Nyolc évtized alatt harcolták ki a függetlenséget

Az újkor egyik leghosszabb háborúja fejeződött be háromszázhetvenkét esztendővel ezelőtt, a münsteri békeszerződés aláírásával. A németalföldi szabadságharcban a régió tizenhét tartománya állt harcban a spanyolokkal.

Mai fejjel persze nem lehet egyértelmű, mit kerestek a spanyolok a mai Benelux államok területén, pedig a válasz egyszerű. A régió a történelmi Burgundia részeként az 1400-as évek végén a Habsburgok kezére került, akik nem sokkal később a spanyol trónt is megszerezték, majd a család két ágra szakadt, az egyik a német-római császári birodalmat örökölte meg, a másik a spanyol korona birtokait. Németalföld így spanyol felségterület lett.

Mindez már önmagában számos nézeteltérést kódolt a helyiek és a spanyolok között: a protestáns-katolikus ellentét mellett az Európa egyik legfejlettebb, legvárosiasodottabb területének számító németalföldi régió tartományainak politikai elitje és lakossága a spanyol abszolutista törekvéseket is nehezen viselte. A korona ugyanakkor nem tűrhette a különutasságot, és a központosítási törekvések mellett legalább ekkora felháborodást váltottak ki a helyieket sújtó fokozott adóterhek is. Mindennek hátterében Németalföld gazdasági fejlettsége állt, aminek gyümölcseiből a spanyolok is részesedni kívántak. II. Fülöp 1565-ben bevezette az inkvizíciót, a helytartónak kinevezett Pármai Margit mindössze néhány éves regnálása idején pedig teljesen elmérgesedett a helyzet. Nem segítette a konfliktusok rendezését, hogy 1568-ban a spanyol uralkodó Alvarez de Toledót, Alba hercegét küldte Németalföldre rendet tenni, utóbbi azonban meglehetősen sajátosan értelmezte a feladatot: a következő időszakban több mint nyolcezer flamand polgárt végeztek ki valós vagy vélt ellenzékisége miatt. Alba hercegének rémuralma összekovácsolta az egyébként korántsem egységes helyi lakosságot a spanyolokkal szemben.

1572-ben kitört a konkrét háború, amely a következő évtizedekben kisebb-nagyobb intenzitással folyt, néhol tízezres létszámú seregek összecsapásával, várak és városok ostromával, máskor „csupán" kisebb összecsapásokkal, politikai merényletekkel. 1581-ben hét flamand tartomány önállósodott Hollandiaként, Spanyolország számára pedig egy idő után minden tekintetben terhesnek bizonyult a folyamatos németalföldi feszültség. A madridi udvar fegyverrel, katonával és pénzzel egyaránt nehezen bírta tartani pozícióit, és nagyjából az 1620-as évektől kezdve folyamatos defenzívába is szorultak a gazdasági és katonai téren egyaránt önálló gyarmattartó hatalommá fejlődő Hollandiával szemben.

A háború döntő ütközete tulajdonképpen a downsi tengeri csata volt 1639-ben, amikor a spanyol armada megsemmisítő vereséget szenvedett a holland hajóhadtól. A párhuzamosan folyó harmincéves háború szintén a Habsburgok pozícióit gyengítette, így végül a nyolcvanéves háborút is az 1648-as vesztfáliai békefolyamat rendezte: május 15-én, Münsterben írták alá a békeszerződést, amelynek jegyében a spanyolok és a Habsburgok elismerték Hollandia függetlenségét.