Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kultúrpolitika helyett kaszárnyapolitika

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. március 21. 16:08

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

Ausztriában császári rendeletre soroznak, ami kihat hazánkra is − írja a Pesti Napló.

Az orosz−török viszony kapcsán Szazonov külügyminiszter cáfolja a nyugtalanító híreket. A Pesti Hírlap szerint a külügyminiszter „biztosította az ügyvivőt Oroszország békés szándékairól és kijelentette, hogy az orosz kaukázusi katonai program nem célozza a török−orosz viszony megzavarását".

A Népszava a hadi kiadásokat veszi górcső alá. A publicista megjegyzi: „Haszna ebből a szörnyű fegyverkezésből senki másnak, mint néhány tucat hadiszergyárnak és hadseregszállítónak van. Ellenben óriási haszna lenne, ha az állam rendesen iskoláztatná és kultúremberekké nevelné a lakosságot. A fegyveres erőre támaszkodó kormány kultúrpolitika helyett kaszárnyapolitikát csinál."

(A sajtószemlét az Országos Széchenyi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)


1595968876

1914. márciusi újságok
Címkéklapszemle