Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A palesztinok legalább négy-hatmilliárd dollárra becsülik háborús káraikat

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. augusztus 6. 10:34

A Gázai övezetet az izraeli hadművelet következtében ért háborús károk nagyságát legalább négy-hatmilliárd dollárra (900-1300 milliárd forintra) becsülte Taiszir Amro palesztin gazdasági miniszterhelyettes.

A Rámalláhban, a Palesztin Hatóság székhelyén augusztus 5-én, kedden nyilatkozó politikus elmondta, hogy ez csak a veszteségek minimális összege, s az adományozó országok szeptemberben találkozót terveznek Norvégiába, de további részleteket nem árult el az adományozó konferenciával kapcsolatban.

A jelenlegi becslés csak a közvetlen károkat tartalmazza, a lakosságot érintő közvetett károkkal együtt ez a szám Amro szerint tovább nőhet. Pontosabb összeget majd a nyugalom helyreállása után lehet megállapítani, amikor hazatér a közel félmillió menekült – mondta a miniszterhelyettes.

A Gázai övezetben több száz házat leromboltak az izraeli légi és szárazföldi csapások a 29 napig tartó harcok idején, és egy bombatalálat nyomán leállt az övezet egyetlen erőműve is.

A 360 négyzetkilométeres földsáv 2006 óta egyiptomi-izraeli blokád alatt áll. A Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet 2007-ben gyakorlatilag kiszorította a gázai övezeti hatalomból a Palesztin Hatóság fő erejét adó, mérsékelt világi Fatah mozgalom híveit, és gyakorlatilag ellenőrzése alá vonta a területet.

Az övezetben évek óta krónikus ivóvízhiány van, és akadozik az áramellátás. A Hamász-kormányzat a hadművelet előtt is csak napi 8-12 órán át tudta biztosítani 1,8 millió gázai számára az áramszolgáltatást.