Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közel Párizshoz a német seregek előhadai

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. augusztus 31. 20:16

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

“A lembergi helyőrségi kórházban sulyos sebesülten fekszik egy honvédhuszár. Amikor a kórházi ágyra hozták, eszméletlen volt és midőn magához tért és az orvos éppen a sebeit kötözte, megkérte a főorvost, hogy ágyának fejtáblájára írják ezt: „Negyven kozákot kaszaboltam le." A kórház parancsnoka teljesitette a kérését és azóta a magyar honvédhuszár fejtábláján, sebesülésének megjelölése után, ott van az általa kivánt fölírás is." – olvasható a Népszavában ez a történet.

A lap beszámol arról is, hogy a német seregek előhadai már csak százhúsz kilométernyire vannak Párizstól. Valamint a Népszava cikkez Amerika semlegességéről is. Megtudhatjuk, „Wilson elnök egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben az Egyesült Államokat a Japán és Németország, valamint Japán és Ausztria-Magyarország közötti harcokban semlegesnek nyilvánitotta."

A négyszáz kilométeres fronton seregeink pozíciója kedvező; Augusztus 28-án erős harcokban legyőztük az orosz centrum jobb szárnyát; Több ezer orosz foglyot ejtettünk; A francia kormány Bordeauxba készül menekülni; Hír Joffre főparancsnok lemondásáról; A német előhadak 120 kilométerre vannak Párizstól; Merénylet a cár ellen; Oroszország megtámadja Törökországot – foglalta össze az aktuális híreket címoldalán a Pesti Hírlap.

„Soha tán a magyar történelemben oly izgalmas, oly nagy napok nem voltak, mint amilyen a mai" – kezdi sorait e hangzatos felütéssel a Pesti Napló. „Lélegzetünket visszafojtva és emelt hangulatban, aggodalom nélkül számlálgatjuk most a perceket is és felmagasztosult hálával fogadjuk azokat a jelentéseket, melyek a remény ragyogó sugaraival világítanak be egy nagyszerű stratégiai ténykedés eseménydus homályába."

A lap kiküldött haditudósítója a következőket közli: „A lembergi csata erősen folyik. A hangulat kedvező. Gyönyörű idő van."  Egy későbbi jelentés ezt részletezi: „A hangulat szakadatlanul igen jó. Csapataink hősiessége legendás. Lemberg tele van hadifoglyokkal. A kozákok sehol nem tudják állani lovasságunk attakját. Reményteljesen és leirhatatlan izgalommal várjuk az automobilos futárok hireit. Ma tizenöt katonát tüntettek ki."

(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)

1595977865
Címkéklapszemle