Negyvenöt éve lépett életbe a biológiai fegyvereket tiltó egyezmény

Noha a többség nem feltétlenül asszociál erre, a biológiai fegyverek alkalmazása valójában közel egyidős az emberiséggel. Már az ókorban is bevett gyakorlatnak számított baktériumok, vírusok, illetve egyéb, aktív szerves vegyületek, így mérgek vagy különböző kábítószerek alkalmazása a háborúk során. Mindez többezer évvel ezelőtt természetesen nem laboratóriumokban kitenyésztett vírusokat jelentett, de az ivókutak holttestekkel való megfertőzésével, netán az emberi és állati ürülék hidegfegyvereken való alkalmazásával katonai erők egész sora élt rendszeresen.

A „bakteriológiai fegyverek" kezdeményező félként történő bevetését az 1925-ös Genfi Egyezmény tiltotta be először. E dokumentum tiltása azonban távolról sem volt teljeskörű: hasonló fegyvereket kutatni, fejleszteni, gyártani és felhalmozni egyaránt lehetett az egyezmény égisze alatt, mint ahogyan válaszcsapásként is bevethetett bakteriológiai eszközt, akit efféle támadás ért. A következő évtizedekben számos hatalom kísérletezett hasonló fegyverekkel, ám a második világháború és a sokkal pusztítóbb, elrettentőbb nukleáris eszközök megjelenése lelassította a területen folyó kutatásokat. A nagyhatalmak közül az Egyesült Államok lépett elsőként: Richard Nixon 1969-ben leállította az összes amerikai biofegyver-programot, és intenzív politikai egyeztetésekbe kezdett annak érdekében, hogy más országok is kövessék Washington példáját. Ennek közvetlen előzménye egy két évvel korábbi amerikai-brit egyeztetés volt, amelynek során a felek megegyeztek: innentől fogva a nukleáris és a hagyományos fegyverekre támaszkodnak majd az elrettentés során. E gondolkodásmód ezután gyökeret vert a NATO teljes szövetségi rendszerében.

Az amerikaiak erőfeszítéseit aránylag gyors eredmények követték, bár Nixon eredeti elképzelései végül csorbát szenvedtek, ő ugyanis nemcsak a biológiai, hanem a vegyi fegyverek teljes betiltását is célul tűzte ki. A két kategória együttes kivezetése azonban számos jogi és gyakorlati nehézséget vetett fel, így végül maradtak „csak" a biológiai fegyverek kiiktatásánál. Az ENSZ már 1971. december 10-én elfogadta a majdani bakteriológiai (biológiai) és toxinfegyverek kifejlesztésének, előállításának és tárolásának megtiltásáról és e fegyverek megsemmisítéséről szóló egyezmény szövegét, majd öt hónappal később a dokumentumot megnyitották az aláírók felé, és huszonkét állam ratifikációjához kötötték annak életbe lépését.

Az egyezmény úttörő jellegűnek számított: korábban egyetlen multilaterális leszerelési megállapodás sem célozta egy komplett fegyverkategória teljes kiiktatását. A dokumentum végül nem egészen három évvel később, 1975. március 26-án lépett életbe. Magyarország az első pillanattól kezdve az egyezmény részese volt: hazánk azonnal, 1972 áprilisában aláírta azt, majd a következő évben letétbe helyezték a ratifikációs dokumentumokat, és 1975-ben, egy törvényerejű rendelettel ki is hirdették.

Az egyezmény hatálya minden mikrobiológiai és bakteriológiai hatóanyagra, biológia ágensre, élő szervezet által termelt méregre kiterjed, de természetesen nem azt tiltotta meg, hogy rendelkezzen ilyenekkel egy ország, hanem katonai célú, támadó műveletekben való alkalmazásukat. Vagyis a gyógyászati célú és védelmi felhasználás továbbra is engedélyezett. Tiltja a szöveg a felsorolt anyagok célba juttatásához szükséges eszközök alkalmazását is. Ezen a téren ugyanakkor akad egy szándékos kiskapu, hiszen kis mennyiségben, orvosi és védelmi célokat szolgáló eszközök tekintetében nem él a tilalom: a kulcs tehát e téren a megfelelő polgári felhasználási terület megléte. A dokumentum ugyanakkor minden potenciális jövőbeli tudományos és technikai fejlesztésre kiterjed.

A máig összesen száznyolcvanhárom ország által ratifikált BTWC jelentősége nehezen vitatható – ugyanakkor nem kapcsoltak hozzá hivatalos, világos ellenőrzési rendszert, vagyis az egyezményben foglaltak betartásának felülvizsgálata a kezdetektől fogva nehézkesnek bizonyult. Az ötévente esedékes felülvizsgálati konferenciákon szintén nem sikerült minderre megnyugtató megoldást találni, így a probléma azóta ia fennáll, noha rendezésére számos részről számos kísérlet indult az évtizedek során. A rendelkezések megszegésének esetén mindenesetre hivatalosan az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatott dönteni a renitens állammal szembeni szankciókról. Noha bizonyos országok – így például Észak-Korea – esetében fennáll a gyanú, hogy rendelkeznek tiltott biológiai fegyverprogrammal, az egyezmény részes államainak túlnyomó többségével szemben nem merült fel a gyanú, hogy kijátszanák a tilalmakat.

Természetesen a jelenleg pusztító koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is napvilágot láttak összeesküvés-elméletek, virológiai szakértők körében – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – gyakorlatilag teljes a konszenzus azt illetően, hogy a vírus természetes módon és körülmények között fejlődött ki.