Légi revolverhős

Álma csakhamar illúzióvá vált, hiszen a kiképzőbázison vadászgép helyett bombázó repülőgépre osztották be. Kezdeti csalódása ellenére jó tanulónak számított, és első hadnagyi beosztásaként felkerült egy B-24-es Liberator másodpilóta-ülésébe.
A felkészítést követően Indiába helyezték át, ahonnan rendszerint a Burmában harcoló szövetségeseket támogatták az ellenséges támaszpontok bombázásával, valamint nemegyszer utánpótlást is szállítottak az elzártan harcolók segítésére. Baggett legtöbb bevetését unalmas rutinmunkaként írta le, ami egyre kevésbé jelentett kihívást számára.

Nem így az 1943. március 31-i küldetés… Owen Baggett hadnagy és alakulata, a 7. Bombázó Csoport (10. Amerikai Légierő) Burmában egy vasúti híd lerombolását kapta feladatul. Felszállásuk után rövidesen japán Zero vadászgépek eredtek a nyomukba, amikkel szemben − saját vadászkíséret híján − csak a fedélzeti géppuskákkal vehették fel a harcot. Baggett gépe komoly találatot kapott. A gép oxigéntartályai kilyukadtak, tűz ütött ki a fedélzeten. Lloyd Jensen főhadnagy, a Liberator kapitánya meghozta a pilóták legnehezebb döntését: kiadta a gépelhagyási parancsot.

A személyzet tagjai egymás után ugrottak ki a gépből, legvégül a két pilóta, Baggett és Jensen. Ugyan a fedélzetet mindenki épségben elhagyta, a kilencfős személyzetből mégis csak négyen értek földet élve. A legénység másik öt tagjával még az ejtőernyőn lógva végeztek a japán vadászok, cápaként körözve a tehetetlen emberek körül.

Megelégelve társai lemészárolását, Owen őrült hadakozásba kezdett, próbált kibújni a zsinórok közül. Végső elkeseredésében kirántotta 1911 mintájú Coltját, amikor az egyik Zero már szinte átesési sebességre lassítva közeledett felé, hogy minél jobban megfigyelhesse a halálfélelemmel küszködő ejtőernyősöket. Amikor a japán pilóta a közelébe ért, Baggett halottnak tettette magát egészen addig, míg ki nem került a gép fegyvereinek hatóköréből. Ebben a pillanatban célba vette az ellenséges gépet, és pisztolya mind a hét lőszerét kieresztette felé. Pillanatokkal később a Zero, mintha csak senki sem irányítaná, szabálytalan manőverekbe kezdett és megindult a föld felé. A becsapódást hatalmas lángoszlop kísérte, ám ezt Owen már aligha figyelte, hiszen elérkezett a földet érés pillanata.

Miután kiszabadult az ernyőzsinórok közül, megkereste még életben maradt társait. Elrejtőzésre nem maradt sok idejük, hamarosan körbefogta őket a japán hadsereg. Hadifogolytáborba szállították őket, ahol már számos amerikai katona raboskodott. Ám mielőtt találkozhattak volna velük, mindegyiküket egyéni kihallgatásra vitték a tábor parancsnoka, Arimura tábornok elé. Miután Owen Baggett elmesélte a történteket, gúnnyal az arcán kiemelve a japán pilóta lelövését, arra számított, hogy alaposan helyben hagyják érte. Ehelyett viszont a tábornok olyat tett, amit valószínűleg egyetlen másik amerikai katonával sem: bátor, igazi harcoshoz méltó tettéért felajánlotta neki a becsületteljes halál, a harakiri lehetőségét. Owen ezt nem fogadta el, aminek következményeként szó szerint kirugdosták a tábornok szobájából.

Amikor először találkozott amerikai fogolytársaival, egy Harry Melton nevű ezredes fogadta, aki elárulta neki, hogy már tudtak egy igazi revolverhős érkezéséről, hiszen a Zero nem messze a tábortól zuhant le, és amikor a japánok kihúzták a pilóta holttestét, jól látszott rajta, hogy több golyó is érte.

Baggett két évig volt a japánok fogságában, akik rendszeresen emlékeztették tettére, így mindig volt egy-egy összeforrásra váró törött csontja. Csak 1945. szeptember 7-én szabadították fel a tábort és juttattak mindenkit vissza, haza az Egyesült Államokba. Baggett ezt követően maradt a légierőnél, és egészen ezredesi rendfokozatig jutott. Habár (dokumentációk hiányában)sosem igazolták hivatallosan  is pisztolyával véghezvitt légi győzelmét, Baggett mindig nagy tiszteletnek örvendett emberei között. Otthonában, 2006-ban érte a halál.