Polybius: a játéktörténelem legtitokzatosabb fegyvere?

1981-ben, az oregoni Portland videójáték-termeiben különleges konzol jelent meg. A Polybius nevű űrhajós-lövöldözős játék napok leforgása alatt lett roppant népszerű a környéken: a gép előtt hosszas sorok kígyóztak, amihez az is hozzájárult, hogy a szoftver valóságos függőséget okozott azoknál, akik egyszer kipróbálták. Viszont a lelkes tinédzsereknek még ennél is kellemetlenebb mellékhatásokkal kellett számolniuk huzamosabb polybiusozás után: fejfájással, hányingerrel, émelygéssel, súlyosabb esetekben epilepsziás rohamokkal. A felhasználók emellett pánikrohamokról, rémálmokról, emlékezetkiesésről, memóriazavarokról, „rövidzárlatokról" számoltak be. Portlandben hamarosan elterjedt a hír, hogy a titokzatos rosszullétek összefüggésben állhatnak a Polybiusszal, főleg, hogy a gépek környékén néha titokzatos, öltönyös emberek jelentek meg. Majd néhány hét után hirtelen az összes automata eltűnt a játéktermekből. Eközben azonban óriási karriert futott be a következő években egy Tempest című játék, amely szintén űrharcosdit tartalmazott, de már senki sem lett rosszul tőle.

A megoldás persze gyorsan megszületett: a bizarr Polybius valójában távolról sem csak egy űrháborús játék volt, hanem az amerikai kormány – a CIA vagy a hadsereg – egyik bizarr kísérlete, amellyel valamilyen rafinált, az agyműködést befolyásoló program hatásait akarták élesben is tesztelni. A legendát – már a netkorszakban – számos állítólagos egykori Polybius-játékos is megerősítette, fórumok mélyén idézve fel saját szörnyűséges élményeiket a konzolról. Néha felbukkannak olyanok is, akik azt állítják: birtokukban van egy-egy, természetesen már rég működésképtelen automata is. Egyszer még egy olyan tanú is értekezett a világhálón a játékról, aki állítólag maga is részt vett annak kifejlesztésében, méghozzá egy Sinnenlöschen nevű nyugatnémet cég alkalmazottjaként. Ehhez kapcsolódóan természetesen a YouTube-on is felbukkant már játékvideó, és a logó, illetve az eredeti kezdőképernyő sem ismeretlen, mint ahogy magáról az állítólagos gépről is találhatók fotók. Sőt, a jólértesültek azt állítják: az 1984-es hollywoodi sci-fi, az évtized végén a magyar mozikban is bemutatott Az utolsó csillagharcos történetét is nagyban ihlette az addigra eltüntetett és eltitkolt Polybius.

Mi történt valójában?

A válasz nagyon egyszerű: bizonyíthatóan semmi. Ugyanis egyszerűen semmiféle hiteles információ nem áll rendelkezésre azt illetően, hogy a Polybius valaha is létezett volna. Mivel az internet egyik közkedvelt legendájáról van szó, az elmúlt szűk két évtizedben több dokumentumfilmes, kutató vagy hoax-vadász eredt már a titokzatos játék nyomába, és mindannyian ugyanarra jutottak: nem létezett ilyen játék, vagy ha igen, sehol sem maradt nyoma. Sem a korabeli, témába vágó magazinokban nem találtak semmit a Polybiusról, és hiába keresték fel hasonló gépeket gyártó cégek egykori szakembereit, illetve kereskedőket, egyikük sem erősítette meg, hogy valaha is találkoztak volna a játékkal. Ugyanígy egyszer sem került elő egyetlen tényleges Polybius-gép sem. Noha akadt az évek során gyűjtő, aki azt állította: neki a birtokában van belőle egy, bizonyítani soha senki nem tudta ezt – mint ahogy a jól ismert kezdőképernyő vagy az említett YouTube-játék (amelyet amúgy huzamosabb ideig valóban igen kellemetlen nézni) sem tekinthetők hitelesnek, hanem sokkal inkább utángyártott, már netkorszakos reprodukciók szándékos átverési célzattal, avagy „ilyen lehetett" megközelítéssel. A Sinnenlöschen nevű cégnek szintén nem találták nyomát sehol – valószínűleg ez sem létezett.

A valóság tehát az, hogy egy 1998-as internetes hivatkozást megelőzően soha, senki, sehol nem tett említést a Polybiusról. Mindez persze – mondhatják a konteó-rajongók – csak még gyanúsabbá teszi az egész sztorit, hiszen arra utal: valakik egyszerűen eltüntették a nyomokat. Szükségszerűen a hadsereg vagy a CIA, hiszen bizonyosan nem állt érdekükben, hogy a közvélemény értesüljön sajátos kísérleteikről – arról meg főleg nem, hogy ezekbe megkérdezés nélkül bevonták a civil lakosságot is, ráadásul nem átallották gyerekek egészségét veszélyeztetni rafinált mesterkedéseikkel.

Honnan eredhetett a mítosz?

Egyvalamiben egyetérthetünk: akárki is indította útjára a Polybius-legendát, zseniális munkát végzett. Eleve egy olyan korszakba helyezte vissza a sztorit, amikor a videójátékok még korántsem jelentették annyira a mindennapok részét, mint mostanság. A ’80-as évek elejének Amerikájában komoly társadalmi viták folytak arról, vajon jót tesz-e a gyerekek és a tinédzserek szellemi fejlődésének, ha efféle gépek előtt töltik a szabadidejüket, pro és kontra születtek az érvek arról, milyen hatást gyakorolnak a hasonló játékok az agyra és az idegrendszerre. Emellett Portland is jó választás volt, ugyanis a városban 1981-ben valóban történt pár eset, amikor fiatalkorúak rosszul lettek a játéktermekben. Ennek azonban nem valamiféle titokzatos kormányautomata volt az oka, hanem az, hogy túlhajtották magukat: egyikük pont az említett Tempesttel játszott megállás nélkül több mint egy napon át, ezek után nem csoda, hogy teljesen kikészült. Titokzatos öltönyösök, akár rejtett hatósági ügynökök is simán kószálhattak Portland játéktermei körül, hiszen a hasonló, fiatalok által látogatott helyek mindig is vonzották a kétes elemeket, kábítószer-kereskedőket és bűnözőket, ezeket pedig valakik nyilván szemmel tartották, akár kampányszerű akciók keretében is.

Miután ilyen jól megalapozták a rejtélyt, tömeglélektani szempontból igazából semmi csodálkoznivaló nincs benne, hogy a legendára sokan rá akarnak csatlakozni, és azt állítják: játszottak a Polybiusszal. Miközben vagy nem mondanak igazat, vagy éppen tényleg játszottak egy hasonló űrháborús játékkal, amiben akár el is fáradhattak – lehet, hogy éppen a Tempesttel, vagy annak egyik klónjával.

Polybius a popkultúrában

Természetesen egy szó sem igaz abból, hogy Az utolsó csillagharcost a Polybius ihlette volna: a ’80-as években számos űrháborús játék futott be komoly karriert, Nick Castle sci-fije pedig magára a videójáték-jelenségre reflektált egy könnyen fogható, űrháborús rágógumi-sztorival. Viszont már a 21. században, amikor a neten ismertté vált a Polybius, több helyen is hivatkoztak már rá: a legismertebb referencia egy 2006-os The Simpsons-epizód, amelyben meg is jelenik egy Polybius-automata, rajta a felirattal: „az amerikai kormány tulajdona". Ernest Cline magyarul is megjelent regénye, az Armada szintén utal a játékra, de itt is nettó fikcióról van szó, ráadásul a szerző köztudottan a ’80-as évek geekje.

Ami a továbbiakat illeti, a Polybius-sztori felgöngyölítésére már ebben az évtizedben indított crowdfunding-kampányt három amerikai dokumentumfilmes, Todd Luoto, Jon Frechette és Dylan Reiff – százezer dollárt kívánnak összekalapozni a mozira, ennek eddig több mint a háromnegyede jött össze. Remélhetőleg egyszer elkészül majd a film, de vélhetően nem nagyon fognak tudni mást elmondani benne, mint amit mi is tettünk fentebb: a Polybius-konspiráció egy kimondottan izgalmas sztori, csak éppen egy szó sem igaz belőle.