„S vér csurog a földön, vér csurog a fáról”

A monstrum

Przemyśl erődjét az 1870-es években kezdték el építeni, s jellemző volt monumentalitására, hogy az első világháború kitörésekor a védelmi gyűrűk végleges megerősítése még mindig nem volt készen. A Monarchia legnagyobb és legköltségesebb erődítményrendszerének külső vonala 45 kilométer hosszú volt, s 17 erődöt rejtett magában. Belül további 21 kapott helyet, a méretekről elég csak annyit mondani, hogy 1914-ben 130 000 fős helyőrség és 20 000 ló állomásozott benne, nem beszélve a több mint ezer ágyúról. Ezt a döbbenetes számot még így sem tartották elegendőnek a teljes készenléthez. Az erőd körül kivágatták az erdőt, helyére aknamezők, árokrendszer, bunkerek és szögesdróttenger került.

Przemyśl hadászati jelentősége akkor értékelődött fel igazán, amikor kiderült, hogy a Schlieffen-terv, amelyben vakon hitt Németország és a Monarchia hadvezetése, látványosan megbukott. A villámháború stratégiája többek között azon a feltevésen alapult, amely szerint az oroszok csak nehézkesen, hosszú-hosszú hetek alatt lesznek képesek a mozgósításra, s amíg ezzel bíbelődnek, a németek a franciákat, a Monarchia hadserege pedig a szerbeket rogyasztja meg katonailag, hogy azután együttes erővel forduljanak Oroszország ellen. A sors és II. Miklós cár azonban alaposan keresztülhúzta a számításokat, a mozgósítás ugyanis sokkal hamarabb megtörtént, mint azt a terv feltételezte. Olyannyira, hogy 1914 augusztusára az orosz csapatok már a központi hatalmak területén harcoltak, s betörve Galíciába, elfoglalták a legfontosabb várost, Lemberget is. A Monarchia Przemyślt tekintette a védelmi vonal utolsó mentsvárának, mivel ennek elestével a cári seregek komolyabb akadály nélkül tudtak volna Magyarország felé vonulni, felvillantva egy invázió rémképét. Az erőd tehát felkészült az ostromra, amely nem is váratott sokáig magára.

Az első ostrom

1914. szeptember közepére az oroszok teljesen bekerítették az erődöt. Majdnem százezer orosz katona vett részt a több hullámban zajló ostromban, amely egészen október 10-ig tartott, a védők győzelmével. A támadások során Przemyśl parancsnoka, Hermann Kusmanek tábornok okosan irányította embereit és szervezte a védelmet, az ostrom így kudarcba fulladt, óriási veszteségeket okozva az oroszoknak. Mintegy tízezer katonájuk veszett oda, nem beszélve a morál rombolásáról, amelyet a sikertelen kísérlet okozott. A cári zászlóaljak ekkor még a klasszikus támadási stratégiában gondolkodtak, azaz mindenképpen be akartak jutni az erődbe, hogy aztán épületről épületre, védelmi pontról védelmi pontra haladva semmisítsék meg az ellenséget. Az osztrák−magyar diadal után azonban nem volt idő a pihenésre. Mindenki tudta, hogy ez csak a kezdet volt, s az oroszok hamarosan újra támadni fognak. Ez hamarabb bekövetkezett, mint gondolták. A hadvezetés legfontosabb feladata a logisztikai műveletek villámgyors végrehajtása volt, azaz annyi ellátmányt és katonát igyekeztek az erődbe küldeni, amennyit csak tudtak, hogy feltöltsék az első ostrom veszteségei okozta hiányt, ám bármennyire igyekeztek, a pótlást nem sikerült időre befejezni. Az orosz 11. hadsereg Szelivanov tábornok vezetésével november elejére ismét gyűrűt vont Przemyśl köré, s hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy egészen más módszert választott annak elfoglalására, mint elődje tette.

A második ostrom

Mintegy 300 ezer orosz katona zárta el az erődöt hermetikusan a külvilágtól. Se ki, se be nem juthatott senki és semmi. Szelivanov ezt fordította az előnyére. Míg az első ostrom alatt a támadók mindenáron fegyverrel akarták bevenni Przemyślt, a második alkalommal tanultak a hibákból, s a hosszadalmas, de annál „biztonságosabb" kiéheztetéssel próbálkoztak. Miután az oroszok az összes utánpótlási útvonalat elvágták, a védőknek hamarosan szembe kellett nézniük azzal, hogy készleteik ijesztően gyors fogyása miatt lesznek kénytelenek kapitulálni. Hiába rendelték el a fejadagok csökkentését, az éhínség egy idő után olyan méreteket kezdett ölteni, hogy kénytelenek voltak az erődben lévő lovakat levágni. Mintegy tízezer hátas pusztult el így és végezte a tábori konyhában; ezzel az osztrák−magyar katonák időt nyertek ugyan, de jelentősen csökkentették hadképességüket.

Hermann Kusmanek parancsnok kétségbeesett leveleket küldött a bécsi főparancsnokságra (eleinte repülővel, később postagalambbal), segítséget és ellátmányt kérve, kérése azonban süket fülekre talált. Bár indítottak egy felmentő sereget 1915 januárjának végén, az oroszokon annak sem sikerült áttörni. A balul végződött vállalkozás után az erőd parancsnoka végül megkapta azt az üzenetet, amely végérvényesen eldöntötte a csata kimenetelét. Bécsből azt jelezték, hogy semmit nem tudnak tenni az ostromlottakért. A védők óriási dilemma előtt álltak. A harci morál a fejadagok zsugorodásával egyenes arányban csökkent, ráadásul az évszázad addigi leghidegebb tele is nehezítette dolgukat. Több sikertelen kitörési kísérletük is volt, ezek közül az egyik leghíresebb a Tamássy-féle próbálkozás volt. Tamássy Árpád az erőd parancsnokhelyettese volt, s 8500 katonával próbált kijutni az erődből, hogy azután hetven kilométerrel távolabb csatlakozzon az osztrák−magyar hadsereghez. Az eredmény katasztrofális volt. 1915. március 19-én próbáltak meg kitörni, ám a végletekig kimerült és elcsigázott katonáknak esélyük sem volt az oroszokkal szemben. Mindössze 2600-an tudtak visszavonulni, a többiek vagy meghaltak, vagy fogságba estek.

A helyzet végérvényesen kilátástalanná vált. Az éhezés minden addigi méreteket felülmúlt, az éhhalál a mindennapok részévé vált. Egyszerűen nem volt semmi értelme az erődben maradni. Megértette ezt a főparancsnokság is, amely végül engedélyezte Przemyśl feladását. Március 22-én a védők elpusztítottak mindent, aminek az ellenség hasznát vehette volna. Megsemmisítették az ágyúkat, a lőszerkészletet, a felszereléseket, felrobbantották a hidakat és a harceszközöket. Egy nappal később, március 23-án a parancsnokság megadta magát az orosz hadsereg tisztjeinek. 16 000 védő halt meg az ostrom folyamán és 120 ezer katona esett hadifogságba, akiket szinte azonnal elindítottak a hadifogolytáborokba.

Az ostrom után

Az orosz csapatok diadalittasan vonultak be a romokban heverő erődbe, ám óriási hibát követtek el. Nem láttak neki azonnal a rendbetételhez és a megerősítéshez, időt és lehetőséget adva ezzel a központi hatalmaknak. Németország és az Osztrák−Magyar Monarchia most minden erejével azon volt, hogy át tudjanak törni Galíciában az orosz vonalakon, visszaszorítva ezzel az ellenséget. Ez 1915 májusának első napjaiban sikerült is. A gorlicei áttörés és az azt követő offenzíva eredményeképpen az orosz csapatok kiürítették az elfoglalt területeket. Május utolsó napján megkezdődött az erőd harmadik ostroma. A véres harcok során az oroszok újabb és újabb területeket kényszerültek feladni. A városba végül június 3-án először a német csapatok, közvetlenül utánuk pedig a 4. osztrák–magyar lovassági hadosztály vonult be. Az oroszok felrobbantottak mindent, ami még épségben maradt az erődben, majd visszavonultak. Przemyśl ismét gazdát cserélt.

Magyar katonák tízezrei haltak meg vagy estek hadifogságba az erőd második ostroma alatt. Kilátástalan helyzetüknek állított örök emléket Gyóni Géza költő, aki maga is ott volt a földi pokolban. Leghíresebb versét, a Csak egy éjszakára… címűt az ostrom alatt írta. Gyóni hadifogságba esett, és egy krasznojarszki lágerben halt meg 1917-ben.