínén emlékmű, Csákváron emléktábla, Szarvason emléktábla és dombormű őrzi.