Kiolvadnak a „fehér háború” áldozatai

Azt senki nem vitatja, hogy az Alpok jege alól előkerült leghíresebb lelet a mai napig Ötzi, a jégember. A valószínűleg 5300 éves gleccsermúmiát 1991. szeptember 19-én találták meg Olaszország és Ausztria határán, a tengerszint feletti 3210 méteres magasságban.

Ötzi mellett azonban más, a történészek számára ugyancsak komoly értékkel bíró leletek is előkerültek mostanában az Olasz-Alpok globális felmelegedés miatt olvadó jégtakarója alól: első világháborús emberi maradványok és felszerelési tárgyak kerültek napvilágra, a száz évvel ezelőtt lezajlott véres események szomorú mementójaként.

A térség 1915 májusában lett hadműveleti terület, amikor is Olaszország – szemet vetve Trentino és Dél-Tirol területeire, valamit Trieszt városára – az antant oldalán belépett az első világháborúba és hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. A Júlia-Alpoktól a svájci Ortler-fennsíkig terjedő, mintegy 500 kilométer hosszú olasz fronton egészen 1918 novemberéig, azaz a háború végéig dörögtek a fegyverek, s a történészek egy része – a magashegyi környezet miatt – „fehér háborúnak" hívja az itt lezajlott eseményeket. Ez volt a modern hadviselés legbizarrabb frontvonala, ahol a harcok nemritkán 2-3 ezer méteres magasságban folytak.

A Nagy Háború lezárását követően a csaták maradványait, az elesett, ám el nem temetett katonák holttesteit, a fegyvereket, a felszerelési tárgyakat, a menedékeket évekre-évtizedekre betemette a hó és a jég, a térség pedig a téli szabadidősportok szerelmeseinek kedvelt helyévé vált, és az ma is. Az utóbbi időben tapasztalható felmelegedés következtében azonban egyre több helyen bukkannak napvilágra ismét az első világháborús emberi és tárgyi maradványok. 2004-ben például három, az osztrák–magyar hadseregben szolgáló katona holttestére bukkantak négyezer méter magasban. Mivel a zsebükben kötszereket találtak, valószínűsítették, hogy szanitécek voltak, akik az 1918. szeptemberi harcokban vesztették életüket. Azért nem lehet ezt száz év távlatából pontosan megállapítani, mert a kötszercsomagot minden katonának hordania kellett magával, ez része volt a személyi felszerelésnek.

Persze nem csak ez volt az egyetlen olyan eset, amikor katonák földi maradványait találták meg: 2012-ben egy sípálya liftjének szokásos karbantartása közben fedeztek fel egy holttestet és mellette egy szürke kabátot, 2013-ban pedig két fiatal, alig 17-18 éves katona holttesteinek maradványaira bukkantak rá a környéken. Utóbbiak nemzetiségét a mai napig nem sikerült megállapítani.

Nem a harcok követelték egyébként a legtöbb áldozatot az olasz fronton a szemben álló felektől, a hadseregeket rendszeresen tizedelték a mostoha időjárási körülmények – nem volt ritka a mínusz harminc fokos hőmérséklettel párosuló vihar, és gyakran zúdultak lavinák is a katonák állásaira. Emellett a betegségek, a rossz ellátás és a nem megfelelő ruházat is felelős több ezer katona haláláért mindkét oldalon. A harctéri jelentésekből például kiderül, hogy 1915 decemberében a harci cselekmények következtében átlag napi 5 katona, míg egészségügyi okokból, illetve fagyás következtében átlag napi 15 vált harcképtelenné.

Az emberi maradványok mellett számos felszerelési tárgy is előkerült már az elmúlt években: fegyverek, aknavetők, nagyobb méretű tüzérségi eszközök, ruházati maradványok, lőszerek, robbanószerkezetek kerülnek ismét napvilágra a visszahúzódó hó és jég alól. Utóbbiak azért kifejezetten veszélyesek, mert nemegyszer még robbanóanyagot is tartalmaznak, ami közel száz évvel a robbanótest gyártása után kémiailag instabil lehet és a legkisebb érintéstől is felrobbanhat.

Az első világháborús olasz frontról előkerült felszerelési tárgyakból a térség több településén nyílt már kisebb-nagyobb, általában magánemberek által üzemeltetett múzeum. E különleges tárlatokat a legtöbb helyen belépőjegy megváltása nélkül lehet megtekinteni.