Los Alamostól Hirosimáig

A huszadik század elején születtek meg azok a tudományos felfedezések, amelyek az atomfizikát életre hívták. A század első felében igen sok tudós vizsgálta az atomok tulajdonságait. Az 1930-as évek elején leírták a láncreakció jelenségét is. Ennek lényege, hogy kellően nagy mennyiségű radioaktív anyagban olyan gyors kölcsönhatások játszódnak le, amelyek robbanásszerűen hatalmas energiát képesek felszabadítani.

A nukleáris láncreakciót Szilárd Leó, magyar származású fizikus fedezte fel, aki rámutatott arra is, hogy ezzel egy atomfegyver is létrehozható. Szilárd rájött arra, hogy a láncreakció megváltoztathatja a hadviselés módját, de a békés célú felhasználására is lenne lehetőség.

Hitler hatalomra jutása után a bomba terve már nem csak tudományos jelentőségű volt. Mivel Németországban korábban is magas szinten folyt az atomkutatás, félő volt, hogy a nácik képesek lesznek előállítani ezt a fegyvert. Korábban német intézetekben számos magyar tudós is dolgozott. Zsidó származásuk miatt azonban kénytelenek voltak elhagyni a Harmadik Birodalmat, és az Egyesült Államokban telepedtek le. Velük tartott világhírű német társuk, a szintén zsidó származású Albert Einstein, később pedig az olasz Enrico Fermi is csatlakozott hozzájuk. Ezzel az USA döntő előnyhöz jutott az atombomba kifejlesztéséért folyó versenyben.

Mielőtt kitört volna a háború, Szilárd Leó − akit aggasztott az a lehetőség, hogy a náci Németország előbb fejleszti ki az atombombát − Albert Einstein támogatásával levelet írt az amerikai elnöknek, melyben a német atombomba-kutatásokra és ezek veszélyeire hívták fel a figyelmet. A levélben foglaltak felkeltették Roosevelt aggodalmát, így létrehozta az Urán Tanácsadó Bizottságot, amely tagjai között volt Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő és Enrico Fermi, a kutatások vezetője. A Columbia Egyetemnek megítélte az első atomenergia-alapot, később pedig zöld utat kapott a Manhattan-projekt is.

A chicagói egyetemen Enrico Fermi vezetésével elkészült a világ első atommáglyája, beindult a láncreakció − bebizonyosodott, hogy lehetséges nukleáris fegyver létrehozása. Neumann János 1943-ban csatlakozott az akkor már Los Alamosban dolgozó tudóstársaihoz, és kivette részét a Manhattan-projekt munkálataiból. Matematikusként végzett számításokat és oldotta meg a problémát annak érdekében, hogy  a kritikus tömeg gyorsan elérhető legyen. Los Alamosban a világ egyik legnagyobb komplexumát építették meg, melyben az első, Fermi-féle atomreaktor ezerszerese is helyet kapott. A munka szigorú biztonsági előírások mellett zajlott, a komplexumot szögesdrót kerítéssel védték. Hogy ne menjen híre a fejlesztésnek, a tudósok úgy emlegették a bombát: „a játékszer".

1945. július 16-án vetették alá az első tesztnek az atombombát, ez volt a Trinity-program. Teller Ede az utolsó pillanatig tartott attól, hogy valamit elszámoltak, és az újdonsült fegyver robbanása begyújtja a légkört, elpusztítva a Földet, ezért csapatával újra meg újra ellenőrizték számításaikat. A próba sikeres volt, a Trinity bomba húsz kilotonna TNT-nek megfelelő erővel felrobbant, a nézők szeme előtt pedig a történelem során először rajzolódott ki a gombafelhő.

Mikorra elkészültek az első bevethető bombák, Európában elhallgattak a fegyverek. A csendes-óceáni hadszíntéren azonban még zajlott a harc Japán ellen, a szigetország megszállása pedig hatalmas emberáldozatokkal fenyegetett. Truman elnök nem akarta népszerűségét azzal kockára tenni, hogy nem használ fel egy olyan fegyvert, amely lerövidítheti a háborút, így az atombomba bevetése mellett döntött.

1945. augusztus 6-án útjára indult az Enola Gay, bombakamrájában a bevetésre váró, Little Boy névre keresztelt uránbomba, melyet nem tudtak teszteknek alávetni, mivel akkoriban rendkívül kevés urán volt az amerikaiak kezében. A B−29-es 8 óra 15 perckor dobta le a bombát Hirosimára. Bár az uránnak alig két százaléka hasadt el, mielőtt a mechanizmus szétvetette önmagát, ez is elég volt a város elpusztításához.

A történelem első atomcsapása közel száznegyvenezer ember életét követelte. Hetvenezren azonnal meghaltak a robbanástól, a többiekkel pedig a sugárzás okozta betegségek végeztek. Mivel a japán vezetők még mindig vonakodtak letenni a fegyvert, három nap múlva bevetették a második atombombát, a Fat Mant is. A plutóniumtöltetű bomba hatóereje túlszárnyalta a Little Boyét is, a robbanás ereje körülbelül huszonegy kilotonna TNT erejének felelt meg.

Bár a bomba elsődleges célpontja Kokura városa volt, az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt a másodlagos célt, Nagaszakit vették célba. A szerencsétlenül járt város pusztulásakor csaknem nyolcvanezren lelték halálukat, és további hetvenötezren szenvedtek sugársérülést. A két támadás pusztítását látva a japán császár bejelentette, kész elfogadni a feltétel nélküli fegyverletételt, így véget ért a második világháború.