Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Korszakhatárt jelentett a SALT I. aláírása

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2018. május 26. 16:48

Negyvenhat évvel ezelőtt, 1972. május 26-án írta alá Richard Nixon és Leonyid Brezsnyev a SALT I. szerződést, amely az első kézzelfogható eredményt jelentette az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti nukleáris fegyverkezési verseny korlátozásában.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1969 második felében kezdett tárgyalni az interkontinentális nukleáris hadászati támadórakéták (intercontinental ballistic missiles, röviden ICBM) és az ezek elhárítására irányuló rendszerek (anti-ballistic missiles, ABM) kiépítésének keretek közé szorításáról. Az egyezkedés első kézzelfogható eredménye az 1972. május 26-án aláírt SALT I. szerződés volt. Az egyezmény más országok atomarzenálját nem érintette.

Mérföldkő

1599187589
A két vezető atomhatalom a ’70-es évektől több egyezményben is kötelezettséget vállalt arra, hogy nem alkalmazzák katonai célokra a nukleáris technológiát. Az 1972 májusában aláírt SALT I. egyezmény a támadófegyverek számát csak részben korlátozta, sokkal inkább az ellenrakéta-rendszerekre helyezték a hangsúlyt. A betartás ellenőrzéséhez elsősorban mindkét fél a saját katonai műholdakat használhatta fel. Az első SALT (azaz Strategic Arms Limitation Talks – tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról) szerződést több mint háromévnyi egyeztetést követően 1972. május 26-án, Moszkvában írta alá Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke, illetve Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára. Az egyezmény még ugyanazon év októberében hatályba is lépett.

A SALT I. elsődleges célja a második világháború végén kialakult erőviszonyok fenntartása, a fegyverkezési verseny elharapózásának megakadályozása volt. Washington és Moszkva a szerződésben egyaránt vállalta, hogy nem épít újabb rakétasilókat a szárazföldeken, illetve nem állítanak hadrendbe „nagyobb számú" új, közepes hatótávolságú nukleáris töltetek célba juttatására alkalmas tengeralattjárókat. Utóbbiak a szerződés értelmében kizárólag helyettesítés céljából, vagyis akkor állhattak munkába, amennyiben régi modelleket leselejteztek. Az egyezmény számszerűleg rögzítette a szóban forgó eszközök számát. Ennek értelmében a Szovjetunió 1054, az Egyesült Államok pedig 1618 interkontinentális ballisztikus rakétát tarthatott rendszerben, a tengeralattjárók esetében pedig 44:62 volt az arány, szintén az amerikaiak javára. A fedélzeti ballisztikus rakétákat illetően az egyezmény 950 amerikai és 710 szovjet rakétában határozta meg a plafont.

Kiegészítő vállalások

1599187591
A SALT I. részét képezte az ABM-szerződés (Anti-Ballistic Missile Treaty) is, amely a rakétaelhárító hadászati védelmi fegyverrendszerek korlátozásait rögzítette. A felek úgy vélték, e korlátozások gátat vethetnek a támadófegyverek mindenféle józan mértéket túllépő fejlesztésének, másrészt az a megfontolás is szerepet játszott a döntésben, hogy ezek alkalmazását is aránytalanul kockázatosnak ítélték. A szóban forgó szerződésben a felek kötelezték magukat arra, hogy nem telepítenek további nukleáris védelmi fegyverrendszereket. A kivételt egy-egy gócpont jelentette a fővárosok és a saját interkontinentális ballisztikus rakéták állásainak 150 kilométeres körzetében, maximális mértékben száz kilövőállással és rakétaelhárító rakétával, korlátozott hatósugarú és számú radarokkal. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió azt is vállalta, hogy a kísérleti telepeken is legfeljebb 15 kilövőállást üzemeltetnek. A szerződés jegyében egyikük sem fejlesztett ki mozgó szárazföldi, légi, űrbeli vagy tengeri támaszponttal rendelkező ABM-rendszereket, illetve olyan kilövőállásokat sem, amelyek alkalmasak voltak egynél több rakéta indítására vagy a gyors utántöltésre.

A SALT I-gyel megkezdődött folyamat szerves részeként 1974-ben már Gerald Ford amerikai elnök tárgyalt Brezsnyevvel a további nukleáris enyhülés érdekében. A két szuperhatalom 2400-ban maximálta a hadászati fegyverhordozó eszközök számát – nem arányos megoszlásban –, a többtöltetű robbanófejek célba juttatására alkalmas hordozókét pedig 1320-ban. Ezen egyezmény képezte az 1979-ben Bécsben aláírt SALT II. alapját, amit szovjet részről újfent Brezsnyev, amerikai oldalról pedig Jimmy Carter szignált kézjegyével. Utóbbi megállapodást azonban nem ratifikálták, vagyis nem lépett hatályba.

Címkékhidegháborúmásodik világháborúradarrakétatengeralattjáró
Ha érdekelnek a Magyar Honvédség hírei, iratkozz fel hírlevelünkre!
A hősök előtt tisztelegtek Székesfehérváron
A damaszkuszi média szerint a koalíciós erők légicsapást mértek a hadsereg állásaira